A kiégésről sokáig csak, mint munkahelyi stressz okozta problémáról hallottunk igazán elhivatott, hivatásos segítők körében, de mi köze lehet ennek a szülői mivoltunkhoz?
Szerző: Szále Kata mentálhigiénés szakember
Íme, a kiégés definíciója röviden: hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, tartósan fennálló stressz hatására fizikai, mentális és érzelmi kimerüléssel járó állapot. A legnagyobb kitettség a fokozott empátiát igénylő munkakörökben van. Fokozza, erősíti a kiégés hatásait amennyiben az érintett nem kap megerősítést, nem elég a visszajelzés, bizonytalan a társadalmi megítélése, a presztízse, bérezése kicsi, ezzel szemben a munkaidő megterhelő, a felelősség nagy.
Ha ezt a pár soros meghatározást kisgyermekes anyák, szülők olvassák, azonnal és egyértelműen összeáll a kép ás rávágják: “Ez rólunk szól! Minden pontja stimmel!”
Hogyan lehetséges, hogy noha a kiégést, a burn-out szindrómát már a ’70-es, ’80-as években megfogalmazta és azóta vizsgálja a pszichológia, ám a szülőséggel összefüggésben csak az utóbbi években – évtizedekkel később?! – figyelt fel a jelenségre. A pandémia okozta plusz terhelés, ami akkor a szülőkre hárult, minden bizonnyal előtérbe hozta ezt a létező és sokaknak nehézséget okozó problémát.
“Távolabbról” nézve
Egy nagymama fogalmazta meg: „Nem értem: mostanában több szó esik arról, hogy milyen nehéz az anyaság, mint arról, hogy csodálatos; hogy egy gyermek micsoda boldogság…”
Egy másik nagymama így érez minderről: „Miért beszélnek a mai nők folyton az énidőről? Miért kell mindig kikapcsolódni, feltöltődni? Miért „menekülnének” folyton otthonról? A gyerekükkel, a családjukkal annyira rossz?”
Az előző generációk sokszor nemigen értik a mai szülők nehézségeit – ez is erősíti bennünk azt, hogy valami nincs rendben, nem lehet ez olyan nehéz, és elfojtjuk a frusztrációinkat… Így érezzük egészen addig, míg nem beszélgetünk más hasonlóan érző anyával, szülővel, mert akkor rádöbbenünk, hogy nem vagyunk egyedül, sőt!
Az anyai kiégés fázisai:
- Idealizmus szakasza: óriási energiával, lelkesedéssel vetjük bele magunkat az új helyzetbe, a puha babaillatú csodába. Fejünkben egy idilli képet őrizve és hajszolva. Tökéletes anya és feleség leszünk.
- Realizmus szakasza: nem egészen így képzeltem… nem könnyű az éjszakázás, nem könnyű, hogy sokat sír, hogy nincs időnk, energiánk semmire.
- Stagnálás: ez már így marad! Megjelenik a szorongás: meddig lesz így? Már sosem alszom ki magam? Mikor lesz könnyebb?
- Frusztráció: az elégedetlenség mellett helyet kap a félelem. Már szinte folyton feszült vagyok. Meddig bírom még?!
- Apátia: fásultság állapota. Nincs segítségem, nem megy jobban, robot-üzemmód, de alig bírom…
Megelőzés!
A szakemberek szerint a 3. pontnál fontos döntés előtt állunk: segítségért folyamodunk, vagy lassan sodródunk az egyre rosszabb állapot felé. Felismerve, hogy a szorongás fázisába értünk, érdemes lépni, nem megvárva a teljes kimerültséget, amikor már alig van energiánk a napi dolgokon túl másra, mert akkor sokkal nehezebben változtatunk, nehezebben húzzuk ki magunkat a saját hajunknál fogva a kátyúból. Amikor a túlterhelés jeleit érzékeljük magunkon, fontos ezt valóban észrevenni, tudatosítani és tenni az időnkénti tehermentesítés érdekében. Mert az, hogy elmúlik, hogy felnő a gyerek, az persze igaz, de nem mindegy, hogy milyen állapotban, hangulatban telnek ezek az évek; arról nem beszélve, hogy ha kistestvér, több testvér születik, akkor nem egy-két nehéz évről van szó, hanem jóval többről. Nem szabad elnyomni magunkban a rosszérzést, mert, ha csak elfojtjuk, nem lesz könnyebb; érdemes inkább megkeresni az okokat: mi hiányzik valójában?
Mit tehetünk egy kisbaba mellett, aki nem alszik jól, sokat sír, vagy egyiket sem teszi, de egy baba az baba, egy kisgyermek, az kisgyermek…? A gyermekünk nem tud másként működni, így nekünk kell.
Mi segíthet? Két fontos témát jó tisztázni magunkkal:
- Melyek az erőforrásaink? Miben leljük örömünket, mi tölt fel?
- Mennyi időre tudjuk lelkiismeret-furdalás nélkül, jó érzéssel másra bízni a gyerkőcöt? Mennyi időt szeretnénk kiszakítani, amit magunkra szánunk?
És ezt a kettőt kell összefésülni.
Egy szoptatott baba mellől is – akár alvásidőben – el tudunk menni futni, akár egy órára úszni, egy jó regénybe belemerülni, egy teát/kávét a barátnőnkkel meginni, pszichológushoz/ coach-hoz/mentálhigiénés szakemberhez menni – itt a lényeg, hogy valóban olyasmit válasszunk, ami feltöltődést jelent! Segíthet a relaxáció, a meditáció, bármilyen általunk kedvelt tevékenység. Olyan gyermekvigyázót találjunk, akire nyugodt szívvel hagyjuk (férj, nagyszülő, szomszéd, barátnő, anyuka társ, bébiszitter…) és aztán rendszeresen (!) valósítsuk is meg a terveinket! Már heti egy óra, vagy többször fél óra is sokat tud adni, és értékeljük, élvezzük azt, amit sikerül belecsempésznünk a hétköznapokba.
És ha mindezért hálásak tudunk lenni, nagy lépést tettünk a lelki, mentális jóllétünk felé. Mert tényleg igaz, amire Vekerdy Tamás hívta fel a figyelmünket: boldog gyermeket, csak boldog anya tud nevelni.
GYERMEKPSZICHOLÓGIA – Születéstől egészen 6 éves korig
Félelem, hiszti, dackorszak, agresszivitás, veszekedés, válás, körömrágás, büntetés, testvérféltékenység. Az ezekhez hasonló kérdések sora végtelen – és ez így természetes! Hiszen a szülői szerepet is tanulni kell. Ehhez nyújt segítséget könyvünk, születéstől egészen 6 éves korig.
