Vannak olyan események az életünkben, amelyek jelentősen meghatározhatják a folytatást. Ha történetesen egy betegségről van szó, és az ember érintett lesz és nem csak beleássa magát a témába, hanem érzékenyedik is az irányába. Mégis kevesen vannak, akik ilyenkor sorstársaiknak is segíteni szeretnének.
Szerző: Petrik Emese
Beszélgetőtársam különleges kivétel: elmeséli útját a saját endometriózisától addig, hogy hogyan lett ő hazánk egyik – ha nem legismertebb – arca a témában.
Interjú Salamon Adriennel, az “Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnökével.
Emese: Hogy kezdődött a te utad?
Adrienn: 2007-ben kezdődtek a tüneteim, “semmi más, csak” a fájdalmas menstruáció. Elkezdtem orvoshoz járni vele, mert hónapról-hónapra rosszabb lett. Azt mondták, majd ha szülök, jobb lesz, meg hogy szedjek egy hétig erős fájdalomcsillapítókat, mielőtt megjönne. Én ebbe nem tudtam és nem is akartam belenyugodni – nem értettem az egészet.
E: Gondolom, mindent megnézettél, kipróbáltál…
A: Igen, voltam női orvosnál is, hogy hátha. Meg az akupunktőrtől kezdve a varázslóig mindenhol… Két évig ment ez, aztán egy ismerős belgyógyász mondta – a feltett kérdései alapján, hogy szinte biztos, hogy endometriózisom van, pedig meg sem vizsgált. Ezután képalkotó eljárások, béltükrözés és laborvizsgálatok is igazolták az endometriózist.

E: Az információ, a diagnózis birtokában nem ijedtél meg, vagy estél kétségbe, hogy mi lesz most?
A: A kismedencém tele volt összenövésekkel, egy öklömnyi csomót is észrevettek a hüvelyfalon, amit három héttel korábban nem, a béltükrözést pedig nem tudták teljesen megcsinálni, mert le volt szűkülve a bélszakasz az endometriózis miatt. Bélműtétre is szükség volt a nőgyógyászati része mellett. Teljesen kiborultam: a Baross utcától Szigetszentmiklósig – ahol laktam – bőgtem, nem értettem, hogy ez hogy lehetséges.
E: Ez egy elég komoly változást hozott gondolom, azon túl, hogy végre megvolt az indok, ami miatt nem vagy jól. Hogyan tudtál tovább menni?
A: Azon voltam, hogy összeszedjem magam. Aztán volt egy 7,5 órás komoly műtétem: kivettek egy 15 centis bélszakaszt, a bal oldali petevezetékemet, a hüvelyfalról a csomót, meg rengeteg összenövést. Akkor már elkezdtem egy életmódváltást, mind étkezés, mozgás, mind gondolkodás terén.
E: Úgy beszélsz minderről, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Ehhez rengeteg erőre lehet szükséged, honnan jön mindez?
A: megvolt a műtét, megkerestem az orvost és azokat, akik alternatív vonalon segítettek, hogy arról beszéljünk, másoknak hogyan segíthetnénk.
E: Akkor ebből nőtte ki magát az alapítvány?
A: Itthon nem nagyon lehetett még akkor az endometriózisról olvasni, hallani, néhány külföldi anyag volt róla. Elkezdtem segíteni egy alapítványt, akik nem ezzel foglalkoztak, de beleillett a képbe, viszont dolgoztam mellette, szóval szabadidőmben foglalkoztam ezzel. Weboldalt készítettem az endometriózisról, készültek cikkek, beszélgettünk szakértőkkel… 2014-ben hagytam ott a főállásom, ekkor még mindig valami mellett foglalkoztam az endometriózissal, de nem volt semmilyen szervezet. Ekkor jött el az a döntési pont, hogy akkor ezzel foglalkozom teljes erőmmel és figyelmemmel, amit persze a férjemnek köszönhetően és vele egyetértésben tehettem meg. Ezt eldöntöttük októberben és márciusban lombikkal terhes lettem. Így született az alapítvány.
E: A honlapotokon azt írtad, hogy minden okkal történik. Úgy látom, hogy a te utad a betegség után, vagy inkább alatt egyértelműen az alapítványba torkollt, de ez egy elég kalandos út. Közben pedig műtöttek, várandós voltál, szültél, babáztál, gyereket nevelsz…, hogy is van ez?
A: Nekem 2009 óta nem volt műtétem, elkezdtük a vizsgálatokat ősszel, mikor gyereket szerettünk volna, akkor még úgy volt, hogy az egyik petevezetékem rendben van. Abban maradtunk a férjemmel, hogyha január elejéig nem sikerül természetes úton, akkor lombik. Nem sikerült, kiderült, hogy van egy cisztám, megműtöttek, nem a petefészekben volt, hanem a petevezetéken, amit teljesen szétroncsolt, ezért ettől kezdve csak a lombik jöhetett szóba. Pont minden jól jött ki, egy hét múlva elkezdtük a lombikot és négy hét múlva terhes voltam (az előzetes vizsgálatokat hónapokkal korábban elvégeztettük). Nagyon gyorsan zajlott le szerencsére és nem volt idő rá felkészülni. Közben elindult hivatalosan az alapítvány, de közben ugye ezek is történtek, valamint én a 12. héttől kisebb-nagyobb szünetekkel, de feküdtem, egy nap egy órát kelhettem fel – nem az endometriózis miatt, hanem mert elől fekvő méhlepényem volt. Így nyilván megint korlátozottak voltak a lehetőségek. December 31-én (2015) született a kislányom. Igazából minden, amit elértünk, azt gyerek mellett tettem, mert hogy most is kicsi.
Amennyiben érint a téma az endometriozismagyarorszag.hu oldalon tájékozódhatsz!
Ajánljuk még a témában: