Még a makkegészséges, fitt édesanyákat is nyugtalanítja néha a várandóssággal és a kis gyermekekről való gondoskodással járó fizikai többlet-terhelés. Vajon hogy veszi ezeket az akadályokat az ember lánya, ha teherbírásuk eleve behatárolt?
Szakértő: dr. Körmendy Zoltán ortopéd szakorvos, szerző: Károlyi Nati
Anikó és Sára beszámolójából jól látszik, hogy emiatt felesleges aggódni.
Anikó: Még általános iskolában derült ki nálam a gerincferdülés. Nem érdekelt különösebben, mivel akkor még nem voltam tisztában a hatásaival, hátrányaival. Gyógytornára és úszásra kellett járnom. A sport kifejezetten jót tett. Nagy súlyokat nehezen emelek, még helyes technikával is. Ebből gyakran derékfájás lesz. A pályaválasztást ennyiben befolyásolta az állapotom, de mivel nő vagyok, úgysem terveztem kőművesnek menni. Sokszor szorulok “kényszerpihenőre” hátfájás miatt. 25 éves létemre már kétszer volt ideggyulladás emiatt a derekamban.
A gerincferdülés semmiben sem befolyásolta a szülőséggel kapcsolatos terveimet. Az emelgetéstől féltem egy kicsit, de végül nem okozott gondot. Ahogy nőtt a baba, hozzáedződtem a súlyához. A hordozás még jó hatással is volt rá. Legalábbis a háton hordozás.
Sára: Gimnazista koromban az iskolaorvos vette észre, majd egy ortopédiai vizsgálat meg is erősítette, hogy gerincferdülésem van. Nem sokkal később kiderült, hogy nyitott gerinc is társul hozzá! A gerincferdülést nem érzem komoly gondnak, a nyitott gerinc viszont már kis aggodalommal töltött el, mert így jóval sérülékenyebb a gerincem. A gerincferdülés semmi gondot nem okoz a mindennapokban, a nyitott gerinc viszont elég sokat, az emelgetést nem bírom. Világéletemben sportoltam, így nem hagytam, abba akkor sem, amikor éppen tiltólistán volt. Utoljára szülés előtt jártam kontrollon, a fogadott szülészorvosom kért egy nyilatkozatot az ortopéd szakorvostól arról, hogy szülhetek hüvelyi úton. Szerencsére senki nem próbált meg lebeszélni, így minden gond nélkül megszületett a kisfiam természetes úton. Az EDA nem lett volna biztonságosan beadható, így eleve nélküle terveztem a szülést. De teljesen kerek volt így az élmény!
Hordozós tornára is járunk (kanga tréning), ahol az oktató gyógytornász is beszélt arról, szükségem van-e másféle gyakorlatokra.
LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE Könyvünkben a gyermek fizikai, érzelmi és értelmi fejlődés útját követjük nyomon a születéstől egészen 6 éves korig













