Lassan nyolc éve vagyok édesapa, és ez idő alatt számtalan bizonytalanság, talán hiba, és sokféle nehézség okozott számomra álmatlan éjszakákat. Azt vettem észre, hogy szülőként nem egy esetben olyan magasra tettem saját magamnak a lécet, amit talán lehetetlenség is átugrani – sőt, olykor csak felesleges energiabefektetés lenne. Mások is lehetnek így ezzel.
Szerző: Sánta Dávid blogger, @santabros
Nagycsaládosként, ikreket nevelve rengeteget tanultam az elmúlt évek során magamról, az apaságomról, és ezáltal lazulni kezdett az a bizonyos magamra vett, szoros szülői gyeplő. Az internet megjelenésével rengeteg információhoz juthatunk a szülőséggel kapcsolatban, bővültek a könyvesboltok kínálatai, rengeteg cikk, felkészítő tanfolyam adhat segítséget. Ez a helyzet persze sokkal kedvezőbb, mint amilyen a korábbi volt, viszont ha túlzásba esünk a felsoroltak fogyasztásában, könnyen áteshetünk annak a bizonyos lónak a túlsó oldalára. Mindenképp hangsúlyoznám: olvassunk megbízható forrásokból származó tartalmakat, és próbáljuk a dolgokat a maguk helyén kezelni. Hiszen ahogy minden szülő, úgy minden gyermek is más.
Kellő kommunikációval és szeretettel, odafigyeléssel a legtöbb probléma korrigálható, orvosolható.
Reális elvárásokkal
A szociális média megjelenése tovább nehezítheti a dolgunkat, ugyanis sok esetben irreális elvárásokat, téves gondolatokat közvetít. A legtöbben akarva-akaratlanul életük mutatósabb, gondtalanabb oldalát igyekeznek mutatni ezeken a helyeken. Ne lepődjünk meg, ha csak elvétve találunk olyan oldalakat, ahol arról is olvashatunk, mi jelent nehéz feladatot, adott esetben kihívást a szerzőnek. Valljuk be, olykor a saját hibáinkkal is nagyon nehéz szembenéznünk, talán ezért is kevés az olyan tartalomgyártó, aki képes másokkal nyíltan és őszintén megosztani a negatív tapasztalatait, gondjait. Ne feledjük, a valóság az internet keszekusza világán túl van! Igyekezzünk határt húzni a párunkkal közösen kialakított szülői elvárások, és a szociális média által sugallt tökéletes szülői kép között. Minden esetben próbáljunk olyan megoldásokat, szülői eszközöket találni, amelyek az általunk együtt létrehozott, meghatározott mezsgyén mozognak.
Pozitívan és elég jól
Mi lehet a megoldás? Véleményem szerint: beszélgessünk nyíltan és őszintén azokkal a személyekkel, barátokkal, akik ismernek minket, akiknek a véleménye fontos nekünk. Kommunikáljunk sokat a párunkkal azokról a szülői mintákról, szabályokról, amelyek a saját kereteinket meghatározzák. Ne engedjük, hogy a közösen kialakított, jól működő rendszerünkben bármi túlságosan elbizonytalanítson minket. Minden élethelyzetben más és más elvárások diktálnak – találjuk meg azt az utat, amely számunkra és a családunk számára ideális. Ugyanakkor hagyjuk meg a változás lehetőségét – hiszen ahogy telik az idő, változik a gyermekünk, és változunk mi, szülők is. Eközben folyton más-más igényeknek, szituációknak kell majd megfelelnünk, és ehhez nélkülözhetetlen lesz egyfajta rugalmasság.
Ebbe belefér esetenként a hibázás lehetősége is. Persze a dicséret se maradjon el, amikor indokolt: legyünk résen, és tudatosítsuk azokat a pillanatokat, amelyeket sikerként könyvelhetünk el. Segítsük a párunkat, és a környezetünkben élő szülőtársakat is időről időre pozitív megerősítésekkel. Szülőnek lenni 8 éves tapasztalattal a hátam mögött is életem legnagyobb kihívása. Bizonytalanságaim mindig lesznek, viszont ma már tudom, hogy mennyire érdemes teret adnom ezeknek az érzéseknek. Nem próbálok egy idealizált szülői világhoz alkalmazkodni, inkább arra törekszem, hogy megalkothassam a sajátomat. Másoknak is ezt javaslom. Bízzunk magunkban, és higgyük el: elég jól fogjuk csinálni.
Miben változott napjainkra az apaszerep és hogyan kezelhetők az ezzel kapcsolatos kihívások? • Mit lehet apaként tanulni a gyermekektől? • Hogyan lehet valaki jó apa?
Süveges Gergővel, Doffek Gáborral és Benesóczky Ádámmal beszélgettünk a témával kapcsolatban.
