Miért fontos, hogy a szülők egymás között, illetve a nagyszülőkkel, rokonokkal is konszenzusra jussanak a nevelési kérdésekben, a gyerek szokásrendszerének kialakításában? És fontos-e ez egyáltalán?
Szerző: Petrik Emese munkapszichológus, coach
Más nézőpont
Valószínűleg hallottál, vagy akár át is éltél olyan helyzeteket, ahol a pocakbabával vagy a gyerekkel kapcsolatos kérdésekben nem volt felhőtlen az összhang a családtagok között. Gyakori, hogy a felek – a két szülő, a szülők és a nagyszülők, vagy a szülők és más rokonok – másképp látnak bizonyos dolgokat, például az egyik fél nem engedi meg, amit a másik megenged(ne), vagy ha első gyermekes családról van szó, akkor a már gyerekes rokonságban akad gyakorlati tapasztalat, így vélemény is, ami nem biztos, hogy egyezik a szülőkével.
Önkép, világkép, normák
Ebben a cikkben nem a lehetséges konfliktusforrásokat vitatjuk meg (ezek sokfélék lehetnek az etetéstől az altatáson és fürdetésen át a játékokig), hanem arra helyezzük a hangsúlyt, miért fontos, hogy igyekezzünk megegyezésre jutni. Ezzel már el is árultam, hogy ez nagyon lényeges, hiszen a gyereknek az jó, ha a rendszerek hasonlóak a két szülő, illetve a szülők és a nagyszülők esetében is. Az alapfeltevés
egyszerű: mindenki a legjobbat szeretné a gyereknek, de nézzük meg, milyen következményekkel járhatnak az ellentmondó elvárások.
A kicsik a nukleáris család (azaz a legkisebb közösség, amiben élünk, jellemzően szülők és gyerekeik) normáinak segítségével tanulnak először önmagukról és a világról, amiben nagy támaszt jelenthetnek a következetes elvárások.
Mit szabad és mit nem?
A gyermek számára a szülei az első pillanattól a biztonságot jelképezik. Ha azt látja, érzi, hogy nincs közöttük összhang, az megzavarhatja őt. Ebből később is lehetnek konfliktusok, a gyerek a másik szülőnél is fog próbálkozni, ha egyikük nem engedett meg neki valamit. Tartsunk ki szülőtársunk mellett, később pedig beszéljük át a helyzetet négyszemközt.
Amennyiben otthon nem szabad valamit, arra jó, ha máshol, mondjuk a nagyszülőknél is odafigyelünk. Például ha a szüleivel nem ehet csokoládét a gyerek, ne adjunk neki, csak mert a szülők nem látják, és főleg ne kérjük a gyereket arra, hogy ezt tartsa titokban. Ezekben a helyzetekben nem, vagy kevéssé érvényes az „ami a nagyinál történik, ott is marad” elv. Szülőként nem akarunk mindig védekezni vagy parancsolgatni; nagyszülői szemmel pedig nem mindig könnyű a – jellemzően szigorúbb – szülői szabályokhoz alkalmazkodni, és nem is mindig szükséges.
A nagyik természetesen azért vannak, hogy kényeztessék az unokákat.
De hogyan egyeztethető össze mindez?
Kulcs: a kommunikáció
A csokis példánál maradva: a nagyszülő kedveskedhet az unokájának idejével, közös játékkal is a tiltott édesség helyett. A felnőttek megfelelő kommunikációja sok olyan konfliktusforrást megszüntethet, ami a jó kapcsolatot aláaknázhatná.
Tisztázzuk előre – esetleg még a gyerek születése előtt –, hogy ki miben hisz, mi a fontos a családnak, milyen értékeket képviselünk. Az sem mellékes, hogy a saját szerepében senki ne érezze rosszul magát, lehessen egy kicsit mást csinálni a nagyinál, mint otthon, de a fő elveket igyekezzünk betartani – a gyerek érdekében, és azért is, hogy felhőtlen bizalmi kapcsolatunk sokáig megmaradjon.
Konfliktuskerülés helyett: problémamegoldás!
Ami az egyik családnál beválik, az a másiknál nem biztos, hogy tuti siker. De annyi biztos, hogy ha hosszú távon jó kapcsolatot szeretnénk ápolni a családtagjainkkal, akkor a kulcs nem a konfliktuskerülés, hanem a problémamegoldó kommunikáció.
A témában ajánljuk még:
