Találós kérdés: melyik az az „eszköz”, amit gyermekeddel nap mint nap elővehettek, használata közben rendkívül jókat mókázhattok, és mindemellett még az aktív fejlesztéshez is kiváló? Elárulom: ez a kézjeles kommunikáció.
Szerző: Puskás Krisztina Katalin kézjeles kommunikáció oktató, Te vagy a jel
A közelmúltban, egy emlékezetes reggelen 08:07-kor gördült ki velem a szerelvény a Budapest-Kelenföld vasútállomásról. Székesfehérvárra igyekeztem, mivel 09:00-kor jelenésem volt egy oktatási intézményben, ahol Kolonics Zsuzsanna mesterpedagógusi védését hallgathattam meg. Az ok, ami miatt meghívást kaptam, az volt, hogy Zsuzsanna programjában a kézjeles kommunikációs módszerem is helyet kapott. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt egyre több szülő használja, továbbá egyre több pedagógus is elsajátítja, dolgozzon akár bölcsődében, óvodában, vagy iskolában – sokoldalúan fejlesztve a gyermekeket és megkönnyítve a velük való mindennapi együttműködést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire visznek utamon azok az élmények, amelyeket Izabella lányommal élhettem át korábban, amikor még 1 éves sem volt.
Így kezdődött
A vonatablakon kifelé bámulva szívemnek kedves, régi emlékképek jutottak eszembe, melyekre mindig nagy örömmel gondolok vissza. Miközben InterCity járatom elsuhant Tárnok mellett, mosolyogni kezdtem, ugyanis Tárnokon lakik az az egyetemi szaktársam, akitől először hallottam a babajelelésről. Akkor még csak egy gyermekem volt, Rebeka, aki 2 évesen épp azokban a hónapokban mondta ki az első szavait. Bár nagyon érdekelt ez a különleges kommunikációs forma, rendkívül elfoglalt egygyermekes anyukaként végül nem fogtam bele a barátnőmtől kapott anyagok tanulmányozásába. Azután pár hónapra rá már várandós voltam a következő gyermekemmel, Izabellával, akivel viszont mindössze 6 hónapos korában már ki is próbáltam az első jeleket.
Miért jó a babával jelelni?
Egy kicsi gyermek jó ideig még nem tud verbálisan kommunikálni; el kell telnie 1-1,5 vagy akár 2 évnek is, hogy hallhassuk az első szavait. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lenne igénye arra, hogy kifejezze magát! A kézjelek lehetőséget teremtenek erre, még a beszéd beindulása előtt. A baba el tudja „mondani” a kezei segítségével, ha éhes, ha szomjas, ha fázik, ha melege van, vagy akár azt is, ha épp aludna. Az elmúlt 9 évben sok szülőtől kaptam azt a visszajelzést, hogy a kézjelek használata nagy segítséget jelentett.
Nem beszélve arról, hogy általa magabiztosabbá, érzelmileg stabilabbá válhatnak, valamint jobban kötődhetnek a szüleikhez. A piciknél alkalmazott jelhasználat ugyancsak pozitívan hathat a kreatív gondolkodásra, a nonverbális kommunikációra, sőt akár a későbbi írástanulásra. Hogy milyen kitűnően ösztönzi a fogalmi, a képi gondolkodást, azt jól mutatja a következő kedves történet.
Kutya vagy teve?
Izabellával és nővérével, Rebekával bementünk egy bioboltba; Iza ekkor 1,5 éves lehetett. Az üzlethelyiség közepén állt egy szép, keleti faragásokkal díszített tevefigura. A babakocsiban ülő kicsi ezt látva elkezdte mutatni a kutya jelét úgy, hogy kissé megpaskolta a saját combját, utalva ezzel az állatot lábhoz hívó mozdulatra. Egyből észrevettem, hogy jelel, és nagyon megdicsértem. Elmondtam neki, hogy ez az állat ugyan valóban hasonlít egy kutyára, de bizony nem az, hanem teve. Megmutattam neki a púpjait, majd mutattam a teve jelét. Nagyon örültem, hogy Iza is jelelte, és hogy erre a fogalmi zavarra fény derült, így helyre tudtam igazítani a tévedését. Ha nincs a jelelés, nagy valószínűséggel még az sem derül ki, hogy a kislányomat egyáltalán érdekli ez a számára új dolog.
