November elején sok családban szokás felkeresni az elhunyt szerettek sírját, vagy legalább otthon egy-egy gyertya mellett megemlékezni róluk. Vajon jó ötlet bevonni ebbe a legkisebb családtagokat is? Hogyan beszélgessünk tabuk nélkül a halálról a gyerekekkel úgy, hogy közben ne terheljük meg a lelküket?
Károlyi Nati interjúja Krajnyákné Csorba Fanni rajzelemző, tanácsadó, pszichológussal
Meglehetősen megosztó téma ez. Egyes szülőknek magától értetődő, hogy bármilyen korú gyerekükkel közösen menjenek ki a temetőbe, mások igyekeznek minél tovább távol tartani szemük fényét az élet legsötétebb oldalától. Létezik ideális hozzáállás ebben a kérdésben?
K. Cs. F.: Vannak olyan kultúrák, ahol az elmúlást, illetve a különféle veszteségeket nem fogják fel tragédiának, hanem az élet normális részeként tekintenek rá. Sajnos a mai, modern világban, egyre inkább tabu téma a halál. A természettől való eltávolodás, és a többgenerációs együttélő nagycsaládok felbomlása következtében legtöbben félünk tőle, és féltjük tőle a gyerekeinket is.
Bár minden gyerek és család más, általánosságban elmondható, hogy nyugodtan lehet vinni a gyerekeket a temetőbe, akár a temetésre is, ha számukra is fontos személy távozott az élők sorából. Hiszen ennek a szertartásnak nagyon komoly lezáró szerepe van.
A szakemberek az ilyen nehéz, “kényes” témáknál mindig azt javasolják csak akkor beszéljünk, ha a gyerek kérdez, akkor is csak a kérdésre válaszolva. Ha ekkora tabu a halál, nem lehet, hogy esetleg nem is mernek kérdezősködni róla a gyerekek?
K.Cs.F.: Ez családtól függ. Vannak olyan családok, ahol úgy tartják és kommunikálják a szülők, hogy vannak olyan “felnőtt témák”, amik csak apára és anyára tartoznak. Itt lehet egy olyan jogos érzése a gyerekeknek, hogy nem minden kérdés engedélyezett. Ahol azonban nyitott a légkör, egyenrangú, partneri kommunikáció zajlik a családtagok között, ott a gyerekek általában mernek kérdezni.
A mese is remek eszköz arra, hogy együtt foglalkozzunk a témával, vagy oldjuk a gyermek lelkében az ezzel kapcsolatos félelmeket. Példaként a Láthatatlan fonal című mesét említeném.
Őszinte kérdésekre őszinte válaszokat
Ha konkrétan felmerül kérdésként, hogy “Hol van most a dédi?” , mit válaszoljunk?
K.Cs.F.: Fontos az önazonos válasz, vagyis legyünk őszinték, és mondjuk azt, ami számunkra természetes és normális. Ha hiszünk a túlvilágban, mondhatjuk, hogy az angyalok közé költözött, ha mi úgy érezzük, hogy az fedi a valóságot, mondhatjuk, hogy elaludt örökre, de az emlékeinkben örökké itt marad velünk. Ám ez kissé ingoványos terep: dolgoztam már olyan gyerekkel, akinél ez utóbbi magyarázat megzavarta az alváshoz való viszonyát, és találkoztam olyannal is, akinél nagyon durva szorongás alakult ki attól, hogy azt mondták neki, a nagymama fentről mindig figyeli őt.
Érdemes-e elvinni a gyerekeket olyan családtag sírjához, aki születésük előtt távozott az élők sorából, s így nem volt vele személyes kapcsolat?
K.Cs.F.: Hasznos és szép gesztus ápolni az ősök emlékét. Meséljünk róluk, mutassunk fényképeket, idézzük fel a régi emlékeket. Magyarázzuk el számunkra is érhető módon, mit jelent nekünk az illető személy:
Legyen ez egy kellemes emlékezés. Ugyanakkor nem kell rózsaszín cukormázba vonni mindent! Az életben, és a gyászban helye van a negatív érzelmeknek is. A gyerekekkel nem akkor teszünk jót, ha letagadjuk, vagy eltitkoljuk őket, hanem, ha megmutatjuk nekik, hogy ők is bátran kiadhatják magukból, akármi van bennünk, mi pedig ott vagyunk velük mögötte.
Mi a teendő generációs különbségek esetén? Ha például a gyereket érdekelné a nagypapa halálának körülményei, de a nagymama nem akar róla beszélni? Vagy fordítva: Ha a nagyszülőknek nagyon fontos lenne kivinni a kisunokát elhunyt szüleik sírjához, de gyermek nem szeretne menni?
K.Cs.F.: Fontos tudatosítani magunkban: szülőként mi vagyunk a felelősek a gyerekünkért, így a mi dolgunk odalépni ezekben a helyzetekben. Az első esetben elmagyarázni a gyereknek, hogy mindenki máshogy gyászol, és a nagyinak erről nagyon fájdalmas beszélni, s megkérni őt, hogy máskor inkább tőlünk kérdezzen a papáról. Az utóbbi esetről pedig azt gondolom, hogy erőltetni semmiképpen nem szabad a gyerek akarata ellenére a temetőlátogatást. Ha előre felkészítettük, hogy temetőbe fogunk menni, és ott aztán mégsem szeretné, azt is jelentheti, hogy van még valami a lelkében, ami nincs teljesen elrendezve a témával kapcsolatban.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
