Szoptatás és örökbefogadás

Olvasási idő: 3 perc

Folytatás…

Új családtag érkezik

Visszatérve történetünkhöz: 3 évnyi várakozás után egyszer csak csörgött a telefon: hamarosan megszületik a kisbabánk! Én eszeveszetten fejni kezdtem, miközben izgatottan készülődtünk. A picur meg is született, 32 hétre, és több egészségügyi problémával, de mi nem láttuk a problémákat, nem láttuk a cigány származást, mi csak őt láttuk. 5 hét múlva hozhattuk haza, és én azzal a lendülettel mellre tettem őt. Persze mondták, hogy gyönge, hogy fertőzéseken esett át, hogy ne reménykedjek semmiben, de én esztelen módon nem foglalkoztam semmivel, csak dajkáltam, szeretgettem és öleltem őt. Sajnos, az orvosoknak igazuk lett.

A baba olyan gyenge volt, hogy sírni sem tudott, nem hogy szopni. Ha letettem az ágyába, akkor sem sírt, csak szomorúan nézett a nagy, fekete szemével – persze azonnal újra ölbe vettem őt.

A kórházban szondán keresztül etették, és hiába gondoltam, hogy a szondáról egyből a szopásra térünk át, végül örültem, hogy a nagy lyukú cumisüveggel képes vagyok megetetni és nem kell visszamennünk a kórházba szondázni. Közben rendületlenül próbálkoztam a Szoptanít eszközzel is, amivel végül nem lettünk jó barátok. Ma már látom, hol követtem el a hibát.

Nem várt kihívások

Miközben megpróbáltam a kicsit szopni tanítani, el kellett látnom a két nagyobbat és a háztartást is. A férjem dolgozott, nekem pedig eszembe sem jutott, hogy segítséget kérjek, hiszen én jól voltam (nem kellett a szülésből felépülnöm.) Most már tudom, hogy pontosan úgy, mint egy szülés után, szükségem lett volna gyermekágyi segítségre; akkor nem egyedül bajlódok azzal, hogy beszerezzem, sterilizáljam, kellő hőfokra hűtsem és adagoljam a donor női tejet, nem egyedül ügyetlenkedek a Szoptanít készülék ragasztójával, miközben rotyog a tűzhelyen a vacsora, továbbá a két nagyobb gyermeknek énekelek és válaszolgatok.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a tejtermelésem beindult. Euforikus örömöt éreztem, de nem
sokáig, mert a kisbaba még hónapokig olyan gyenge volt, hogy nem tudott szopni, csak fejéssel tudtam a
tejet elővarázsolni.

Idővel pedig már nem volt erőm és időm fejni, és egyre kevesebbet próbálkoztam a Szoptaníttal is. Beletörődtem, hogy donor női tejes és tápszeres lesz a babám, majd abba is, hogy ezt nem kaphatja meg tőlem szoptatást utánozva. Csalódott voltam, és végtelenül kimerült. A tejem lassan elapadt.

Komfortszopizás, szükség szerint

A kisbabánk azonban, ha lassan is, de szép folyamatosan nőtt, erősödött és ügyesedett. Eljött az a
nap is (kb. 4-5 hónapos korában), amikor megtanult szopni.

Amikor csak lehetett, fedetlen mellel etettem őt cumisüvegből, mire egyszer csak felém fordult és szopni kezdett. Döbbenetemben elejtettem a cumisüveget. Attól kezdve egyre többször és egyre többet szopizott.

Bár a tejtermelésem többé nem indult újra, sokszor komfortszopizott rajtam, majdnem egyéves koráig, ami segített neki az elalvásnál, a fogacskák vagy betegség okozta álmatlan éjszakákon, nyűgös napokon.
A „baba” napjainkban 4 éves. Ügyes, erős óvodás. Már nem is emlékszik arra, hogy valaha szopizni próbált. Én utólag úgy érzem, hogy a szoptatás a mi esetünkben végül is egyfajta jutalom lehetősége volt, amivel – bár nem a szokásos módon – sikerült élnünk.

Megjelent a HelloBaby magazinban.

Írásunk első részét itt olvashatod: