Hogyan érdemes reagálnunk arra, ha a baba, a kisgyermek karmol, harap, fájdalmat okoz valamivel? Talán azt gondolnánk, sehogy… de nem biztos, hogy érdemes “hagyni”.
Szerző: Sződy Judit pszichológus
Folytatás…
Bármilyen cuki, ne mosolyogj!
Tudom, hogy irtó mókás, amikor a nyolc hónapos letámadja a sportzoknis nagylábujjat, vagy szeretetből, puszi helyett arcon harap. Esetleg beletép apa szakállába, és vicces pofit vág hozzá. Próbáld megállni nevetés nélkül, ha fájdalmat okozott. Ha mosolyogsz, nevetsz, megerősíted. Az egy dolog, hogy ezután számíthatsz rá, hogy újra és újra megmarcangol, hiszen örömet akar neked okozni. De azzal is számolnod kell, hogy nem csak te leszel az, akit ilyen figyelmesen vidám percekhez akar juttatni.
Meg fogja harapni a nagyit, belekapaszkodik a bölcsis társ hajába, megtépi a kedves szomszéd nénit, földhöz vágja a doktorbácsi szemüvegét. Teljesen logikus viselkedés ez tőle, hiszen honnan is tudná, ki tartja mindezt cukinak, és hol a határ? Ő lesz a legjobban meglepődve, amikor megszidják azért a viselkedésért, amiért eddig mosolyogtak rá.
Te vagy a példa
Kicsit talán elvontnak tűnik, de jó észben tartani, hogy te vagy a minta a gyereked számára. A korai időszaktól szívja magába az információt, millió dolog között például arról is, hogy ki mit csinálhat a másik testével.
Tisztelet és határok!
Ha te tiszteled a saját testedet annyira, hogy nem engeded, hogy más kárt tegyen benne, akkor nagyobb lesz az esélye, hogy ő is tiszteli majd a sajátját, és megvédi magát, ha esetleg szükség lesz rá. Nagyon elvarázsolt gondolatnak tűnik, hogy az, hogy jelzed az újszülöttnek, ha fáj, ha megkarmol, végül oda vezet, hogy kamaszkorában meg tudja magát védeni, ha valaki átlép bizonyos határokat. De lássuk be, ez egy folyamat, a lépések organikusan épülnek egymásra.
Ha a gyereked azt tapasztalja, hogy másokat bántani semmilyen körülmények között nincs rendben, akkor ezt szépen, lassan magára is kiterjeszti.
Beszélj a kivételekről!
Nyilván vannak olyan életmentőhelyzetek, amelyek felülírják a szabályokat. Ha el kell rántanod a gyereket a hinta elől, akkor nem gondolkodsz azon, hogy fáj-e a karja, ahol meg kell ragadnod. Ha oltást kell kapnia, ha ki kell venned a kis praclijából a szálkát, ha ki kell mosnod egy nyílt sebet, a fájdalom nem elkerülhető. Ezt a korai időszakban a viselkedésedből, és nagyobb korában a szavaidból fogja megérteni, és belsővé tenni. Óvodás, iskoláskorban már beszélni is érdemes erről bizonyos történések kapcsán.
Anyahatárok a szoptatásban
Sok totyogót szoptató anyában felmerül a kérdés, hogy szoptasson-e tovább, akkor is, ha már rosszul esik vagy kellemetlen neki. Én azt javaslom, hogy ne. Éppen a fentebb említett okokból. A gyereknek sem jó, ha az anya mártírként tűr valami olyasmit, amit már nem lenne muszáj. Egészen más a helyzet a szoptatás elején tapasztalt fájdalmakkal és készenléttel. Akkor még a baba kiszolgáltatott, evolúciós szempontból a túléléséhez szükséges, hogy az anya elviselje a szülés fájdalmait és a szoptatás kezdeti nehézségeit. (Azt is tudni kell, hogy ezek a fájdalmak sokszor rossz gyakorlatból fakadnak, és megfelelő módszerekkel enyhíteni lehet őket.) Ám a későbbi időszakban, ha az anya már a háta közepére sem kívánja a szoptatást, nagy az esély rá, hogy megérett a helyzet az elválasztásra, még akkor is, ha a kisgyerek ragaszkodna hozzá. Senkinek nincs szüksége egy mártír anyára.
Cikkünk első részét itt olvashatod:
