A megszületés az egyes ember történetének egyik legmeghatározóbb állomása. Ez egyéni eredettörténete, az identitásformálódás alapköve. Ugyanakkor a születés életünknek nem az első történése. Egy fogantatástól induló eseménysorozat kiemelkedően fontos epizódja, melynek minősége egyrészt az aktuális szülészeti ellátás, másrészt az addigi méhen belüli történések függvénye.
Hosszú utat tett meg a tudomány, míg a magzat szempontjait, megélését is kutatni kezdte. Nem is olyan régen még érzéstelenítés nélkül műtötték az újszülötteket, mondván, nem érzik a fájdalmat. Ma már tudjuk, hogy a hetedik magzati héttől mutatnak fájdalomreakciót.
“Gyakorol” a magzat
A kompetens csecsemő először kompetens magzatként él, begyakorolja azokat a viselkedéseket, melyek újszülöttként repertoárját képezik. Már méhen belül elkerülő viselkedéssel reagál fájdalmas ingerre, aktivitást mutat, keres, kommunikál, majd elfárad, alszik és álmodik. Önmegnyugtató és szórakoztató játékokat talál ki. A méhlepénnyel intim viszonyt ápol, hiszen az önmaga sejtanyagából jött létre, és minden táplálékot ez szállít neki.
A méhlepényen keresztül anyja egész szervezete biológiai szinten is elérhető a számára. Ennek a feltétlen kapcsolódási formának, ahogy a méhlepénynek is, születésével búcsút int.
Amikor a baba úgy dönt, hogy ideje megszületni, hormonokkal üzen az anyai szervezetnek. Legfontosabb függvénye ennek a magzati tüdő érettségi állapota. Ha a baba úgy érzi, ideje indulni, olyan hormonokat termel, melyeknek hatására a méh gyulladásos reakcióján keresztül beindul a vajúdás. A kontrakciók a baba szervezetére is nagy hatással vannak. A baba stressz-szintje olyan magas, mint soha máskor élete során. Adrenalinszintje kétszerese az anyáénak, és éppen ez az, ami védi őt a közvetlen fájdalomérzettől, illetve a szerveit az összepréselődéstől.
A kontrakciók a baba szempontjából a szökülő tér, a nyomás, az összepréselődés érzetét keltik. A magas stressz-
szint és a nyomás mellett a módosult tudatállapot védő hatása, és a baba aktív részvétele, erőfeszítése, munkája is fontos részét képezik a születésélménynek. A kapcosolódó érzések egyénileg változnak, és az anyai érzelmi jelenléttől is nagymértékben függnek. A nagy munka után óriási megkönnyebbülés a megszületés, és a magasra szökött stressz-szint szépen lassan süllyed csak vissza a méhen belül megszokott, normatív tartományba, amennyiben a baba ismerős, biztonságot jelentő környezetben, vagyis édesanyja testmelegében pihenhet.
Napjainkban egyre sokasodik a császármetszések száma. Az életmentő császár máshogyan hat a baba testi-lelki-szellemi rendszereire, mint egy “divatból” elkövetett császármetszés. Az életmentő császár az anyai pszichében és a babáéban is más rendszereket aktivál, mint a forszírozott, fabrikált, nem indokolt műtét. A vajúdás és nem vajúdás is különbséget jelöl ha az anya vajúdik, az a baba szervezetét, és az anyai kötődési és örömképességet is erősíti a születést követő időszakban. A programozott császár kiveszi a baba kezéből a döntés lehetőségét a megszületés időpontjára vonatkozólag, így a világba és magába vetett hitét nem táplálja. A császármetszéssel történő születés nem nevezhető a születés fenséges útjának, hiszen az evolúciósan kódolt program nem tud végigfutni, a testet és pszichét életre avató eseménysorozat kacska marad. Ezért császármetszést követően újabb gyermek-életfordulók szükségesek a gyermeknek, illetve terápiás terek és gyógymódok állnak rendelkezésre, hogy a születés testi-lelki-szellemi, spirituális élménye a maga teljességébe érhessen. Ez a gyógyulás természetes
módon is megtörténni vágyik, a megfelelő környezetben meg is valósulhat.
