Fürdetni vagy békén hagyni? Szappannal vagy fürdetőszerrel? Cikkünkben rövid áttekintést adunk, hogyan lehet kíméletesen ápolni a csecsemők bőrét, mikre figyeljünk az első napokban, hetekben.
Szakértő: Dr. Szegedi Anna, bőrgyógyász szakorvos
A legtermészetesebb bőrápolószer
Születéskor a baba bőrét fehéres-sárgás bevonat fedi, amit magzatmáznak nevezünk. A magzatmáz a méhen belüli élet során megvédi a bőrt a felázástól, viszont születés után is fontos feladata van. Ez a főként faggyúban, zsírsavakban és koleszterinben gazdag „pakolás” a születést követően néhány óra alatt szépen beszívódik a baba bőrébe, ez lesz az első bőrápolása a kicsinek.
Sajnos, hazánkban még mindig elterjedt szokás, hogy a születés során a baba bőrére került vér és egyéb váladékok eltávolítása mellett a magzatmázat is lemossák erős, szárító hatású szappannal. A magzatmáz megtartása céljából célszerűbb csak kevés langyos vízzel leöblíteni az újszülött bőrét, és a magzatmázat legfeljebb csak az arcocskájáról letörölni, de ezen kívül bármilyen heroikus mosdatás és tisztítás fölösleges.
Eleinte nem kell babakád
Egy egészséges újszülöttet eleinte elegendő száraz fürdetésben részesíteni, ezzel elkerüljük, hogy a baba bőre túl sokat ázzon és így a klórban gazdag víz kiszárítsa a bőrét. Miben is áll a szárazfürdetés? A baba bőrét egy langyos, vízbe áztatott puha pamut kendővel finoman áttöröljük, ügyelve a hajlatokra és a pelenka alatti területre.
Természetesen már a kezdetektől fogva is lehet hagyományosan fürdetni a babát, ha valakinek ez szimpatikusabb, viszont néhány dologra érdemes ügyelni. A mosdatás rövid ideig tartson, a fürdővíz 37-38°C-os legyen, a köldökcsonk maradjon szárazon, illetve a baba szemébe, szájába, fülébe ne kerüljön a fürdővízből.
Milyen babakozmetikumot válasszunk?
Az ápoláshoz használt kozmetikumoknál általános szabály, hogy olyat használjunk, ami a lehető legkevesebb alapanyagból áll, illetve amelyik nem tartalmaz illatanyagokat, parabént és formaldehidet. Magyarországon erre a legolcsóbb és legegyszerűbb választás a patikai fürdetőkenőcs, az unguentum hydrophilicum nonionicum. A fürdés után fokozott figyelmet kell szentelünk a hajlatok szárazra törlésére. A kis redőket széthúzzuk és alaposan áttöröljük. Ezzel elkerülhető, hogy a nedves-párás környezetben gombásodás alakuljon ki, amit a bőr kipirosodásaként láthatunk. Ha mégis bőrpír jelentkezne, akkor elég a hajlatba vékonyan egy kevés popsikenőcsöt kenni.
Így előzhető meg a koszmó
Amennyiben a babának az újszülöttekhez képest sok és hosszabb haja van, úgy érdemes minden fürdés során hajat is mosni, hiszen az arra hajlamosaknál elkerülhetjük a koszmó kialakulását a fejbőrön. Hogy mi is az a koszmó? Ez a hajas fejbőrön, ritkán a homlokra és arcra terjedő zsíros, sárgás-barnás felrakódás. Azoknál a babáknál gyakoribb, akiknek a szüleinél is jellemző a fejbőr makacsabb zsírosodása és korpásodása (szeborrea kapitisz). A samponok közül az egyszerű, könnymentes termékeket válasszuk, nem megfeledkezve arról az általános szabályról, hogy minél kevesebb komponensű legyen, illetve ne tartalmazzon illatanyagot, parabént és formaldehidet.
Testápolók
Egy normál bőrű babát nem szükséges krémezni fürdés után, azonban nagyon makacs bőrszárazság esetén mindenképpen kenni kell, mivel az érzékeny bababőrön, ha nincs megfelelő mennyiségű zsíros réteg, könnyebben megtelepednek a gombák és a baktériumok. Itt is a legegyszerűbb és legkevesebb összetételűt érdemes választani. Jó lehet az egyszerű vazelin, illetve akik a természetesebb megoldások hívei, azoknak ajánlom a mandulaolajat, illetve az extraszűz olívaolajat. Ezen kívül az ekcémára (atópiára) kifejlesztett illatanyag-, tartósítószer- és parabénmentes, patikában kapható készítmények is alkalmazhatóak a baba bőrén.
Pelenkázás
Akár a mosható, akár az eldobható pelenka mellett döntöttünk, célszerű gyakran, három-öt óránként cserélni, hogy megelőzzük a bőrkiütések kialakulását. A pelenka cseréjénél csak akkor használjunk törlőkendőt, ha széklet is van benne, egyéb esetben elegendő a védőkrémezés a napi egyszeri fürdetés mellett. A mosható pelenkánál pedig még védőkrémet sem kell alkalmaznunk.
Biztosan nem irritálja a bőrt a langyos vízbe áztatott textilkendő. Ha nagyobb kakit találunk a pelusban, célszerű vízzel leöblíteni a baba popsiját és nemi szervét, hiszen így biztosan nem marad rajta székletnyom. A hajlatok szárazra törlése után mehet a popsikenőcs és a pelenka.
Mosás öblítőszer nélkül
Az újszülött bőre érzékenyebb mint a felnőtteké, emiatt a vele érintkező ruhákra is fokozott figyelmet érdemes fordítani. Az öblítők használata nem javasolt, mivel a benne lévő illatanyagok irritálhatják a bőrét, a mosószernél pedig érdemes az érzékeny bőrre kifejlesztett illat- és színezékmentes folyékony formájú gélt használni.