Mindennapi életünk során folyton történnek velünk olyan dolgok, amelyeket az agyunknak, a lelkünknek fel kell dolgoznia. A legtöbbször ez szinte észrevétlenül zajlik. A szülés viszont minden nő számára rendkívül intenzív fizikai és érzelmi élmény, melynek általában a feldolgozása sem marad észrevétlen.
Szerző: Juhász Ágnes life- és karriercoach
Némelyik esemény emléke sokáig kattog az agyunkban, fejfájást okoz, megfekszi a gyomrunkat, nem tudjuk könnyen megemészteni, de lehet szívbe markoló is, esetleg szinte megrészegít, vagy a fellegekben járunk tőle. Ugye, mennyire kifejező a magyar nyelv?
Az élmények teljesen szubjektívek és mindenkinek joga van a sajátjaihoz. Nem véletlen, hogy a szülés kapcsán sem szüléstörténetről vagy az orvosi napló feldolgozásáról szoktunk beszélni, hanem szülésélményről.
Mindenkinek joga van a saját megéléséhez
Az, hogy egy bizonyos objektív történéssorozat kiben milyen élményként csapódik le, nagyon sokféle tényezőn múlhat. Lehet pozitív élmény akár egy sürgősségi császár is, és traumatizálhat valakit egy kívülállóként nézve „simának” tűnő szülés.
Mindez nagyban függ az aktuális testi és lelki állapottól, és persze az alapbeállítódástól is – de ez nem az a sztori, amikor eldöntjük, hogy jól fogjuk megélni, és akkor biztosan úgy is lesz. Szüléskor olyan összetett hormonkoktél szabadul fel a testben, amilyen soha máskor, így teljességgel előrejelezhetetlen a hatás.
Nagyon fontos a mentális felkészülés. Ugyanakkor a szülés olyan életesemény, amellyel kapcsolatban el kell fogadnunk, hogy sok mindent nem mi irányítunk. Leginkább a lelki rugalmasságra, a küzdőképességre érdemes gyúrni, illetve tudni kell és nem szégyellni, hogy igenis, bármilyen érzelem kiváltódása benne lehet a pakliban.
A jó élményt is feldolgozzuk
Ha pozitív élményt jelentett a szülés, sokszor akkor is napokig vagy akár hetekig tarthat az élmény feldolgozása. Ilyenkor a friss édesanya sokszor, sokaknak elmesélheti a történetét. Gyakran meghatódik, egyszerre nagyon vidám és szentimentális lehet; a szélsőségeket persze fokozhatja a kimerültség is. Ilyenkor még napokig teljesen normális mindenféle intenzív érzelem, illetve azok nem túlságosan logikusnak tűnő váltakozása vagy egyidejű megélése. Mindezzel nincs más teendő, mint hagyni (ki)áramlani ezeket a felfokozott érzéseket, akár könnyek formájában is.
Mi a helyzet, ha negatív élmény volt a szülés?
Az élményeink egyik legalapvetőbb feldolgozási módja – ahogyan arról már szó esett –, hogy azokat megosztjuk másokkal. Sokszor. Részletesen.
Olyan élethelyzetben és lelki állapotban lévő ismerősökkel, barátokkal beszéljünk, akik képesek ezt komolyabb egyensúlyvesztés nélkül fogadni.
Ami mindenképp nagyon jó – és akár később is bevethető – módszer, az az írás. Írjuk le nagyon részletesen mindazt, ami a szívünket nyomja: a teljes történetet, a fizikai érzeteinket és az érzelmeinket, a gondolatainkat. Azt, hogy kinek mit mondanánk vagy mit mondtunk volna a legszívesebben. Esetleg: mivel kapcsolatban van bűntudatunk? Ha nem szeretnénk, ezt senki sem fogja látni, szóval: csak bátran, a lehető legőszintébben!
Amikor ez megvan, hagyjuk ülepedni az érzéseinket pár napig, majd olvassuk el, amit leírtunk. Akár nagyon sokszor. Lehet, hogy idővel az egész élmény kicsit távolabbinak tűnik. Személytelenebbnek. Talán olyannak, mintha valaki más írta volna le. Idővel néhány részlet új színt kaphat, bizonyos következtetéseink, érzéseink megváltozhatnak. Sikerülhet megbocsátunk magunknak, illetve az események más szereplőinek. Az az eljárás is beválhat, hogy amit „meg szeretnénk semmisíteni”, azt leírjuk egy külön papírra, miszlikbe tépjük, majd meggyújtjuk, és nézzük, ahogyan elporlad. Ez akár többször, esetleg újabb, más leírással is megismételhető.
Az élményfeldolgozás minden esetben tudatosságot igényel: meg kell ajándékoznunk magunkat egy-két egybefüggő, zavartalan órával, amikor szembenézhetünk az érzéseinkkel, és amikor csak azzal foglalkozunk, hogy a lelkünknek erre a szegletére ráhangolódjunk és megszeretgessük.
Mikor forduljunk szakemberhez?
- Ha a fentiek nem segítenek.
- Ha akadályoz a mindennapi tevékenységekben a trauma.
- Ha egy egyébként vágyott következő gyermek vállalásába ezért nem merünk belefogni.
- Ha váratlan emlékbetörések jelentkeznek.
- Ha a szorongás szomatizálódott (azaz testi tünetek formájában is megjelent).
- Ha magunkra vagy másokra nézve veszélyes gondolataink vannak.
Ilyen esetekben mindenképp perinatális szaktanácsadóhoz, erre szakosodott pszichológushoz vagy pszichiáterhez szükséges fordulni. Segítséget kérni nem szégyen, hanem felelősségteljes magatartás egy anya részéről!
