A kisbaba jó ideig egynek érzi önmagát az édesanyjával. 6-8 hónapos kora körül azonban mindinkább ráébred, hogy ez nem így van, és ekkor kialakul nála az elválástól való félelem, a szeparációs szorongás.
Szerző: Szále Kata újságíró, mentálhigiénés szakember
“Az első gyermekem 8 hónapos volt, amikor először hagytuk otthon, mert moziba mentünk a férjemmel. Az édesanyám jött át vigyázni rá, akit jól ismert. Élveztük a kiruccanást, a legnagyobb nyugalomban néztük a filmet, ám amikor rápillantottam a telefonomra, megállt bennem az ütő: négy nem fogadott hívást láttam anyukámtól. Azonnal indultunk haza. A pici fiam nagyon rossz néven vette, hogy eltűntem: vigasztalhatatlan volt. Anyukám pedig tehetetlen. Borzalmasan éreztem magam! Otthon aztán hiába öleltem, vigasztaltam a babámat, egy darabig még nem engedett fel; csak másnapra zökkent vissza minden a régi kerékvágásba. Ezt megelőzően nemigen hallottam a szeparációs szorongásról.” – meséli Zsuzsa.
Ha ebben az időszakban munka- vagy más ügyben el kell mennünk otthonról, vagy hosszú idő után épp az első közös kimozdulást tervezzük a párunkkal, a baba számára nehéz lehet az elválás, ezért érdemes jól előkészíteni.
Ez sem tart örökké
A szeparációs szorongás normális dolog és idővel elmúlik. Ha nehéz is ez az időszak, érdemes türelemmel, megértéssel fogadni – nem tart örökké! (Még ha néha úgy érezzük, hogy igen, akkor sem.)
Fontos, hogy sose hagyjuk figyelmen kívül a kisgyermek heves reakcióit. Ha megtapasztalja, hogy anya elérhető, anya mindig jön, illetve visszajön, akkor megtanulja majd, hogy nem jön el a világvége, ha nincs ott. A szeparációs szorongás időszaka nem egyszerű, de ha elfogadjuk, akkor túljutva rajta még jobb kapcsolatunk lesz a gyermekünkkel, aki stabilabbá, kiegyensúlyozottabbá is válik.
Elmúlik, de visszatérhet
Ez az átmeneti szorongásos időszak később is megjelenhet a mozgásfejlődéssel összefüggésben, a baba 18 hónapos kora körül. Ekkor már ügyesen jár egyedül, egyre több dologra képes önállóan, így fizikailag maga is el-eltávolodhat az édesanyjától, ami viszont kezdetben ijesztő lehet számára.
A fokozott ragaszkodás ekkor általában 1-2 hétig tart és szépen elmúlik. Engedjük, hogy gyermekünk gyakrabban az ölünkbe bújjon, a közelünkben legyen! Ilyenkor nem érdemes erőltetni az önállósodást.
A nagyobbacskák is hasonló érzéseket élnek át, bölcsődét vagy ovit kezdve. Az anya eltávolodása olyan elemi szorongást ébreszthet bennük, amit akár létbiztonságukat fenyegető félelemként élhetnek át. Gyermekenként változó, hogy az aggodalmak, félelmek mennyire erősek; a szorosan kötődő kicsiknél többnyire intenzívebbek.
Mit tehetünk a szorongás oldásáért?
- Sugározzunk nyugalmat, biztonságot.
- Adjunk gyermekünknek egy kis időt, ne érje őt teljesen váratlanul, ha különválunk. Ha pici, akkor is meséljük el neki, mi fog történni vele és mit fogunk csinálni mi magunk a távollét ideje alatt.
- Ha bébiszitter érkezik, ne induljunk el rögtön, hanem kezdjünk bele közösen valamilyen tevékenységbe.
- Sok öleléssel, fizikai kontaktussal erősítsük gyermekünk biztonságérzetét.
- A búcsúzást ne nyújtsuk hosszúra!
