Szabi és Lukács szülei mindent – és még annál is többet… megtettek a koraszülött ikerfiúk egészségéért, fejlődéséért Olvassátok el inspiráló történetüket!
Írta: Chonjo Diana Bernadett, Nemzetközi babamasszázs-oktató, csecsemő és gyermek szakápoló
Fejlesztés és fejlesztés
A Dévény módszerről előtte csak érintőlegesen találkoztunk. Nyilván a kórházakban eltöltött sok idő
alatt, sok anyukával találkoztam, tapasztalatokat cseréltünk, illetve akkor kezdtem el igazán tájékozódni a fejlesztésekről, amikor már világossá vált, hogy hazamehetünk a kórházból.
Annyira gyerekbarát, figyel a gyerkőcök igényére, úgy csinálja végig rajtuk a tornát, hogy a gyerekek észre sem veszik. Az én két fiam imádott Dévényre járni. Sosem sírtak. Zsófi az a támogató személy, aki hagyja, hogy a Dévény mellett más fejlesztést is kipróbáljon az ember.
Holisztikus személete sokat segített nekünk is, mindig jó tanácsokat, ötleteket adott.
Ebben rengeteg munka van, majdnem két évig heti 2 alkalommal, hóban, sárban, esőben, 40 fokban, mindig jártunk Zsófihoz. De a mottónk az volt, hogy inkább most sírjanak kicsiként, minthogy felnőtt korukban amiatt sírjanak, mert a mozgásukban korlátozottak, csak azért, mert nem tettünk meg mindent ellene. Koraszülötteknek mindenképpen ajánlom, de igazából az időre született babákat is érdemes elvinni egy Dévényeshez, egy pocakban felvett rossz pozíció is okozhat eltérést a mozgásfejlődésben.
Gyógytorna, vízi torna
A Dévény torna mellett elkezdtük a Budai Gyermekkórházban a gyógytornát. Ebben volt vízi torna, konduktív nevelés, de leginkább játékos gyógytorna. Segítve a mozgásfejlődés rendes menetét. Ide heti 3 alkalommal jártunk. De itt lehetőség van intenzív mozgásfejlesztésre, a vidékről érkezőknek bent fekvés lehetőségével. Ezt a fejlesztést leginkább, az eltérő mozgásfejlődésű gyermekeknél alkalmazzák. Ezek mellett pedig a korai fejlesztésbe is belevágtunk. Ezt már a bölcsőde keretében, ahová a fiúk jártak. Ennek keretében kognitív és mozgásfejlesztés is volt. Beszéd indítás, konduktív pedagógia, elég széles repertoárral bírt. De az igazi fejlődést még is ez a szuper bölcsi hozta meg, a két fantasztikus gondozóval, és a még szuperebb dadával. Az ő nevelésüknek, kitartásuknak hála kezdték utolérni a kortársaikat a fiúk.
TSMT torna
Illetve TSMT tornára jártunk, ami a Lukács figyelemzavarára teljesen jól hatott. Elkezdett koncentrálni, oda figyelni, rengeteget érett ennek következtében. Csoportos foglalkozásra jártunk, de otthon egyénileg is csináltuk a feladatokat. Egyébként erre Szabi is járt, nála a beszédfejlődést indította be.
Jelenleg hol tartanak a fejlesztések és hogyan tudjátok ezt megoldani? Mindketten dolgoztok és ez
nehéz feladat.
Pont emiatt, hogy mindketten dolgozunk választottunk olyan óvodát a fiúknak, ahol napi szinten megkapják a szükséges fejlesztést. Ez pedig nem más, mint a Semmelweis Egyetem Pető András Kar Gyakorló óvodája, ahol számos különböző fejlesztés elérhető, abszolút a gyerekekre szabva. Így most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy külön fejlesztésre már nem kell járnunk óvoda után, kizárólag hobbi foglalkozásokra. Sajnos a covid vírus ebbe is közbe szólt, de tervezzük például valamilyen sport bevezetését. Az úszást mindenképpen el akarjuk kezdeni.
Mikor a Castillo Morales féle arcstimulációról olvastál utána gyakorlatilag egyből be is jelentkeztél az oktatásra. Miért gondoltad, hogy ez jó lehet nektek? Hogyan működik ez nálatok? Hányszor, ki csinálja? Mindkét fiúnak csináljátok?
A Castillo Morales féle arcstimulációról a Down szindróma világnapján olvastam először.
Úgy állunk a dolgokhoz, hogy mindent ki kell próbálni, legyen bármilyen fejlesztés, masszázs, arcstimuláció, ártani nem árt, ha pedig használ, akkor azt beépítjük a mindennapokba. Így lett ebben az esetben is. Lukács az, akinél napi szinten alkalmazzuk az arcstimulációt. A karantén időszak alatt napi háromszor is most, hogy elkezdődött az óvoda így esténként van rá idő. Mostanában Szabi is szokta kérni, hogy az ő arcát is masszírozzam meg úgy, ahogy a Lukinak. Nála egyébként csak akkor csináljuk, ha kéri.
Mit tapasztaltatok az arcstimuláció óta? És mennyi idő után láttatok eredményt?
Lukács az arcstimuláció előtt magánhangzókkal kommunikált. Tehát a szavakból kizárólag a magánhangzókat tudta kiejteni, egy-két mássalhangzót leszámítva. Kb. 2 hete csináltuk az arcstimulációt, amikor azt vettük észre, hogy egyre több szót ejt ki teljesen, azaz egyre több mássalhangzót is képes már kimondani. Beindult nála a kommunikáció. És ezt már az óvodában is észrevették, nem csak én értem már meg őt.
Mit tanácsolnál a hasonló helyzetben lévő szülőknek?
Ezek a gyerkőcök igazi hősök! Sokkal többre képesek, mint amit mi el tudunk képzelni. Nyilván a helyén kell kezelni a diagnózisokat, de mi azt az elvet valljuk, hogy ezek a gyerkőcök maratont futnak, nem rövid távot.
Ehhez pedig mindenkinek magának kell megtalálnia a megfelelő fejlesztéseket. Én azt mondom, hogy bátran próbáljon ki mindenki több fejlesztést, és válogassa össze azokat, amik kapcsán tényleg úgy érzik, hogy előrébb viszi őket abban a maratoni távban.
Castillo Morales-féle arcstimuláció ról: Az az igazság, hogy Bea története, nem csak példa lehet más családoknak, hogy ne adják fel és küzdjenek, de utat is mutathat az arcstimulációs program elkezdése irányában. Ez a módszer a mai napig sajnos nem olyan ismert, pedig már nagyon régóta létezik.
Ez a gyengéd arcstimuláció nem csak a beszéd elindításában segíthet, de a táplálási nehezítettségen is sokat javíthat. Valamint lehet egy rossz technikával szopizó babának is segíteni ezzel a módszerrel.
Ismerd meg velünk a babamasszázst! Ha kíváncsi vagy mindenre, ajánljuk további cikkeinket,
amelyekben minél több oldalról igyekszünk nektek bemutatni, hogy miért is olyan jó masszírozni a
babát.
Írásunk első részét itt olvashatod:
Egy videó a babamasszázsról: