A „belső gyermek” kifejezés egyre szélesebb körben ismert fogalom a pszichológia eszköztárából, és egyre több lehetőségünk van bővíteni ismereteinket (önismeretünket) ebben a témában. Érdemes is, többek között azért, mert ez fontos kulcsot adhat saját szülő-gyermek kapcsolatunk alakításához.
Szerző: Mátrai Vanda coach, önismereti tréner, matraivanda.hu
Elsőre talán nehezen értjük meg, miért annyira támogató a „belső gyermekünkkel” való foglalkozás az életünk lelki nehézségeinek, konfliktusainak, elakadásainak oldásában, a kapcsolódásainkban megélt tudatosság növelésében, a saját gyermekeinkhez fűződő kapcsolatunk minőségének fejlesztésében. Most lássunk ehhez néhány támpontot.
Érzelmileg felnőni
Valaha fizikailag, mentálisan és érzelmileg is gyermekek voltunk. Aztán felnőttünk, de nem mindhárom szempontból.
Miért olyan fontos ez, és hogyan kapcsolódik a saját gyermekeinkhez? Ebben a megközelítésben belső világunk két részre oszlik: a „belső gyermek” és a „belső felnőtt” részünkre. Míg ez utóbbi a logikus gondolkodásért, a célkitűzéseinkért, a megoldásfókuszú működésünkért felel az agyunk agykérgi része (neocortex) segítségével, addig „belső gyermek” részünk az érzelmeink világát jelenti, és a limbikus agyrészünk tartozik hozzá.
Eszköztelen helyzetek
A világban bennünket érő „nyomógombhelyzetek” (konfliktushelyzetek) sok esetben automatikusan visszajuttatnak minket belső gyermeki énállapotunkba, ami annyit jelent, hogy az adott helyzetben csak érzelmi válaszreakciót vagyunk képesek adni – pontosan úgy, mint egy gyermek. Az ilyenkor feltörő érzelmek, mint például a harag, a szomorúság, a kétségbeesés, a csalódottság stb. a tudatos részünk nélkül vannak jelen, emiatt nem tudjuk hasznosítani a (tudatosabb) felnőttrészünk eszköztárát, így a megoldásfókuszt, vagy a kialakult helyzet megértését az ok-okozati összefüggések belátásával. Mondhatni, bár felnőttek vagyunk, mégis egy olyan (gyermeki) állapotba csúszunk vissza (regresszálunk), amikor még nem volt része az agyunknak az
a bizonyos agykérgi rész, és bár már rendelkezésünkre áll, időszakosan nem elérhetők a funkciói. Ezt az összefüggést fontos megérteni, ha szeretnénk elérni, hogy a kapcsolódásaink, beleértve a saját gyermekünkkel való kapcsolódást, egyre kevésbé legyenek konfliktusokkal terheltek.
Boldog mama – boldog baba
Ez a sokat hangoztatott összefüggés nagy részben azon alapszik, hogy kisgyermekként zsigeri módon észleljük szüleink belső állapotát, feszültségeit, és erre reagálunk. Kicsi gyermekként leginkább az érzelmeinkkel tudjuk kifejezni azt, hogy mi van bennünk, mit észlelünk, és az hogyan hat ránk. Ha tehát édesanyánk belső konfliktusokkal terhelt, feszült, haragos, szomorú stb. volt, azt mi érzékeltük, és érzelmi válaszreakciókat adtunk rá. Feszülteket, terhelteket. Nincs ez másképp saját gyermekeinkkel sem.
Mi viszont már olyan világban élhetünk, ahol ezek az ismeretek és fejlődési lehetőségek elérhetők, ezért esélyünk van saját elakadásaink, blokkjaink, félelmeink, negatív belső hiedelmeink változtatásával a saját gyermekeinknek kiegyensúlyozottabb szülői hátteret biztosítani. Kiegyensúlyozottabb hátteret – érzelmi szempontból.
A minta továbbadódik
Belső működési normáink, konfliktuskeltő és -kezelő mechanizmusaink folyamatos megfigyelés alatt vannak – gyermekünk által.
Azzal, hogy saját magunkat feltérképezzük, a megértés új rétege nyílik meg. Sokszor már az is pozitívan hat a gyermekeinkkel való kapcsolódás minőségére, ha tudjuk, hogy mi zajlik bennük a különböző életszakaszaikban biológiai szempontból, és hogyan zajlik belső lelki világuk fejlődése a felnőttek világával való kapcsolódásuk során. Mit, és főképp hogyan érzékelnek, és hogyan hagynak nyomot bennük ezek az impulzusok.
Magunkkal kell kezdenünk!
Mindezt azzal érdemes megerősíteni, hogy gyerekkorunkat, annak az időszaknak a ránk tett hatásait feltérképezzük, és fokról fokra transzformáljuk egy önfejlesztő folyamatban. Önmagunk egyre jobb megértése, az önmagunkhoz való szeretetteljes kapcsolódás vezet el saját gyermekünk teljesebb megértéséhez, és a vele való valódi szeretetkapcsolódás mélyítéséhez. Saját önfejlesztő utunk segít bennünket „elég jó” szülővé válni.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
