Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor végre nyaralni utazik a család, és már az első napokban kellemetlenségek döntik romba a jó előre eltervezett programokat. Sajnos nyáron különösen könnyen kapcsolatba kerülhetünk olyan vírusokkal, baktériumokkal, például jellemzően Adenovírussal, Rotavírussal, Calicivírussal, Salmonellával vagy Campylobacterrel, amelyek napokig tartó hasmenést okozhatnak.
Összeállította: W. Ungváry Renáta
Fontos tudni, hogy a hányás, hasmenés nem csak gyomor-bélhurut hatására alakulhat ki. A hányás, hasmenés egyik legnagyobb veszélye a kiszáradás, ezért fontos, hogy ennek tüneteit időben fel tudd ismerni.
Így kerülheted el
- Fertőzés a fürdővízből
Figyelmeztesd időben a gyerekeket, hogy semmiképp se igyanak a medencék vagy a tó, folyó vizéből. Tanítsd meg őket minél előbb arra, hogyan úszhatnak, játszhatnak csukott szájjal.
- Melegben nem romlékony vagy friss tízórai
Jól teszed, ha kirándulásra, strandra csak hűtőtáskában vagy jégakkuk közé téve viszel tízórait. Alapanyagnak válassz olyasmit, ami kevésbé romlékony (példál NE főtt sonkát, fasírtot, sajtot), a helyszínen lehet kibontani, elkészíteni, például ilyenek a konzervek, üveges bébiételek. Tejterméket ne vigyél magaddal, vagy vásárold meg a helyszínen, ahol jól működő hűtőben tárolták. Figyelj a szavatossági idő lejártára! A legideálisabb tízórai, uzsonna a jól megmosott gyümölcs, zöldség, péksütemény.
- Óvatosan a fagyival
A különféle fagylaltféleségek közül a jégkrém a legbiztonságosabb, a legkevésbé a csavart lágy fagylaltban bízhattok. Célszerű nagy forgalmú helyen étkezni.
- Biztonságos innivalók
A legjobb innivaló a magatokkal vitt ásványvíz vagy tea. Nem minden kút és forrás vize iható, ez sok helyen ki is van írva. Vegyétek komolyan ezt a figyelmeztetést!
Tedd ezt, ha már tüneteket okoz
Hasmenésnek azt tekintjük, ha a szokásnál gyakrabban, naponta legalább háromszor jelentkezik. Anyatejes csecsemőknél az esetek túlnyomó többségében normális, ha akár minden szoptatás után van székletük. Tápszeres babáknál mindenképp figyelmet érdemel, ha a megszokott székletgyakoriság vagy állag változik (jellemzően a megszokott kétszereésre), és a gyermek közérzete szemlátomást rossz. A hasmenést nem kíséri mindig láz, fő veszélyt a gyors és erőteljes folyadékvesztésből fakadó kiszáradás jelenti.
A kiszáradás jelei
Pótold a folyadékot!
A folyadékszükséglet 10 kilós testsúlyig 100 ml/testsúlykilogramm naponta, 11-20 kilós súly között 50 ml-rel több, 21 kiló felett 170 ml/testsúlykilogramm/nap. A folyadékszükséglet kiszámításakor nem csak az innivalókat kell figyelembe venni, hanem a többi élelmiszer, például leves, gyümölcs folyadéktartalmát is. Nem szerencsés, ha vizet adsz folyadékpótlásként, mert hasmenés, hányás esetén a beteg sok sót, cukrot is veszít. Legjobb megoldás az úgynevezett orális rehidráló por, amit recept ellenében patikában lehet kapni, ez sót és cukrot is tartalmaz. Ha ezt nem fogadja el a kicsi hűtve sem, itasd hideg almalével, répalével, teával. Egészítsd ki valamilyen sós rágcsálnivalóval vagy húslevessel, hogy a sóveszteséget is pótolni tudjátok. Szoptatott gyereknél életkortól függetlenül a legideálisabb folyadékpótlás az anyatej, a szoptatás, ez a benne levő immunanyagok miatt a gyógyulást is segíti és legkönnyebben felszívódó táplálék. A gyakori, rövidebb ideig tartó szoptatás előnyösebb lehet ilyenkor.
Mikor fordulj orvoshoz?
Egy-két hányás, hasmenés miatt még nem kell orvoshoz menni, különösen akkor nem, ha a gyerek jól itatható. Mindenképp forduljatok orvoshoz akkor, ha a kiszáradás jeleit észleled, ha a gyerek lázas, nagyon rosszul érzi magát, vagy ha a hányás, hasmenés véres.
Így segítheted a bélrendszer gyógyulását
Jótékony baktériumok
A probiotikumok hatásos kiegészítői a hasmenés kezelésének. Enyhítik a kellemetlen tüneteket és csökkentik a hasmenés időtartamát. Segíti a bélflóra helyreállását a vírusok vagy baktériumok okozta károsodás esetén. Szükség lehet rá akkor is, ha a gyereknek antibiotikum szedése miatt alakul ki hasmenése. A probiotikum készítményben levő jótékony baktériumtörzsek ellenállnak a gyomorsavnak és a melegnek is, így sértetlenül jutnak az alsóbb bélszakaszokba, ahol szükség van rájuk. Probiotikumot csecsemők, várandós és szoptató nők is kaphatnak lényegében bármilyen számkra megfelelő folyadékba keverve.
Egészséges ételek
Különleges diétára nincs szükség, etesd olyan ételekkel a beteget, amelyeket kíván. A mennyiség eleinte legyen kicsi, fokozatosan emeld az adagokat.
Figyelj a higiéniára!
Fontos a gyakori és alapos kézmosás, a kilincsek, WC-k, kapcsolók fertőtlenítése. Így talán elkerülheted, hogy az egész család elkapja a betegséget. A mindennapok során azonban, ha épp nem vagytok betegek, a túlzásba vitt tisztaság, fertőtlenítés fölösleges és ártalmas.
Gyermekbetegségek A-tól Z-ig – minden fontos tudnivaló egy helyen a szülők és a családok számára