Szülőként mindannyian rettegünk amiatt, hogy gyerekünk szexuális visszaélés áldozata lehet. Az időről időre nyilvánosságra kerülő szörnyű esetek felkavarják a közvéleményt és a szülőket is. Lehet, hogy az én gyerekemmel is történt vagy történik ilyesmi, csak nem veszem észre? Olyan védtelenek, kicsik, és olyan bizalommal néznek a világba… Tehetünk értük valamit, hogy megelőzzük áldozattá válásukat?
Szerző: Sződy Judit pszichológus
A gyerekek nevelése nem akkor kezdődik, amikor kimondjuk először: „Nem szabad!” Az első perctől kezdve „nevelődik”, amint kapcsolatba kerül a körülötte élő felnőttekkel, gyerekekkel. A korai tapasztalatok befolyásolják a későbbi viselkedését, gondolatait a világról, önmagáról, a többi emberről. Észrevétlenül tanul, mert észrevétlenül tanítjuk.
Hogy önmagában értéket képvisel-e valaki, vagy ez attól függ, hogy mit tesz, hogy néz ki, hogy milyen öltözéket visel, milyen a bőre színe. Ezeket a dolgokat nem biztos, hogy megfogalmazzuk, elmondjuk a gyerekeinknek, de viselkedésünkkel egyértelműen közvetítjük. Elsősorban azzal, hogy ővele hogy bánunk.
Megfoghatlak?
Régen volt, amikor egy barátnőm mesélt a babamasszázsról. Tetszett, de néhány dolgot felesleges körülményeskedésnek tartottam. Például azt, hogy engedélyt kér a kisbabától arra, hogy hozzányúljon. Aztán láttam, hogy a kedvenc gyerekorvosunk megmelegíti a sztetoszkópját, mielőtt az újszülött gyerekem mellkasához érintené, és közben magyaráz a babának, hogy mi miért történik, és elnézést kér, hogy megzavarta. Bevallom, kicsit bolondnak néztem őket. Ám amikor az általam már tényleg őskövületnek tartott Pikler Emmi könyvében is azt olvastam, hogy pelenkázás előtt mondjuk el a babának, hogy mi fog történni vele, erősen elgondolkodtam. És rájöttem, hogy mi a közös bennük. A kisbabát önálló személyiségnek tartják, és tisztelik a testét (is). Egyre inkább megértettem, ahogy nőttek a gyerekeim, hogy ha ezt az első pillanattól érzik, akkor a későbbiekben már ez lesz számukra a természetes: fontos, megismételhetetlen személy vagyok, akit tiszteletben kell tartani, és nem lehet tárgyként kezelni!
Szóvá is tettem, mire az öregúr sértődötten elhagyta a liftet, és legközelebb már nem akart csipkedni. És ez bizony nagy szó volt számomra. Mert mi, ebben a házban fölnőtt gyerekek az életünk első évtizedében folyton azt figyeltük: jajj, csak nehogy Juhász bácsi is most szálljon be a liftbe, mert akkor jön a csipkedés, és a kedélyes kérdezgetések. Nekünk még nem volt szerencsénk megtanulni, hogy idegeneknek egyszerűen nincs joga hozzánk nyúlni.
Adj egy puszit!
Tehát az első pillanattól fontos, hogy higgyünk benne, a gyerekünknek joga van jelezni, hogy egy érintést, kapcsolatot, tevékenységet szeret vagy nem, és nekünk kötelességünk ezt figyelembe venni. Nyilván vannak olyan élethelyzetek, amikor át kell hágnunk ezt a szabályt, hiszen a beteg gyereket meg kell vizsgálnia az orvosnak, hidegben muszáj fölöltöztetnünk, a kakis pelust pedig le kell vennünk róla. Ám, ha tiltakozik az ellen, hogy idegenek fölvegyék, ha jelzi, hogy nincs kedve a csiklandozós játékhoz, ha nincs kedve elszavalni az oviban tanult verset a szomszéd néni előtt, ha nem akar puszit adni a nagypapának, akkor bizony ezt tilos erőltetni. Sőt egyértelműen mellé kell állnunk, és meg kell védenünk az erőszakoskodó felnőttektől. Ugyanis éppen ez védheti meg attól, hogy rossz szándékú emberek később kihasználják.
Jó titkok – rossz titkok
Az Európa Tanács által kifejlesztett bántalmazást megelőző oktatóprogram kidolgozói azt javasolják, hogy beszélgessünk a gyerekünkkel a titkokról. Hogy vannak jó titkok, amelyek jó érzéssel töltenek el, például az, ha meglepetésre készülünk, ajándékot készítünk valakinek. És vannak rossz titkok, amelyekre gondolva rosszul érezzük magunkat. Ez utóbbit ne tartsa magában, mondja el a hozzá közel álló felnőttnek.
Tudnia kell, hogy senkinek nincs joga vele ilyet tenni, de, ha ez mégis megtörténik, ne tartsa titokban. És itt megint visszatérhetünk az elejére: ha a születésétől biztonságban érzi magát mellettünk, vagyis bízik bennünk, akkor ezt nem annyira nehéz megoldani. Ha éppen nem a legjobb a kapcsolatunk, akkor igyekezzünk helyreállítani nagy beszélgetésekkel, sok figyelemmel és közös programmal, valódi jelenléttel.
A fehérnemű szabály
A program másik része a fehérnemű szabály.
Ezt persze fontos kiegészíteni azzal, hogy neki sem kell senkit megérinteni akkor, ha ő nem akarja, főleg a fehérneművel fedett részeken. Természetesen itt is létezik kivétel, amikor az orvos, a védőnő készül megvizsgálni őt. Ekkor is elvárható, hogy engedélyt kérjenek a gyerektől. Vészhelyzet esetén azonban nincs kérdés.
Ehhez hozzátehetjük, hogy elvárható lenne, ha az egészségügyi intézményekben is tiszteletben tartanák minden esetben az emberi méltósághoz való jogot. Ahogy az egészségügyi törvény írja: „A beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben távolítható el.” Tehát az iskolaorvosi vizsgálaton is csak egyenként, csukott ajtó mögött lehet a gyerekeket megvizsgálni, és ott is csak a szükséges mértékig szabad őket levetkőztetni. Ha a gyerekünk panaszkodna amiatt, hogy a társai előtt kellett levetkőznie, vegyük komolyan, és emeljük fel a hangunkat. Legyünk aktív részesei a szemléletváltásnak, melynek a lényege: a gyerek ugyanolyan értékes ember, mint a felnőtt, ugyanolyan tisztelettel kell vele bánnia mindenkinek. Senki sem meztelenítheti le mások előtt, senki sem nézhet bele a bugyijába, csak azért, mert gyerek.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
