Ha a baba náthás, hurutos, és nem kap levegőt, nem csak a közérzete romlik: nehezebben képes aludni és táplálkozni is. Mivel orrot fújni még nem tud, más megoldásokat kell keresni arra, hogy az orrocskája tiszta legyen, és hogy megfelelően lélegezhessen.
Szerző: HelloBaby magazin
Hogyan szabadítsuk meg kisbabánkat az orrváladéktól?
Ez a látszat ellenére összetett kérdés; nem árt, ha a sikeres megoldáshoz ismerünk néhány bevált eljárást, és azzal is tisztában vagyunk, hogy milyen módszert nem javasolt alkalmazni.
Az első fontos tudnivaló: sose távolítsuk el az orrváladékot sűrű vagy beszáradt állapotban a nóziból.
Feloldásához egyszerű megoldást jelent például 1-2 csepp anyatej orrba juttatása, illetve a babák számára ajánlott tengervizes orrspray használata. Utána rövidesen könnyen eltávolíthatóvá válik mindaz, ami az orrjáratokat eldugaszolja. Ez annál is inkább fontos, mivel a legkisebbek még csak az orrukon át képesek lélegezni, a szájukon át nem.
A könnyű eltávolíthatóság a legkisebbek esetében persze relatív fogalom: orrszívóra lesz szükségünk.
Lehet kapni kézi (ballonos), csapra szerelhető és elektromos változatokat is, valamint porszívóra szerelhetőt, tehát van miből választanunk. Az orrszívó használatakor mindig csak az egyik orrjáratot tisztítsuk egyszerre, a másik orrlyukat pedig erre az időre fogjuk be. Ha használtuk az orrszívó készüléket, mindig sterilizáljuk. Fülpálcikával vagy hasonló eszközzel ne próbálkozzunk, mert ez csekély eredményt ígér, beljebb tolhatjuk vele a dugaszt, sőt esetleg még sérülést is okozhatunk vele!
Az orrtisztításra elsősorban reggel, ébredés után, a napközbeni alvás, valamint az esti lefekvés előtt érdemes sort kerítenünk, ezenkívül szükség szerint további alkalmakat is beiktathatunk, többek között az etetések előtt.
Mivel a kicsi orra vízszintes fekvő helyzetben könnyebben bedugulhat, emeljük meg kissé fekvőhelyének a fejrészét babaágyba való fejemelővel, vagy akár a babaágy első két lábának alátámasztásával úgy, hogy a fejrész kissé feljebb legyen az ágyvégnél. Szintén segíti a könnyebb légvételt és a váladék beszáradásának megakadályozását a zárt helyiségek megfelelő párásítása.
Számítsunk arra, hogy a baba nem feltétlenül kedveli az orrtisztítást, különösen eleinte. Jó, ha megmutatjuk neki a készüléket, mielőtt akcióba lépünk, ha lehetőséget adunk neki arra, hogy kissé megszokja a hangját. Viselkedjünk természetesen, beszéljünk hozzá nyugodtan, miközben a műveletet végezzük, így valószínűleg ő is türelmesebb lesz.
Ha épp semmiképpen nem hagyja, hogy az orrával foglalkozzunk, térjünk vissza később az tisztításra. Semmiképp se adjuk fel a próbálkozást, hiszen a tiszta orr nem csupán a megfelelő oxigénellátást biztosítja és a komfortérzetet növeli, de az arcüreggyulladástól és más súlyosabb szövődményektől is megóvhatja gyermekünket.
Gyermekbetegségek A-tól Z-ig – minden fontos tudnivaló egy helyen a szülők és a családok számára