Egy ovis és egy totyogós korú gyerkőc anyukájával beszélgettünk, aki meglepő kijelentéssel állt elő. Azóta tudja jól kezelni a kritikus helyzeteket, mióta a hiszti szót kiiktatta az életéből. Nem is tűnik rossz gondolatnak!
– Első lépésként kiiktattam a szótáramból a „hiszti” szót. Ezzel kvázi rákényszerítettem magam, hogy a gyermekeim valódi érzéseit észleljem és arra reagáljak. Igyekszem mindig türelmes lenni, mert vannak percek, amikor ki kell tombolnia magából a rátörő érzést ahhoz, hogy együtt tovább tudjunk lépni – mondja Anna.
Anna kijelentése felidézte bennem azt az egyetlen emléket, amikor én hisztiztem. Kevés dologra emlékszem pici koromból, de amikor meg akartam szerezni a nővérem színesceruza-készletéből a napsárga ceruzát, az a jelenet örökre megmarad. Érthető módon nem akarta nekem adni, hiszen a készlet így készlet. De én akartam, nagyon és örökbe. A családtagoknak nem volt nagy gyakorlata, mert amúgy egy elég unalmas kislány voltam, mindenféle érzelmi kilengések nélkül. De ez a napsárga, ez kellett valami miatt. Kétségbeesetten sírtam, a világ omlott össze bennem, már nem is érzékeltem, mi is történik körülöttem. A jelenet nyilván annyira kiverte a biztosítékot a szüleimnél, hogy mindenképp megoldást akartak, így megszavazták, hogy az enyém lehessen a napsárga. És ekkor jött a döbbenet. Hiába nyomták a kezembe, tovább bömböltem, most már azt, hogy „Nehehehem kell…”
A továbbiakra nem emlékszem, de így felnőtt fejjel nagyon tanulságos volt mindig felidézni, amikor a gyerekeim tomboltak. Az emlékre támaszkodva kész vagyok kijelenteni, hogy a gyerek ilyenkor nem a maga ura. Úgy tűnik, hogy a neurológia is engem igazol.
A kiakadt agy
Abban egyetértünk, hogy a kisgyerek nem kicsinyített felnőtt, rengeteg területen fejlődnie kell testi-lelki értelemben. Idegrendszere is fejlődik, de még mennyit! Van olyan agyterülete, ami nagyjából 20-22 éves korára érik meg annyira, hogy betöltse szerepét. Ez pedig a prefrontális kéreg, amely sokak szerint az állatvilág és az ember közötti lépcsőt testesíti meg. A homloklebenynek ez a különleges területe tesz képessé arra, hogy átgondoltan cselekedjünk, hogy korlátozzuk az agresszív impulzusokat, hogy figyelembe vegyük mások szükségleteit, igényeit és szándékait. A prefrontális kéreg folyamatos kapcsolatban van az agy érzelmi központjával, a limbikus rendszerrel, és meggátolja, hogy kizárólag érzelmi alapon válaszoljuk környezetünk ingereire. Mondhatjuk azt, hogy az önfegyelem és az azonnali kielégülés késleltetésének képessége rejtőzik a prefrontális kéregben. Ha ez nem működik, könnyen elborul az agyunk, és elöntenek az indulatok, felelőtlenül viselkedünk.
Phineas Gage vasútépítő mesternek 1848 egyik munkanapján egy vasrúd fúródott a homlokába. A munkás a saját lábán ment orvoshoz, sérüléséből hamarosan felgyógyult, ám a személyisége teljesen megváltozott: bár munkaképes volt, inkább csavargott, felelőtlen lett és állandóan kötekedett, botrányokba keveredett.
Mi a közös a hároméves Botondban és Phineas Gage-ben? Az, hogy a frontális lebeny nem kontrollálja a limbikus rendszer impulzusait. Botondnak még kell néhány év hozzá, Phineasnak már esélye sincs rá. A düh elszabadul, stresszhormonok – kortizol, adrenalin, noradrenalin – árasztják el az agyat. A figyelem ilyenkor teljesen beszűkül a problémára, az új információk befogadása minimálisra csökken, miközben a test „harcolj vagy menekülj” üzemmódba kapcsol. A kontrollálatlanul dühös ember szinte megközelíthetetlen. Ezért nem igazán lehet észérvekkel hatni rá, és elég nehéz elterelni a figyelmét. Még egy rossz hír: a stresszhormonok érzékenyítik az agyat saját magukra: aki reggel kiborul, annak rossz napja lesz, amíg le nem fekszik, de még talán utána is. És ez érvényes a gyerekekre is.
De hát ezt úgyis tudod…
A cikk folytatását megtalálod a HelloBaby! magazin októberi-novemberi számában.
Az előfizetést itt találod: https://hellobaby.hu/elofizetes/
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez