B. egy dunántúli kisvárosban él. Négy évig abban a tudatban teltek napjaik férjével, hogy nekik nem lehet gyermekük. Nehéz volt ezzel együtt élni.
A történetet lejegyezte: Zimmerer Anita
A fiatalasszony 2009-ben komoly nőgyógyászati műtéten esett át, melynek során elveszítette az egyik petefészkét. Az operációt egy november végi napra tűzték ki, de a petefészekben található ciszta nem volt hajlandó várni addig. A hónap elejére már tíz centi volt az átmérője. B. menni sem tudott a fájdalomtól. Egy héten át jártak be a helyi kórházba, hogy történjen már végre valami, ami segít a kibírhatatlan állapoton. A hét elteltével a főorvos is megvizsgálta, és másnap betolták a műtőbe. Végre sor került a beavatkozásra. A műtétet követően fél évig erős hormonokat kellett szednie és közölték vele, hogy természetes úton nem lehet gyermeke.
Nem vállalta a műtétet
Ennek a ténynek az elfogadása nem volt könnyű. A következő négy év embert próbáló időszaknak bizonyult az életükben: őrlődtek, hogyan tovább. Végül rászánták magukat a lombik programra, és felkerestek emiatt egy budapesti specialistát. Kis időre felcsillant a remény, de nem tartott sokáig, mert az orvos a vizsgálat után közölte vele, hogy “lehetetlen a teherbe esés, mivel a szervei el vannak csúszva, össze vannak nőve”.
Újabb előjegyzés következett egy komoly hasi műtétre, amelyről azt mondták, hogy sikeressége esetén lehet egyáltalán elkezdeni a lombik programot. Mivel azonban a szakemberek nem állították száz százalékos biztonsággal, hogy a műtét sikeres lesz, és biztosan elkezdhetik utána a lombik programot, B. úgy döntött, hogy nem vállalja a beavatkozást.
Hazatért és élték tovább napjaikat, megkísérelték elfogadni a megváltoztathatatlant.
Nulla százalékos esély
Három hónappal később várandós lett. Nagy volt a meglepetés. Senki nem akarta elhinni, az orvos sem, aki korábban nulla százaléknyi esélyt látott a várandósságra.
Az élet azonban utat tört magának és egy tüneményes szőke kisfiú képében megérkezett kilenc hónappal később. B. ekkor harminckét éves volt.
Arra a kérdésre, hogy hogyan derült ki a terhessége, B. azt mondja, első pillanattól kezdve érezte, hogy valami megváltozott benne. Megmagyarázni nem tudja, sokan nem is hiszik el neki.
Az persze eszébe sem jutott, hogy várandós, hiszen ezt a lehetőséget kizárták a tudomány képviselői.
Amikor a menstruációja kimaradt, vásárolt egy terhességi tesztet, amely legnagyobb megdöbbenésre pozitív eredményt mutatott. A meglepetés mellett az öröm is óriási volt, de még néhány hetet várnia kellett, hogy el is merje hinni a tényt. Amikor az orvosa megerősítette a felismerést, B. kezdte elhinni és felfogni, hogy megtörtént vele a csoda.
Ahogy a nagykönyvben meg van írva
Az első négy hónapban állandó rosszullétek gyötörték a kismamát, emellett nagyon sokat idegeskedett a munkahelyén, s ez szerinte közrejátszhatott abban, hogy egy makacs mandulagyulladásból nagyon nehezen lábalt ki. Orvosa pihenés javasolt, s a munkahelyi stressz kikapcsolása valóban hatékony megoldásnak bizonyult: az utolsó trimeszter már határtalan boldogságban telt. B. végre lelkileg is eljutott odáig, hogy Anya lesz.
A szülésre viszonylag gyors lefolyású és komplikáció mentes volt.
A születést kísérő szakemberek, orvos és szülésznő mindent megtettek annak érdekében, hogy B-nek és születendő babájának minden a lehető legjobb és legkönnyebb legyen. Amikor megszületett, rögtön édesanyja mellére fektették.
Szülés után néhány órával már fogadhatta a látogatóit is. A kórházban minden a lehető legjobban működött, B. szerencsésnek érezte magát. Minden olyan könnyűnek tűnt.
A hazatérés után azonban keményebb időszak következett, a babás mindennapok gyakori nyűgei, a sok sírdogálás, hasfájás őket sem kímélték. B. úgy érezte, hogy a sírás reggeltől-estig és estétől reggelig tartott. A kisfia ma már tizenöt hónapos, napról-napra szebb és okosabb. Gyorsan és könnyen tanul, szeret mondókázni és énekelni anyával. Imád mindent, ami gurul, szereti a kis autókat. Szívesen nézegeti kedvenc mesekönyveit.
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez