Van, amit biztosan másképp szeretnél, mint ahogyan a te szüleid tették? Vajon mennyire nehéz levetkőznünk a belénk ivódott mintákat?
Szerző: Sződy Judit pszichológus
Csak azt ne!
Zsófit pici korától keményen fogták. Sokszor fogalma sem volt róla, miért szidják meg, miért kapott büntetést, pofont. Igyekezett szülei kedvében járni, de nem voltak kapaszkodói. Apjának visszatérő „magyarázata” volt, hogy „azért, mert azt mondtam”. Zsófi túlélési stratégiája végül a láthatatlanság lett: megpróbált lehetőleg „semmilyen” lenni, eltűnni a szobájában, olvasni, sokat tanult, csendes volt. Végül egy másik városban tanult tovább, hogy kollégiumban lakhasson. Hamar férjhez ment, gyerekei születtek. Döbbenten fedezte fel, hogy ő, aki magát mindig higgadtnak, megfontoltnak és erősnek tartotta, nem bír a gyerekeivel. A fejére nőttek. Képtelen őket fegyelmezni, nem tud határozott döntéseket hozni, nem tudja megvalósítani, amit eltervezett. Nem tudja rábírni egyik gyerekét sem, hogy reggel fölöltözzön, hogy este lefeküdjön, hogy ne szaladjon el tőle a bevásárlóközpontban, hogy ne egyen édességet ebéd helyett. Zsófi egy dolgot tud biztosan: hogy olyan szülő NEM akar lenni, mint az apja. Mindenki fejében van egy vészjelző, ami akkor szólal meg, amikor dühében, tehetetlenségében túl agresszív lenne. Zsófi fejében ez a vészjelző extrém érzékeny: már akkor is jelez, amikor Zsófi csak normális határokat, korlátokat állítana, amelyek az élhető sokgyerekes élethez szükségesek. Képtelen a gyerekeinek nemet mondani, mert azonnal beugrik, hogy ő mit élt át, amikor neki nemet mondtak. Képtelen határozottan a gyerekére szólni, mert azonnal átélné, hogy milyen volt, amikor vele kiabáltak. Képtelen erősen tartani a gyerek kezét a bevásárlóközpontban, mert rögtön megjelenik annak az emléke, amikor a szülei fájdalmat okoztak neki…
Az anyám tökéletes
Péter családjában soha nem volt veszekedés. Mindig béke volt, mosolygás, egy hangos szó sem esett. Ha valaki rosszat tett, arról hallgattak. Ha valami nem sikerült, arról nem beszéltek. Ahogy a múlt is tele volt titokkal, kitagadott gyerekekkel, „elfelejtett” csibészekkel, bajkeverőkkel. Péter feleségül vette Ágit, aki meglehetősen temperamentumos családból érkezett, ami a szívén, az a száján, ha elhamarkodottan ítélkezett, akkor bocsánatot kért, ha megbántották, megbocsájtott. Amikor gyerekeik születtek, Péter sokszor elviselhetetlennek tartotta a testvérek közötti összezördüléseket, nem akart részt venni a vitákban, szinte kivonult a család életéből. Meg volt győződve róla, hogy minden megélt konfliktus csak rombolóan hathat a kapcsolatokra, ha valaki kifejezi a neheztelését, akkor soha többé nem lehet visszaállítani a békét. Mindig az anyja jutott eszébe, aki meg tudta valósítani a családi összhangot, de nem vette észre, hogy ezzel a törekvéssel végül szinte teljesen magukra maradtak, élő, őszinte kapcsolatok nélkül.
Nem akarom bántani!
Esztert mindig verték, amióta az eszét tudja. Illetve dehogy mindig. Ha délelőtt kapott az odakészített favonalzóval, délután már a cukrászdában találta magát anyjával, aki megpróbálta mindenben a kedvét keresni, mert bűntudata volt a verés miatt. Ez folyton így ment, kivéve, amikor új udvarló jelent meg anyja oldalán. Akkor ugyanis Eszter azt csinálhatott, amit akart, mivel egyáltalán nem foglalkoztak vele. Ahogy az aktuális férfi lelépett, megint a kislány „nevelése” került a középpontba. Jöttek a pofonok, és nemsokára a kiengesztelés. Ahogy a kislány felnőtt, egyre ritkább volt a fizikai bántalmazás, viszont egyre erősebb a lelki terror, az érzelmi zsarolás. Bár Eszter férjhez ment, elköltözött, anyja továbbra is hatalma alatt tartotta. Amikor megszületett kislánya, döbbenten tapasztalta, hogy a baba sírása, „engedetlensége” elképesztő indulatokat vált ki belőle. Amikor majdnem megverte a síró csecsemőt, ráébredt, hogy ilyenkor csak az segít, ha kimegy a szobából, és megvárja, hogy lecsillapodjon.
Átlépni az árnyékunkat
Zsófi, Péter és Eszter intelligens, iskolázott felnőttek, törekednek arra, hogy jó szülők legyenek, nevelésről szóló könyveket olvasnak, és mindent megtennének a családjukért. Ám amilyen mély nyomot hagyott bennük a gyerekkoruk, azt nagyon nehéz kitörölni. Általában nem elég újabb és újabb tanácsadó könyveket olvasni, vagy fogadalmat tenni, hogy holnaptól másképp lesz. Érzékeny társuk, párjuk, barátaik, pozitív tapasztalataik segíthetnek nekik abban, hogy a „vészjelzőjük” csak akkor szólaljon meg, ha tényleg baj van. Ám, ha ez nagyon lassan megy, és megnehezíti a családtagok együttélését, érdemes pszichológus segítségét kérni.
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA könyvünk megvásárolható webshopunkban!
