Amikor meglátod a két csíkot a teszten, az maga a boldogság. Kivéve, ha épp a pár hónapos gyereked rácsoságyába kapaszkodsz, hogy össze ne rogyj a meglepetéstől. Nemrég szültél, és máris kopogtat az új baba. Millió kérdés merül fel benned. Ha filozofikus hajlamú vagy, akkor akár az is, hogy hogy lehet két pici gyereket egyformán szeretni? Ha praktikus, akkor az, hogy melyek azok a túlélési stratégiák, amelyekkel két pelenkás, nem beszélő gyereket át lehet navigálni az egyik napból a másikba?
Sződy Judit pszichológus írása
Kettőt szeretni
Az a helyzet, hogy amint megszületik a második, rájössz, hogy igenis lehet, mert a picit meg a nagyot egészen máshogy szereted. Nem jobban vagy kevésbé, hanem máshogy. Másért hatódsz meg, ha az egyikre vagy másikra nézel, máshogy okoznak melegséget a szívedben, máshogy nevettetnek meg… de ugyanúgy szereted őket, csak nem egyformán.
„El sem tudta képzelni, hogy lesz, amikor Beni is megszületik, hiszen Lóci teljesen kitöltötte az életemet és a lelkemet. Aztán megérkezett az öcsi, aki pici volt, meleg, gyámoltalan, mellette Lóci új oldalát vettem észre, azt, hogy milyen ügyes, hogy mennyit tud nevetni és meg tud nevettetni minket. Szóval ez teljesen új volt, és úgy éreztem, minden rendben. Nem kellett méricskélnem, hogy kinek mennyi szeretetet juttassak, mert egészen másra volt szükségük belőlem.” (M. Nóri)
Kinek-kinek szükséglete szerint
Elsőre ijesztő lehet, hogy két ennyire különböző szükségletekkel rendelkező gyereket kellene valahogy összehangolnunk. Ám érdemes belegondolni, hogy újszülött és pici csecsemő korban mennyire kevés valódi szükséglete van a kisbabának. Amire szüksége van, az a testközelség és a szopizás/evés lehetősége. A hiedelmekkel ellentétben, neki még nincs szüksége csendre, teljes nyugalomra, napirendre, arra, hogy játsszunk vele. Ez utóbbiakra a nagynak lehet szüksége bizonyos napszakokban. A kicsi pedig teljesen jól van a mamához bújva.
„Ha a kicsi nyűgösködött vagy elálmosodott, magamra kötöttem hordozókendőben, így tudtam a naggyal tovább játszani, foglalkozni. A harmadik fiamnál is ezt alkalmazom, bár a két nagy már jobban lefoglalja egymást.” (K. Bea)
„A hordozáson kívül az segített sokat, hogy nagyjából mindkét baba körüli teendőmet próbáltam egyszerre csinálni. Ha a kicsi szopizott, a nagy is akkor evett. És nem esetem abba a hibába, hogy ki legyen vasalva és patent legyen minden a házban. A rendért garanciát vállaltam, a tisztaságért már nem. Ja és persze mindezt szinte egyedül, mert három hetes volt a kicsi, mikor apa külföldön kezdett dolgozni és ez féléves koráig így volt…” (E. Zsófi)
„Ami segített, hogy a nagy hamar tudott járni, másfél évesen egyedül evett kanállal, és két éves korára egyedül öltözött. A kicsi fiam jó alvó volt szerencsére. Nem túrta ki a nővérét a szülői ágyból, az ő igénye a különalvás volt. Ami még sokat segített, az a hordozás, bár kettőjüket együtt csak rövid ideig tudtam hordozni, de egy-egy porszívózást így nyomtam le. A kicsi hamar igazodott a nagyobbikhoz, még az igény szerinti szoptatás mellett is tudtunk valamiféle napirendet tartani, ami a saját igényem volt. Nem mondom, hogy könnyű volt, de ha választhatnék sem csinálnám másként.” (Sz. Marcsi)
„ Mikor a harmadik gyerkőc született, húsz hónapos volt a középső, hat és fél a legnagyobb. Apa állandóan dolgozott, és épp építkeztünk. Nagymamák vidéken élnek, de néha el tudtak jönni. Gyorsan vettem egy hordozót, és mindenhová magammal vittem a legkisebbet. Nagyon gyorsan igyekeztem kialakítani a napirendet, és összehangolni a kicsik alvását, szerintem ezért maradtam életben. Szerencsére jól szopizott a pici, így az etetést legtöbbször bárhol és bármikor meg lehetett oldani. Nagy mákom volt a nagy tesókkal, mert jól fogadták a kicsit.” ( D. Ágnes)
Minőségi idő
Az első gyerekünkkel még magától értetődő, hogy teljes lényünkkel felé fordulunk, ha együtt vagyunk vele. A kistesó érkezése után ez – segítség nélkül – szinte lehetetlen. Pedig talán még emlékszünk, hogy a sok „várj egy kicsit!”, „mindjárt”, „majd később” mennyire rosszul esett nekünk, amikor mi voltunk kicsik. Teljesen soha nem kerülhetjük el az ilyen helyzeteket, de megoldhatjuk, hogy mind a két gyerekünk kapjon száz százalékos anyát – időnként.
„Igyekszem minden gyermekemmel minőségi időt tölteni. Szervezek kettesben programokat, például autópályát építünk, míg a kisebbik alszik. Vagy csak a kicsivel megyek bevásárolni. Bevonom őket a házimunkába, teendőkbe, amivel értékesnek érzik magukat.” ( J. Anita)
„Amikor csak lehetett, lepasszoltam a picit, vagy amikor aludt, igazi anya-fia programokat csináltam a naggyal. Ha mást nem is, csak felmentem vele a szobájába es a teljes figyelmem az övé volt. Ezen kívül nagyon sokat segítettek a nagyik. Amikor először tudtam hosszabb időre itthon hagyni a picit, játszóházba vittem a nagyot. Annyira boldog volt! Pogácsáztunk, almalevet ittunk üvegből, buli volt.” (K. Júlia)
„Nálunk a kulcs az apuka. A kicsit ő dajadázza, amikor csak lehet, hogy én a naggyal lehessek. Ha ezt megkapja a nagylányom, akkor sokkal elfogadóbb, kevesebb a hiszti.” (T. Ági)
Kérj segítséget!
Ki tudja, hogyan, de elterjedt az a hiedelem, hogy az anyának egyedül kell helytállnia egy-két-három gyerek mellett. Sokan így gondolják, ezért nehezen fogadják el a felajánlott segítséget, az pedig, hogy kifejezetten kérjenek, eszükbe sem jut.
„Van, aki nem mer segítséget kérni. De a jó segítő felismeri, mikor közelítsen és cselekedjen. Mindenki ismerje a határait és ne szégyelljen se kérni, se elfogadni. Szerintem ezt sokaknak tanulniuk kellene. Tanulni kellene a segítségnyújtást is. Ma már nincs is klasszikus gyermekágy. Ha két kicsi van, akkor sem. Ez szomorú. Sokan azt hiszik, bírniuk kell, amit rájuk osztott a sors. A jó segítség lehet egy tett, de lehet egy szó is, vagy az, hogy a másik tudja, hogy gondolsz rá, együttérzel.” ( T. Dóra)
„Megtanultam segítséget kérni. Anyóstól is lehet ám, csak meg kellett tanulni elfogadni a másikat. Imádja az unokáit és szívesen segít. Nekem pedig nagyon jól esett, hogy nem fordított hátat, amikor veszélyeztetett terhes lettem, és hat hétig feküdnöm kellett a két és fél éves örökmozgó mellett. Azóta is sokszor erőn felül segít, ha kell a háztartásban, ha kell, a gyerekekre vigyáz. Pedig amúgy nem vagyunk jóban, de ezen felülkerekedtünk. Ha meg egyedül vagyok velük: hordozókendőt használok vagy friss levegőn babakocsizunk.” (Gy. Blanka)
„Lett bébiszitterünk, de csak később jutott eszembe, pedig korábban is jól jött volna, de nehéz volt legyűrni azt a belső elvárást, hogy én mindent meg tudok csinálni és meg tudok oldani egyedül, pedig nem…” (Sz. Ági)
„Fontos megérteni, hogy a panaszkodás nem egyenlő a segítségkéréssel. Merni kell megmondani konkrétan, hogy éppen mire lenne szükség. Egy idő után a rokonok/barátok maguktól is tudni fogják, hogy milyen jellegű segítségre van szükség. Az a gáz, ha nincs segítség.” ( T. Katalin )
A legjobb tanácsokat a gyakorló anyatársaktól kapod. Találtunk egy Facebook-csoportot, ami igazán neked való: Élet kicsikkel és picikkel
Megjelent a HelloBaby! magazin 2017. február-márciusi számában.
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez