Nehéz téma. Hajlamosak vagyunk tabuként kezelni a halált. Egyre kevésbé tudunk természetesen viszonyulni a gyászhoz, a gyászoló érzelmeihez. Kovács Mónika védőnő és mentálhigiénés szakember ad nekünk tippeket a megküzdéshez: őszintén, és szívből jövően.
Hogyan beszéljünk a halálról?
Legyünk őszinték! Ne kendőzzük el, hogy mi történhet, vagy mi történt!
“A gyermekek érdeke nem az, hogy megkíméljük őket.”-fogalmaz a mentálhigiénés szakember.
A mi gyászunk a gyermekünk előtt
A kicsi tudjon róla, beszéljünk róla, ha elveszítünk valakit, akit szerettünk. Fontos, hogy láthasson minket szomorúnak. A gyász-reakciók a kisgyermekek esetében egészen másképp festenek, mint a felnőtteknél. Ha nem beszélünk róla, nem kérdez róla… akkor könnyen lehet, hogy a nem alvás mögött, a “rosszalkodás” mögött ez áll. Vagy épp csendes és visszahúzódó lesz. Nem ritka a regresszió megjelenése, például újra bepisil.
Hogyan hat mindez egy babára?
A csecsemők is érzik, ami körülöttük zajlik: a szorongás erősödik egy ilyen helyzetben, például megjelenik/erősödik a szeparációs szorongás. Jellemző, hogy a gyászban a baba elutasítja az alvást, vagy az evést.
Egy 1-3 éves már beépítheti a játékába, ami történt – ezzel természetes módon segítve a feldolgozást. Az óvodás pedig mágikus gondolkodása miatt könnyen lehet, hogy magát hibáztathatja, például: “egyszer haragudtam a Nagyira, biztos ezért halt meg!” Figyeljünk a gyerekekre!
Hová lett a kisállat?
Hogyan kezeljük, hogyha egy háziállatot veszítünk el? Egy állat elvesztése is nagy fájdalom. Sose bagatellizáljuk el! Ne vegyünk azonnal új kiskutyát/cicát, hörcsögöt!
Mit ne tegyünk?
Milyen hibákat követhetünk el ez ügyben? Elvigyük-e a kisgyermeket a temetésre? Sírhatunk-e a gyermekünk előtt?
Íme a videó gyász témában:
Ajánljuk még a téma kapcsán:
