A jelenet a legtöbb szülőnek ismerős: a másfél-két év körüli gyerkőc hirtelen éktelen ordításba, sőt, tombolásba fog, hisztérikusan sír, és ettől kezdve nem nagyon reagál, ha szólni próbálnak hozzá.
W. Ungváry Renáta írása
Az esetnek sokszor nézőközönsége is akad, hiszen gyakori, hogy utcán, strandon, játszótéren, hipermarketben kerül rá sor. A szülő ilyenkor egyik lábáról a másikra áll zavarában, legszívesebben eltűnne a helyszínről, mert sokaknak akad ilyenkor egy-két jó tanácsa, kritikus észrevétele a nevelési módszerekkel vagy éppen „szegény gyerekkel” kapcsolatban, aki még egy kis csokit sem kaphat.
Mi okozza a dührohamokat?
A fejlődése során szinte minden gyermek eljut abba az állapotba, amikor akarata valamilyen bosszantó korlátba ütközik. Nincs is feltétlenül szükség ehhez boltra, utcára, játszótéri konfliktusra, mert a téma akár a szoba padlóján is heverhet:
Sosem felejtem el azt az esetet, amikor majdnem kétéves kislányom az első ilyen dührohamát produkálta. Éppen a szoptatós baba-mama csoportomat tartottam, amikor játszadozni kezdett egy átlátszó kockával, amelynek belsejébe az ötletes alkotó aranyos kis pandamacit helyezett el. Persze szerette volna megkaparintani a macit, ezért rázta, ujjával piszkálta, próbálkozott derekasan, de sikertelenül, hiszen a kocka nem volt nyitható. Kislányom ekkor hozzám fordult, kérve, hogy vegyem ki neki a pandát, ami persze nekem sem sikerülhetett. Csak annyit kellett mondanom, hogy nem lehet kivenni, én sem tudom kivenni, és ő máris torka szakadtából elkezdett bömbölni. Ettől kezdve hiába volt minden csitítás, magyarázkodás, ki kellett vonulnunk egy kis egyeztetés, megnyugtatás céljából. Percekig tartott, mire megnyugodott.
Például dühroham okozója lehet az is, ha egyedül szeretné felvenni a cipőjét, és nem sikerül neki. Türelmesen próbálkozik egy darabig, aztán kitör belőle a feszültség. Súlyosbító tényező lehet az is, ha mindez éppen akkor történik, amikor valamiért sietni kellene, vagy a szülő maga is ideges, kapkodó, türelmetlen, és sürgetni kezdi a gyereket, esetleg ráförmed, kiveszi a kezéből a cipőt és ráadja a gyerekre. Ilyenkor aztán végképp elszabadul a pokol.
Zita kényszerűségből vitte magával vásárolni kétéves kisfiát. A hipermarketben meleg volt, tömeg, de még ez sem verte ki a biztostékot jó ideig, mert lekötötték a látnivalók. Amikor azonban anyukája beállt a hosszú, unalmasan kígyózó sorba, először csak segíteni próbált magán, és elkezdte rámolni azokat a polcokat, amik a közelében helyezkedtek el. Természetesen nem szívesen vált meg a zsákmányától, és amikor anyukája határozott mozdulattal megpróbálta visszaültetni a bevásárló kocsiba… Igen, mindenki őket nézte. Röpködtek a kommentek: minek kell gyerekkel menni vásárolni? Miért nem ad neki egy kis csokit, hogy ne sírjon? Milyen gyerek ez, hogy nem tud szót fogadni? Milyen anya ez, hogy nem képes megnevelni a gyerekét???
Ez az eset némi tervezéssel, elővigyázatossággal talán elkerülhető lett volna. A gyereknek melege volt, nagyon unta a hosszú bevásárlást. Érdemes olyan időszakokban vásárolni menni, amikor kicsi a forgalom, gyorsabban lehet végezni, és célzottan, nézelődés nélkül bonyolítani a beszerzést. Erre persze nem mindig van lehetőség. Adódhat úgy, hogy nincs segítség, muszáj átvészelni valahogy a hisztirohamot.
Mi segíthet a szülőnek?
- Először is, tudnod kell róla, hogy nem vagy egyedül. Mások is átesnek hasonló jeleneteken. Az a legjobb, ha kicsit sem izgatod fel magad miatta, és legfőképpen: a gyerekedre különösen ne haragudj! Nem ő a hibás, nem azért teszi, hogy bosszantson, lejárasson, ezek az indulatkitörések az érzelmi fejlődés többé-kevésbé elkerülhetetlen velejárói.
2. Gondold végig, mik lehetnek a kritikus helyzetek, és próbáld megelőzni a vihar kitörését. Ez azt jelenti, hogy amennyire csak lehet, kerülöd a „nehéz” helyzeteket. Mindig tarts magadnál olyan holmikat, amelyek segíthetnek a dühkitörés kezelésében. Ilyen lehet egy kedvenc játék, új és érdekes tárgy, üzemen kívüli mobiltelefon, könyv, zene. A lényeg, hogy próbálj a meglepetés erejével hatni! Az idő múlásán kívül ez az egyetlen, amivel talán sikerül kizökkentened a sírásból.
Mi segíthet a gyereknek?
Tartsd szem előtt, hogy a hisztiroham a gyereknek is nagyon rossz, kellemetlen tapasztalat. Akkor különösen azzá válik, ha emiatt megütik, leszidják, megbüntetik. Sajnos nem ritka a szeretetmegvonással történő büntetés sem.
Próbálj vele beszélgetni a történtekről, kezdd úgy, hogy megfogalmazod, összefoglalod, mi lehetett a gond:
- Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtad egyedül felvenni a harisnyádat.
- Haragudtál, mert nem kaptál túrórudit.
- Mérges voltál, mert nem sikerült összerakni a tornyot.
- Nem akartál még hazajönni a játszótérről.
Folytasd azzal, hogy – amennyiben a konkrét probléma ezt lehetővé teszi – segítséget ajánlasz fel:
- Ha szeretnéd, akkor most együtt gyakorolhatjuk a harisnya felhúzást. Megmutatom, hogyan lehet gyorsabban.
- Ha éhes vagy, szívesen adok az ebédből, szendvicsből, gyümölcsből. (A segítség lényege ugyanis természetesen nem az, hogy mégis teljesítjük azt a kívánságot, ami miatt kitört a vihar, jelen esetben például továbbra se adjuk oda a túrórudit, ha erre jó okunk volt.)
Ha azt tapasztalod, hogy problémát jelent bizonyos tevékenységeket abbahagyni, például kijönni a kádból, hazamenni a játszóról, akkor vezesd be az előre figyelmeztetést, megbeszélést. Ez például azt jelenti, hogy előre szólsz: ebédig fogunk maradni. Vagy/és: hamarosan indulni fogunk haza. Ha a mutató ide meg oda ér, megyünk. Még hármat csúszhatsz és megyünk. Egyszóval a lényeg az, hogy próbálj neki nem túl rámenősen, de segíteni abban, hogy megbirkózhasson az érzelmi viharaival.
Amivel biztosan nem mész semmire
- Fenyegetés: „ha még egyszer ilyet csinálsz, nem jövünk többé játszóházba” – úgysem fogod betartani, és a gyerek sem lesz partner, ha erőfölényre játszol és megfélemlítésre.
- „Nem foglak szeretni, ha ilyen csúnyán viselkedsz.” Túl azon, hogy ilyet még indulatból sem szabad mondani a gyereknek, akkor sem, ha tényleg szörnyű jelenetet rendezett, az érzelmi zsarolás csak megrettenti, elbizonytalanítja a gyereket, visszatartó ereje hosszú távon egészen biztosan nincs.
- Hosszú, bonyolult magyarázatok, áttekinthetetlen összefüggések és elvárások: a gyerek a dackorszak idején még biztosan nem érte el az értelmi fejlődésnek azt a fokát, amikor értelme van hosszan magyarázni. Csak az alapvető, rövid, követhető, az ő nyelvén megfogalmazott magyarázatoknak van értelme.
- Következetlenség: ha például elhatároztad, hogy játszótéren, vagy éjszaka nem akarsz szoptatni, ebéd előtt nincs desszert, süti, csoki, akkor tartsd magad ehhez, bármi történjék is. Ha bizonyos mennyiségű sírás, hiszti után mégis változtatsz a véleményeden, és megengeded, amit eredetileg nem akartál, legközelebb garantáltan még erősebb lesz a dühkitörés, hiszen a kicsi azt szűri le belőle, hogy anya valami fura módon elvárja, hogy egyre tovább bömböljek, csak akkor adja oda a csokit…
Szorosan az előző ponthoz kapcsolódik a Ki az erősebb? -játszma: legyen számodra egyértelmű, hogy a szülő irányít, ne kezdjetek „ki bírja tovább” kötélhúzásba! Ehhez viszont az szükséges, hogy jó előre gondold végig a határokat, lehetséges konfliktusokat, és csak ott korlátozz, ahol és amikor ez feltétlenül szükséges, akkor viszont elszántan, nyugodtan, határozottan, de szeretettel.
Itt segítséget találhatsz, ha úgy érzed, nem boldogultok egymással:
Anette Kast-Zahn: Dackorszak
Együttműködő kommunikáció : tanfolyam, információ a hatékony, erőszakmentes kommunikációról.
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA könyvünk megvásárolható webshopunkban!
