Az elmúlt évtizedek drasztikus császármetszésarány növekedésének köszönhetően ma Magyarországon a nők több mint harmada műtéti úton szül, az egyetemi városokban ez az arány pedig már-már megközelíti a 40-45 százalékot.
Szerző: Dr. Zeller Zsófia
Csalódottság
Kudarcélmény, önvád, önbizalomhiány, csalódás és szomorúság kavaroghat az érintettekben. Fontos, hogy ezeket az érzéseket nem szabad elnyomni vagy a „bébi-blues” számlájára írni. Sokszor mondják ilyenkor a laikus segítők, hogy „Örüljetek inkább, hogy mindketten jól vagytok!”, pedig kifejezetten káros ilyenkor elbagatellizálni az anya érzéseit. A fájdalmat, csalódást, dühöt meg kell élni, a veszteséget elgyászolni, és innen újra építkezni a következő várandósság során. Könnyebb pozitívan állni egy újabb szüléshez, ha sikerül megfelelő indokot találni a korábban történtekre.
Eszter története
– Mikor az első gyermekem megszületett a 36. héten sürgősségi császárral, altatásban, akkor a „mindenrendbenvanveleazalényeg” hajtogatása után mindig maradtak bennem kérdőjelek, egyszerűen hiányérzetem volt! Mikor először kelhettem fel, fogtam az üres, fájó pocakomat és elbőgtem magam! Itt bukott ki először belőlem a mondat: „Én annyira nem így terveztem!” Utána a fenti szállóigével éltem a hónapjaimat. Nagyon fájt, hogy a gyermekemet „kikapták” belőlem minden előzmény nélkül. A második baba tervezésekor egyszer kimentem az erdőbe, és hangosan kimondtam: megbocsátok a testemnek. Megbocsátom, hogy nem tudta táplálni a gyermekemet. Ezután lefeküdtem a földre, és elképzeltem, ahogy eltűnik a hegem és a méhem is ép. Elengedtem ott minden múltbéli dolgot. Utána sosem néztem egy percre se hátra. Új terhesség, tiszta lap. Meg se fordult a fejemben, hogy másodjára ne természetesen szüljek. A hegmérés eredményét leragasztattam egy post-ittel, hogy még csak gondolatban se befolyásoljon semmi. Semmi, ami a múltra utal. Végül a hitem, a szívem győzött. A hitem, hogy lehet másképp!
A cikk a HelloBaby! magazinban jelent meg.
Légy Te is előfizetőnk!
Írásunk első részét itt olvashatod:
