Ideális esetben egy kisgyermek tud és szeret önállóan (is) játszani. Erre nagy szüksége van, hiszen nem csupán leköti magát, hanem – többek között – feldolgozza a játék során az őt ért ingereket, akár szorongásokat, fejlődik a képzelőereje. És szüksége van erre a családnak is, hiszen nem tudjuk (és nem is szabad) folyton szórakoztatnunk a csemeténket.
Szerző: Szále Kata mentálhigiénés szakember
A játékban az egyik legfontosabb dolog az, hogy örömforrás. Játszani jó! Fontos, hogy ezt megtapasztalja a kisgyermek. Az önálló játék természetes módon alakul ki, magától; nem kell semmi különösebbet tennünk érte. Sőt, ha nem működik, az gyakran inkább azon múlik, amit ellene teszünk. Amikor egy totyogó gyermek a séta során szemléli a kavicsokat, a csigákat, akkor csak hagyjuk, hadd tegye. Ne sürgessük! Ha a lakásban felfedez valamit, ami érdekes számára (és ha az a dolog biztonságos), akkor csak a fél szemünket rajta tartva figyeljük, ahogy belemélyed, ne avatkozzunk be.
Óvodás-, sőt iskoláskorban is nagy szükség van az elmélyült, nyugodt körülmények között zajló, „magányos” játékra. Ilyenkor számos dolgot hallhatunk vissza a kicsi élményeiből, az óvó néni mondataitól a saját szavainkon át a mesében hallott fordulatokig, vagyis mindent, ami foglalkoztatja, amit átélt.
Hogyan játszik?
Jean Piaget svájci pszichológus szerint 0 és 2 éves kor között a szenzomotoros szakasz jellemző a kisgyermek játékára, ebben az időszakban a mozgásfejlődésé a főszerep: az utánzás, az érzékszervi tapasztalatok szerzése, a gyakorlójátékok ideje ez. Majd 2-7 éves kor között jelenik meg a szimbólumképzés szakasza: a fantázia felébredése, a belső képek felidézése és újrarendezése, valamint a szerepjátékok kitalálása. A játék megmutatja gyermekünk pillanatnyi állapotát, valamint értelmi, érzelmi és szociális fejlettségét.
Akkor is az önálló játékra való természetes képességét csorbítjuk, amikor képernyő elé ültetjük, vagy amikor a háttérben folyton szól a televízió – szintén azért, mert így rengeteg inger éri őt. Lássuk, mi mindent javasolt kerülni a pozitív fejlődés, az önálló játék képességének kialakulása érdekében.
Amit érdemes kerülni
- Túl sok program. A sűrű program nem kedvez annak, hogy elmélyülten játszhasson a gyermek. Ha hétköznap az oviból különórákra megyünk és a hétvégék is be vannak táblázva, akkor nemigen lesz erre elég ideje.
- Lelkiismeret-furdalás. Teljesen természetes az, hogy anyának, apának dolga van, a gyerekek pedig egyedül játszanak. Amikor szülőként bűntudatunk van emiatt, akkor a csemeténk erre könnyen ráérezhet és ő is kevésbé fogja természetesnek érezni azt, hogy épp nem érünk rá játszani vele.
- Rengeteg játék. A bőség zavara a gyereket is visszafogja. Ha sokkal több játéka van, mint amennyivel rendszeresen és szívesen játszik, akkor itt az ideje egy nagy szelektálásnak. A passzív szórakozást nyújtó zenélő-villogó csodajátékok sem kedveznek az igazi játéknak. Ha csak a kedvencek maradnak elérhető helyen, ám átláthatóan, akkor sokkal inkább fog magától játszani velük a gyermekünk. Amennyiben nagyjából 10 játék van számára hozzáférhető helyen, az épp elég. A játékokat időnként persze cserélhetjük.
- A hosszas képernyőbámulás. Mind a tévé, mind az okoseszközök gátolják a gyermeki fantáziája gazdagodását, így a játékra való képességet is. Az a gyermek, aki túl korán (óvodáskora előtt), túl hosszan, napi 20 percnél többet tölt bármilyen képernyő előtt, sokkal kevésbé lesz képes magától játszani. Amennyiben kialakul a képernyőfüggőség, akkor könnyen lehet, hogy egyáltalán nem tudja/nem akarja majd másképp is elfoglalni magát.
- „Hagyjál már békén egy kicsit!” Az önálló játékról ne beszéljünk negatívan, ne kössük elutasításhoz. A „Nem igaz, hogy nem tudsz egy kicsit nyugton maradni, játsszál már valamit!” jellegű mondatok nem azt fejezik ki, hogy játszani jó!
Tippek az önálló játék segítéséhez
Játsszunk a gyermekünkkel, ha igényli! Terelgessük őt, ha kell. Tanítsuk meg játszani, ha szükséges, és azután engedjük kibontakozni!
Olvassunk neki mesét! Mesehallgatás közben a gyermek belső képeket alkot, ami éppúgy fontos az élményei, érzelmei feldolgozását tekintve, mint a fantázia, a kreativitás szempontjából – és ugyanez jól jön a játék során is.
Engedjük, hogy ő irányítson! Amikor játszunk a gyermekünkkel, engedjük át neki a terepet. Ne mi találjuk ki, hogy mit játsszunk, ne akarjunk irányítani, csak hagyjuk azt, amit ő szeretne. A játék róla szóljon!
Unatkozzon is! A kreativitáshoz időnként szükség van a semmittevésre, sőt arra is, hogy a semmittevés már unalmas legyen.
Keretek Szabjunk a játéknak érthető kereteket és bőven hagyjunk rá időt.
Hagyjuk játszani! Ne zavarjuk a gyermeket, ha valamibe belemélyedt és az nem jelent veszélyt számára. Ilyenkor ne kérdezzük, ne szóljunk bele abba, amit csinál!
Jókor, jól! Legyen jól a gyermek. Ha épp nyűgös, éhes vagy fáradt, inkább vegyük az ölünkbe, elégítsük ki előbb az igényeit; ne ilyenkor várjunk tőle önálló játékot.
Hétköznapi esetek
Persze a mindennapokban előfordul, hogy a szülőnek jól jönne, ha lekötné valamivel magát a gyermeke, de akkor ő ezt épp nem szeretné. Ez teljesen normális, ahogyan az is, hogy amikor eljön például a fürdésidő, akkor nem akarja abbahagyni a játékot. Az első esetben jó, ha egy picit félre tudjuk tenni a dolgunkat és segítünk „belemelegedni” valamibe, leülünk a gyermekünkkel legózni, babázni – amikor pedig felvette a fonalat, elvégezhetjük mi is, ami aktuálisan a körmünkre ég. A második esetben: örüljünk, hogy jól játszik. Egyébként pedig jól tesszük, ha előre jelezzük neki, ami nemsokára következik. Például: „Lassan menjenek aludni a kisautók, mert mindjárt kész a vacsora!” Ha nem azonnal kell befejeznie valamit, amibe nagyon elmélyedt, gördülékenyebb lehet az együttműködés.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
