Szülőként nagyon szeretnénk, hogy gyermekeink egy életen át szövetségesei, támaszai legyenek egymásnak. Hogyan erősítsük, segítsük őket ennek kialakításában? Mi mindent tehetünk a jó testvérkapcsolatért?
Szerző: HelloBaby magazin
A kezdet is számít: hogyan mondjuk el gyermekünknek, hogy testvére születik?
Ha 1-2 éves: minél egyszerűbben, természetesebben avassuk be. Két-három éves korban már beszélgessünk róla bátrabban, meséljünk neki testvérekről szóló mesét. 3 éves kor felett már arról is beszélgethetünk, hogyan vonjuk be a testvérke körüli teendőkbe, és meséljünk neki! Nagyobb a korkülönbség esetén beszélgessünk nyíltan. Tehesse fel bátran a kérdéseit, válaszoljunk őszintén. Gyermekünk aggódhat értünk, tarthat attól, hogy minden megváltozik – beszéljük ki, amitől fél!
Tervezés és szervezés
Magunk is készüljünk fel alaposan, tervezzünk előre a praktikus dolgokban is, gondoljuk végig milyen segítségünk lesz a gyermekágy időszakában és utána – ez is segít abban, hogy mi magunk minél könnyebben éljük meg a csecsemős időszakot, így tudjunk figyelmet szentelni a nagyobb gyermekünkre is. Erősítsük a bizalmi légkört, forduljunk gyermekünk felé, figyeljünk a jelzéseire – már a babavárás idején – ily’ módon is felkészítve őt a változásra, a testvérekről szóló mesék és beszélgetések mellett.
Testvérféltékenység jelei
Az addig szófogadó, együttműködő, szelíd gyermekünk gyakran lesz dühös, a többnyire vidám kisgyermek síróssá válik – ezt okozhatják a benne dúló viharok. Nehezebben felismerhető jelek továbbá: a körömrágás, a visszatérő betegeskedés, a gyakori fülfájás vagy az éjszakai bepisilés.
Ha a szeretetteljes odafordulás megmarad a baba érkezése után, elérhetőek vagyunk a nagyobb gyermekünk számára és azt tapasztalja, hogy továbbra is fontosak az ő testi és lelki igényei, akkor hamar túljuthatunk a természetes regresszió állapotán. Valamennyi látszólagos visszafejlődés, babásabb viselkedés, sírósság természetes ilyenkor – igyekezzünk türelemmel lenni a nagy felé.
Ráadásul szülőként is új helyzetben vagyunk, kevesebb az időnk, energiánk a nagyobb gyermekünkre, megoszlik a figyelmünk – de törekedjünk arra, hogy ne legyen bűntudatunk, ne érezzük azt, hogy bármi baj van, hiszen a változás bár lehet nehéz, de jó és természetes dolog, hogy gyarapodott a család. Épp emiatt, ha egy mód van rá, más újdonság ne essen az első fél -1 évre: ne akkor költözzön külön szobába a nagy gyermekünk, ne akkor kezdjen bölcsődét, vagy óvodát.
Persze a nem megengedett viselkedést – ha üt, rúg, harap – nem kell elviselnünk! Határozottan, de nyugodtan fejezzük ki, hogy ez nem elfogadható.
“Mit szeretnél?”
A biztonságérzetéhez gyermekünknek szüksége van napi rendre és szabályokra. Ne katonás merevségre gondoljunk persze, de könnyebbség – neki is és nekünk is – ha kardinális kérdésekben a felnőtt dönt. Ha több dologból kell választania, ha túl sok mindenben dönthet, az nem segíti őt, hanem nehezíti az amúgy is labilis helyzetet.
Ne legyenek hirtelen túl nagyok az elvárásaink: „Te már olyan nagy vagy!” “Igazán megérthetnéd…” Nem racionális szinten kell most elérnünk őt, hanem egy érzelmi és fizikai biztonságérzetet kell teremtenünk, erősítenünk. Ne haragudjunk rá, ne büntessük, ha nem örül a testvérének. Forduljunk nyitottsággal a nagy felé, segítsük, hogy el merje mondani a nehezebb érzéseit, ki merje fejezni, ha dühös a babára, vagy akár ránk. Ha tabuk nélkül kifejezheti a rossz érzéseit, ha nem korlátozzuk őt ebben és megértőek vagyunk, akkor könnyebben dolgozza fel őket, jobban is tudunk neki segíteni.
Vonjuk be a nagyobb testvérkét a baba gondozásába – kortól függően, persze – de ha kis korkülönbséggel születtek, a nagy akkor is hozhatja és adhatja a kezünkbe a nedves törlőkendőt, popsikrémet, babaolajat vagy a pelenkát. Hónapról hónapra több dolog lehet közös például, ha már a kicsi is stabilan ül fürödhetnek együtt a testvérek, használhatjuk a Babysanft Szép álmokat fürdetőt. Tegyük játékossá, élvezetessé a közös pancsolást, és mindig legyünk mellettük!
Az első éven túl
Egyre inkább játszótársai is egymásnak. Szívesen vannak együtt, szereti tanítgatni a nagy a kicsit, babázik vele? Vagy a nagytestvér inkább levegőnek nézi és zavarja, ha közelít a kicsi? Esetleg hol így, hol úgy? Ne aggódjunk túlzottan, nem ezen múlik, hogy idővel mennyire lesznek jó testvérek.
Ugyanannyira, de nem egyformán
Lehet egész más személyiségű a két (vagy több) gyermekünk. Ne hasonlítsuk őket egymáshoz, ne példálózzunk a testvérrel. Ha az egyikük nagyon hasonlít valamelyik szülőre azt is csak módjával hangsúlyozzuk, mert a másikban ez – joggal – válthat ki rossz érzést. Az egyik lehet, hogy félénkebb, érzékenyebb, a másik bátrabb, hangosabb… – ne törekedjünk arra, hogy ugyanazt adjuk nekik, hiszen könnyen lehet, hogy másra van szükségük. A figyelmünkből, időnkből törekedjünk ugyanannyit adni, de egyformára “mérni” mindent nem szükséges.
Fogadjuk el azt is, ha időszakosan nem jönnek ki jól egymással – ez sokat változhat az évek során – valamint befolyásolja a koruk, a korkülönbség, a nemük, a habitusuk…
Amikor segítik egymást, együtt játszanak, kedvesek a másikkal – akkor mindig dicsérjük meg őket! Erősítsük bennünk, hogy összetartoznak és mindig segítik majd egymást.
(x)
