Szülőként nemegyszer tapasztalom, hogy olyat kérek a gyerekektől, amit elvárok tőlük, de én nem tartok be. Ez lehet például valamilyen rossz szokással kapcsolatos, vagy vonatkozhat olyan fontos dologra is, mint az önelfogadás.
Szerző: Sánta Dávid blogger
Mit mutatsz nekik?
Bárkivel történhetett már szülőként ehhez hasonló dolog: titokban esszük a burgonyaszirmot, a gumicukrot, és amikor a gyerekek rajtakapnak, azt mondjuk, ez nem finom és felnőtteknek való. Holott csak nem akarjuk, hogy ők is ilyesmit egyenek! Aztán ott van az, hogy hogyan is vélekedünk saját magunkról. Na, ez már igazán kemény falat!
A mintát viszik tovább
A gyerekek mindig résen vannak, figyelnek és mindent elraktároznak. Begyűjtik a kapott mintákat,
elsajátítják azokat az otthonról „másolt” szokásokat, amelyekkel nap mint nap találkoznak, amit átélnek.
Az elmúlt évben sokat küzdöttem magammal. (Igen, mi férfiak is átesünk ilyesmin.) Ekkor fogalmazódott
meg bennem az, ami sokat segített abban, hogy újra önmagamra találjak. Hogyan is várhatnám el
a gyermekeimtől, hogy tisztában legyenek saját magukkal, ha 31 évesen én sem tudom kizárni a külső
megítéléseket?
lesz a serdülőkoruk, amikor elkerülhetetlen, hogy szembenézzenek saját magukkal.
No, meg azokkal nem kívánt visszajelzésekkel, szavakkal, amelyeket embertársaiktól kapnak majd.
“Szép vagy! Jól csinálod!”
Tudom, nehéz dolog, sőt az egyik legnehezebb szülőként helytállni, megbarátkozni az új feladatokkal,
kihívásokkal és az „új” testünkkel, hiszen ilyenkor nagyon sok édesanya teste átalakul (és nem ritkán az
édesapáké is). Viszont rettentő fontos, hogy találjuk meg önmagunkat ebben a másfajta életben is. Igenis,
álljunk a tükör elé és mondjuk magunknak: „Jól csinálod! Szép vagy! Senkinek sem kell megfelelned!”
Beszélgessünk!
Beszélgessünk az érzésekről, félelmekről a párunkkal, szeretteinkkel, barátainkkal. Ha ez sem elég, kérjük szakemberek segítségét. Családi életünk szempontjából is meghatározó, hogyan érezzük magunkat a saját bőrünkben!
Csak őszintén!
Ne féljük vállalni gyengeségeinket, kudarcainkat önmagunk előtt, és beszélgessünk erről a
gyermekeinkkel is. Mutassuk meg nekik azt az utat, amelyen haladva mi is magunkra találtunk. Talán
így lehet helyesen, tudatosan olyan felnőtteket adni a világnak, akiknek már ott lesz az eszköz a
kezében ahhoz, hogy gördülékenyebben kezeljék saját dolgaikat. Bízom benne, hogy egyre többen
nézhetünk tükörbe azzal: „Szeretem magam!”
Ajánljuk még a témában:
