Sok család teszi fel a kérdést, amikor találkozunk: mi a recept ahhoz, hogy a (szenzoros) válogatósság eltűnjön? Mit rontottak el? Hol „kódolták el” a gyermeket? Hol csúsztak el az ételek adásában, a hozzátáplálásban? Miért nem vették észre hamarabb, hogy valami gond van?
Szerző: Oroszi Viktória VIKO gyógypedagógus
Kezdjük ott, hogy az étkezést, az evést ugyanolyan készségként kell kezelni, mint mondjuk, a mozgásfejlődés vagy a beszédfejlődés állomásait, a finommotorika és a kognitív képességek lépcsőfokait.
Következetesen és türelmesen
Saját hitvallásom az, hogy minden gyermek egyéni történetében a prevenciót és az alapos felkészülést kell támogatni. A fókuszt annak megfelelően érdemes kialakítani, hogy éppen mi zajlik az idegrendszerben, figyelembe véve, hogyan tudjuk az adott szintet magasabbra emelni – nem megterhelve a gyermeket, mindig csak annyi ingert adva, hogy az be tudjon épülni a következő fejlődési szakaszig.
Hogy miért írom ezt? Szerintem ha a szívünkre tesszük a kezünket, bevallhatjuk: amikor változásokra van szükség, sokszor szeretnénk úgy eredményeket elérni, hogy nagyon gyorsan oldódjon meg a probléma és legyen vége a rossz szériának. Sajnos, ezzel az a baj – amit a családok felé is próbálok közvetíteni –, hogy az idegrendszer újrahangolása alapos és rengeteg energiabefektetést igényel, ami nem mehet végbe 1-2 nap alatt. A jó hír viszont az, hogy ha következetesen és türelmesen állunk a feladathoz, az meg fogja hálálni magát és lesznek jelentős előrelépések.
Közös étkezési lehetőségek
Jó tudni, hogy vannak bizonyos „puzzledarabok” az étkezésnél, melyek a megfelelő helyre kerülve elősegítik a fejlődést a táplálkozás terén, míg hiányuk vagy részleges hiányuk késleltetheti azt.
Amit már a babáknál is tudatosan lehet építeni az étkezési szokások kialakításánál: a közös étkezési lehetőségek megteremtése. Ennek a jelentősége valahogy kezd elcsúszni rohanó világunkban, pedig olyan fontos szociális tanulási alkalmat teremt, amelyben a babák és a kisebbek is rengeteg szociális aktust sajátíthatnak el: hogyan használjuk az evőeszközöket, hogyan igyunk, hogyan kezdjünk el rágni milyen legyen a reakciónk, ha már tele vagyunk stb. Ha mindezeket nem látjuk az elsődleges környezetünkben, akkor sajnos, magunktól nem fog eszünkbe jutni.
Maszatolni márpedig fontos!
Nagyon sokszor találkozunk azzal, hogy popsitörlőt használnak a gyermek szájának és kezeinek megtörléséhez. Sok kicsi már kezdetettől az elkerülésre kondicionálja magát, vagyis arra, hogy ne kelljen hozzáérnie az ételekhez, ezért inkább hamar megtanul ügyesen evőeszközökkel enni.
Mindeközben a messy play, a maszatolás, amit külföldi szakemberek már hosszú ideje kutatnak, jótékonyan hat az idegrendszeri fejlődésre és a korai szenzoros tapasztalatokra, ami segíti a hozzátáplálást, csökkenti a válogatósság esélyét és rengeteg olyan információt ad az agynak, amelyek révén biztonságossá lehet tenni az ételek fogyasztását, az étkezést. Elmondható, hogy a megszerzett tapasztalatok bevésődése a későbbiekben is sok segítséget adhat a gyerekeknek, amikor neofóbiás időszakba lépnek vagy épp elérnek egy fejlődési ugrást, melyek felboríthatják az étkezést, mint az önszabályozás egyik fontos alappillérét.
Nyugalom, a sikálás a gyerekek után csak időszakos lesz, később ezek a dolgok már automatizálódnak és nem kell folyton kaotikus állapotokat felszámolva takarítani.
Amennyiben mindez kimarad, akkor majd később, a bölcsődés, óvodás és/vagy iskolás években „kérheti” az idegrendszer, hogy pótoljuk ezeket az élményeket. Most mindenki vegye elő a fantáziáját és képzeljen el egy klassz konyhát, gyermekkel és maszatolással: melyik az egyszerűbb, egy babát menedzselni, vagy egy iskolást, akinek maszatolnia kell, mert elmulasztottuk a korai élmények megszerzését?
Milyen a helyes üléspozíció?
A prevenció témaköréhez hozzátartozik a helyes üléspozíció is. Igen, jól olvassa mindenki, ez is gondot szokott okozni. Videókon sokszor látjuk, hogy a babák lába a levegőben lóg, jobbra és balra billegnek a székben evés közben, lecsúsznak… Ez nem komfortos nekik, ahogy nekem vagy a kedves olvasónak sem lenne az, ha így kellene ennünk.
Ezt nevezzük biztonságos és stabil ülésnek, amelyből jól lehet kontrollálni az evést: látjuk, mi van körülöttünk az etetőtálcán, az asztalon, a súlypontunk stabilitásának köszönhetően nincs imbolygás, így nem terelődik el a figyelmünk sem, a stabilan elhelyezett talpak segítenek abban, hogy ha öklendeznénk, biztonsággal tudjuk kiköpni a falatot és ne jöjjön létre fulladásveszélyes étkezési szituáció. Ez is olyan puzzledarab, melynek hiánya nagyban ronthatja az étkezés minőségét, és nem csak gyermekeknél!
A siettetés hátrányai
A fejlődési lépcsőfokok figyelembevétele is meghatározó a megfelelő étkezésben. Sokszor találkozunk olyan családokkal, amelyek két lépcsővel előrébb szeretnének tartani, mint ahogyan azt az idegrendszeri állapot kívánná, de persze nem tudnak, hiszen ez lehetetlen. Ugyanakkor terheli a fejlődést és rengeteg stresszt okoz.
Gondoljunk csak bele: a hozzátáplálást is akkor érdemes elkezdeni, ha ehhez már számos készséggel rendelkezik a baba: egyértelmű jeleit mutatja annak, hogy érdeklődik az ételek iránt (pl. nyúl az ételünkért, kinézi a szánkból), önállóan vagy segítséggel stabilan tud ülni, illetve ülőhelyzetben maradni, a nyelvkiöltő reflexe már nem dominál, nem nehezíti meg számára a falatok elfogadását, megfelelő nála a fej-törzs kontroll, magabiztosan nyúl tárgyakért, valamint apróbb rágómozdulatokat is mutat.
Természetes, nyugodt légkörben
Szakemberként azt javaslom, hogy lehetőleg teljesen természetes légkört igyekezzünk teremteni az étkezésekhez, melyeknél van helye érzelmeknek, ahol a család nem steril körülmények között, hanem szeretetteljes módon tud kapcsolódni az ételeken keresztül. Hagyjuk, hogy a fentebb említett puzzledarabok a helyükre kerüljenek; ne essünk pánikba, ha brokkolit trancsíroz a csemeténk vagy nagy örömmel keni az arcára az édesburgonya pürét –nagy levegő és valami kiváló „marketinges szöveg” mehet mellé. Ügyeljünk arra is, hogy fizikailag mindenki számára kényelmes legyen az ülés, akár a székeket is cseréljük le, ha ez látszik célszerűnek.
Ne versenyezzünk!
Végül még egy fontos tanács: nem rohanunk sehová! Hasznos megélni, feldolgozni az ingereket, reálisan látni, hogy hol tartunk a fejlődésben, és nem beszállni a versenybe, hogy kinek eszik jobban a gyermeke (5 fogásos menüt 1 évesen, francia frakkban, ezüst étkészlettel és cseppmentesen). Figyeljünk a gyermekünk jelzéseire, hangolódjunk rá egymásra! Amennyiben úgy érezzük, hogy bizonytalan az iránytűnk, ha nem tudjuk, mi az, ami életkori sajátosság és mi az, amiben segítség kellene, akkor ne féljünk szakértőkhöz fordulni – mi ezért vagyunk és leginkább azért, hogy egy jól kóstoló, boldog gyermek üljön az asztalnál.
De túl szép lenne ennyivel megúszni; következő cikkemben bemutatok még néhány további fontos puzzledarabot!
Hozzátáplálás – különszámunk minden fontos kérdésre választ ad a hozzátáplálással kapcsolatban
Mit, mikor és hogyan? Miből tudhatjuk, hogy babánk készen áll a hozzátáplálásra? Milyen ételt mikor vezessünk be? Hogyan növelhetjük a szilárd táplálék mennyiségét? Milyen alapanyagokból készüljön a bébiétel? Milyen ételek, alapanyagok vannak tiltólistán, és meddig? Mit kell tudni a falatkás táplálásról, a BLW-ről? Melyek a leggyakoribb allergének és mik lehetnek az allergia jelei? Hogyan vezethetjük be babánk étrendjébe a tehéntejet, a tojást, a glutént? Mit tegyünk, ha a baba játszik az étellel? Mit tehetünk, ha válogatós a gyermekünk? Hogyan előzhetjük meg a félrenyelést? Meddig kapjon anyatejet a kicsi? +55 Recept!
