Minden család életében előforduló, hétköznapi helyzet, hogy a gyerek kér valamit, az egyik szülő nemet mond, és mert a gyermekeink okosak, biztosan megkérdezik a másikat is, aki talán rábólint arra, amit párja tiltott volna. Álljunk meg egy pillanatra, és vizsgáljuk meg közelebbről: tényleg annyira hétköznapi, egyszerű, kommunikációs probléma ez?
Gellai Judit családi tanácsadó írása
Zsófi új, meglehetősen drága hátizsákot szeretne. Szülei, Kata és Kristóf eltérően ítélik meg, hogy teljesíthető-e ez a kérés.
Kata: Nehéz mostanában az anyagi helyzetünk. Pedagógiai asszisztensként keveset keresek, Kristóf meg hiába dolgozik jól fizető munkakörben, a balesete óta betegállományban van. Előbb-utóbb helyreáll az életünk, Kristóf térde szépen javul, de most akkor is nehéz. Persze Zsófi pont most látta meg azt a drága hátizsákot, azóta nem is beszél másról. Egy heti fizetésembe kerül. És tényleg gyönyörű. Talán meggondolatlan, sőt felelőtlen voltam, amikor rábólintottam. Annyira jó látni a lányomat örülni! A nyakamba ugrott, azt mondta, én vagyok a legjobb mami a világon… Olyan gyorsan felnőnek, miért ne legyen meg az, amire ennyire vágyik? Még mindig megmelengeti a szívem édesanyám nagyvonalúsága, amikor nekem vett meg valami érthetetlenül drága ruhát. A ruhára már nem emlékszem,réges rég nincs meg, de arra, ahogyan velem örült, máig is. Évek óta nincs köztünk Teri mama, de ez az emlék nem halványul. Hogyne venném meg azt a hátizsákot…
Kristóf: Még mindig feszül a gyomrom az idegességtől. Tényleg nem tudom, mi ütött Zsófiba. Kicsinek annyira édes, szófogadó kislány volt, most meg követelőzik, dacol, megsértődik, undok. Mintha nem is ugyanaz a gyerek lenne. Ha meg arra a nyamvadt vacakra gondolok, felugrik a vérnyomásom. Hogy lehet ennyit elkérni egy félkilós rongyért… Épeszű szülő erre nem mondhat mást, mint nemet. Különösen most. Harmadik hónapja vagyok itthon, és a térdem még mindig vacak. Katának nem mondom, így is épp eleget aggódik, de az az igazság, hogy nagyon félek. Mi van, ha nem tudok a jövő hónapban visszamenni dolgozni, mi van, ha a cégnél közben a helyettesem bedolgozta magát a helyemre, és egyáltalán nem is számítanak rám? Az apám mindig azt mondja, a férfi attól férfi, hogy gondoskodik a családjáról. És Péter papa ezt mindig meg is tette. Így lett diplomám, biztos megélhetést nyújtó szakmám. Addig nem juthatunk el, hogy az apámtól kelljen kölcsön kérnem. Addig biztosan nem. Akkor már inkább Zsófi hisztije…
Most akkor mi legyen?
Zsófi kéréséről kellene dönteni, de ez egyáltalán nem egyszerű. Azt tudjuk, hogy nem jó, ha az egyik szülő kijátszható a másik ellen, ha a gyerek rendszeresen megpróbálkozhat ezzel, méghozzá sikerrel. Gyengíti az ilyen működés annak a szülőnek a pozícióját, akinek a másik felülbírálja az álláspontját, és bizonytalanná teszi a gyermeket. Most akkor világosak a korlátok, szabályok a családban, vagy ha elég ügyes és kitartó, akkor elmozdíthatja őket? Egy hátizsák esetében még nem tűnik ez olyan nagy dolognak, de ő ezekből a helyzetekből fogja megtanulni a későbbi, nagyobb horderejű döntésekben való eligazodását is. Honnan máshonnan vehetné a mintát? És most azt tanulta meg, hogy a szülei nem működnek együtt, hogy az egyikük szava felülírja a másikét, és hogy valószínűleg nem tudják, mi a helyes ebben a helyzetben, azért a megosztottság…
Mit tehetne Kata és Kristóf?
Fontos lenne, hogy megbeszéljék a dolgot, mielőtt bármit mondanának Zsófinak. Nagyon hasznos, mindig elővehető válasz, a „megbeszélem apával/anyával előbb és utána visszatérünk rá, jó?” Zsófi ebből azt érzi, szüleinek fontosak a dolgai, a rá vonatkozó kérdésekben együtt hoznak döntést. Ezzel a mondattal Kata és Kristóf időt nyernek maguknak. Gondolhatnánk azt, hogy kinek van ennyi energiája egy hátizsákra (telefonra, mozira…). Csakhogy ez az egész másról is szól. Arról, hogy Kata és Kristóf mit gondol arról, mire van szüksége a lányuknak, azzal tesznek-e jót neki, ha teljesítik a kívánságát, vagy azzal, ha nem. Zsófi kérését csak akkor képesek Zsófi szempontjából helyesen látni, ha a saját történetüket is észreveszik benne. Kata gyászát, hogy mennyire hiányzik Teri mama, és most a hátizsákra mondott igen a vele megélt sok jóból hozna vissza valamit. Kristóf szorongását, hogy a saját, és főleg Péter nagyapa szemében elég jó férfi, családfő-e, és hogy a nemmel a kudarcot próbálja elkerülni. Ha ezek a nagyon emberi, hozzájuk tartozó érzések kimondhatók, és a másik képes ezt meghallani, jó eséllyel megtalálják a gyerek számára helyes választ. Arról döntenek, ketten, együtt, hogy mit gondolnak arról, lehet-e, kell-e teljesíteniük lányuk kérését, és hogy van-e más lehetőség is. Kreatív, új megoldások is születhetnek ilyenkor. Például Zsófi választhat aközött, hogy megkapja most a hátizsákot, és akkor a szülinapjára már csak valami aprósággal lepik meg, talán hozzárakja a saját összegyűjtött zsebpénzét, vagy nem tudják most ezt megvenni, de esetleg a régivel lehet valamit kezdeni…
Így is lehet…
Az ilyen „kihordott”, egymás szempontjait meghalló döntés sokkal több, mint egy vásárlásra mondott igen vagy nem. Legfőképp arról szól, hogy a vitás helyzetekben a felnőttek képesek meghallani egymást, meghallani a gyereket és együtt kitartani amellett, amit helyesnek éreznek. Jó így felnőni egy családban…
Megjelent a HelloBaby! magazin 2017. június-júliusi számában. Legyél Te is előfizetőnk!
