Amikor babát várunk – főleg, amikor az elsőt –, nagyon sok minden járhat a fejünkben. Elképzeljük, milyen lesz az életünk ezután, és bár látjuk magunk körül, a családban vagy baráti körben a nehézségeket, mindig van valamiféle „velünk nem fog megtörténni” érzésünk. Ha elfogadjuk, hogy igen, lehetnek problémák, a valóság akkor is teljesen más lesz.
Szerző: Tóth Zsuzsa családterapeuta, baranyfelho.hu
Ezerszer olvastuk, tudjuk, és fontos is tudnunk, hogy a nő testében sokféle hormon dolgozik, a várandósság alatt már emiatt is megváltozik minden, majd a szülés és az azt követő szoptatási időszak szintén mindent felforgat. Kívül-belül egyaránt.
A megváltozott test, a szoptatás nehézségei, a párkapcsolat hangsúlyainak eltolódása mellett a hangulati élet is kihívásokat tartogathat.
Szabad-e éreznünk, amit érzünk?
Gyakran akkor találkozom a családokkal, amikor a gyerek már 4-5 éves, vagy még nagyobb. Mindig felteszem a kérdést az anyának: tapasztalt-e depressziót szülés után. Meglepő és nagyon szomorú, hogy sokszor, sőt túl sokszor ez a csendes válasz érkezik szemlesütve: talán el sem múlt…
Az érintett nők végzik napi teendőiket a gyerek, a család szolgálatában, talán már dolgozni is visszamentek, százfelé szakadva próbálnak megfelelni, igyekeznek visszatérni a régi életük tempójához – de ez lehetetlen. Amikor megkérdezem őket arról, ki segített, amikor a depresszió jelentkezett náluk, csak kevesen válaszolják azt, hogy szakemberhez fordultak. Van, aki azt mondja, hogy a férje mellette állt. Vagy az anyukája. De a legtöbben egyedül küzdenek ezzel.
Csakhogy nem ilyen anyagból vannak. A hormonok termelődnek, az érzések jönnek. Az is előfordul, hogy a nő segítséget kér, jelez a környezetének, de nem talál nyitott fülekre, megértésre.
Kérni és adni – de hogyan?
Itt jönnek azok a dolgok, amik szerintem a legfontosabbak. Egyrészt természetesen egy szakember felkeresése – ezt nem győzöm hangsúlyozni. Másrészt az, hogy ilyenkor kellene képbe kerülnie a gondoskodásnak, amit egy családban, házasságban tudni kell adni és tudni kell elfogadni. Megtanulni a kifejezésmódját, elmondani. Nagyon konkrétan. Ez néha talán csak ennyiből áll: „Segíts!” És erre kell tudni választ adni, méghozzá úgy, ahogyan arra a másiknak szüksége van. Sokszor az okoz problémát, hogy a nő csak elmondaná, mennyire nehéz most minden, amire érzelmi választ szeretne (ölelés, beszélgetés, megértés, validálás, együttérzés), ám ehelyett a férfi akcióba lép és különböző megoldási ötletekkel lép elő – puszta jó szándékból.
A nőknek meg kell tanulniuk kifejezni, hogy mit szeretnének, a férfiaknak pedig meg kell tanulniuk azt adni, amit a másik kér tőlük. Egyik sem könnyű feladat. Persze ha eljut idáig egy pár, akkor sem lesz kevesebb a nehézségekből – az élet már csak ilyen –, de ezeket nem egymás közötti konfliktusként fogják megélni, hanem szövetségbe kovácsolódva kezelik.
Szeretettel, megértéssel
Gondoskodás… Olyan egyszerű ez, amikor arról van szó, hogy a szülő gondoskodjon a gyermekéről, és olyan nehéz, amikor a felnőtteknek kell gondoskodóan fordulniuk önmaguk és a másik felé. A depresszió hátterében számos ok állhat, amelyeket fontos felderíteni és feldolgozni.
Sokszor mesélik a nők, hogy a férjük haragudott rájuk, amikor nem mosolyogva, hanem kikészülve várták haza őt délután. Ilyenkor mindig elgondolkozom azon, milyen fontos lenne megtanítani az együttélést, a másik támogatását, a nehézségek közös elbírását. Mert a párkapcsolat, a házasság, a család az, ahol elférsz a másik tenyerében, ha bajban vagy. Ahol összekucorodhatsz és a másik melléd ül, megölel. Ahol nem valamilyennek kell lenni, hanem pont egy olyanra van szükség, amilyen te vagy.
Mert így lesz erő mindenkiben ahhoz, hogy segítséget kérjen és adjon a másiknak. Különben elsodor a világ és mi védtelenül fogunk állni benne – pedig biztosan volt egy pillanat, amikor megígértük: vigyázni fogunk egymásra.
A baba első éve – Minden információ egy helyen az újszülöttkortól egészen 1 éves korig.
