Hogyan szülünk “orvos nélkül”?
Szerző: Szabó Nikolett
Egy jó szülésznővel
A terhességem vége felé választottunk szülésznőt. Ahogy az orvosom, ő is fiatal, haladó gondolkodású szakembernek bizonyult. Vidámságával és lazaságával esélyt sem teremtett az izgulásra, szüléskor és korábban is mindig tudatta velem, mi lesz a következő lépés, de neki köszönhetem azt is, hogy a kritikus pillanatban nem volt szükség gátmetszésre.
Kórházba járunk
A 8. hónaptól sűrűsödtek az orvosi vizsgálatok, vagyis nőtt a kórház látogatások száma. Bár félelem nem volt bennem a vírus miatt, de nőgyógyászommal a találkozókat úgy időzítettük, hogy a lehető legkevesebb emberrel találkozzak. Késő délelőtt, este jártam terhesgondozásra. Előbbi időpontban belépéskor kötelezően lázat mértek, kezet fertőtlenítettek. Utóbbi esetben sokszor csak besétáltam anélkül, hogy bárki is megkérdezte volna miért jöttem.
Szülés, de időzítve
A szülés időpontja január első hetére volt kiírva, de egy nappal a dátum előtt már tudtam, hogy nem fogok a megjelölt időben szülni. Egyszerűen éreztem, hogy még nincs itt az ideje.
NST – naponta
A szülésznőm korábban szurkolt, hogy hátha elnyerjük az év első babája címet, de a január közepi szüléssel végül jócskán lekéstük ezt a dátumot. A protokoll szerint a túlhordás miatt minden nap bementem a kórházba NST-vizsgálatra. Naponta egyszer fél órán át hallgattam a sluttyogást, ami a kisbabánk szívhangja volt – erős és szabályos. Párszor fel is vettem, hogy az apja is hallhassa, ha már nem lehetett ott. Az ultrahang-vizsgálat szerint is minden rendben volt, ekkor 2900 grammra becsülték a kicsi súlyát. Nem volt nagy baba, de a saját paramétereihez mérten jó ütemben fejlődött. És legalább kompatibilis a szintén nem túl nagyra nőtt anyukájával – nyugtatott az orvosom.
Jó alkat és helyes életmód
A korábbi aktív életmódomnak, a rendszeres sportolásnak és a kiegyensúlyozott táplálkozásnak
meglett a gyümölcse. Pár kilóval lettem csak több, a derékfájástól eltekintve más fájdalmam nem volt, és a bőröm is jól bírta a tágulást, nem lettek striáim – igaz, bőszen kenegettem magam shea-vajjal. De biztosan szerencsés alkat is vagyok.
Mindent összevetve, a terhességem úgy zajlott, ahogy „a nagy- könyvben” meg van írva – kivéve, hogy nem számítottunk rá. Átgondoltam és listaszerűen vezettem az aktuális teendőket, mindig csak a következő lépésre koncentrálva. Nem gondoltam „túl” semmit és nem görcsöltem rá az előkészületekre. Ahogyan egy kedves barátnőm megfogalmazta: ez a gyerek jönni akart és jött is, éppen hozzánk! Emiatt is erősen hittem, hogy minden rendben lesz.
Végre együtt!
Január közepén, egy vasárnap délután a nőgyógyásszal és a szülésznővel a megbeszéltek szerint befeküdtem a kórházba, hogy megindítsák a szülést. Amire, mint később kiderült, éppen hogy csak szükség volt.
szombati napon meglepetést is találtam a bugyimban: távozott a nyákdugó.
Másnap mindketten rettenetesen izgultunk a párommal, hiszen már nagyon közel voltunk ahhoz, hogy végre találkozzunk a kisbabánkkal. A tervezett méhszájtágításra semmi szükség nem volt, egy gyors burokrepesztés után azonnal megindultak a fájások, amelyek 5 percenként jöttek. Mire eljutottunk oda, hogy elgondolkodjak az epidurális vagy más érzéstelenítésen (az előbbit egyébként sem szerettem volna), már tolófájásaim voltak.
Apás szülés, Apa nélkül
Apa annyira izgult, hogy a szülőszobán szinte a szava is elakadt – pedig egyébként nem kell kétszer kérni, hogy megszólaljon. Most nem beszéltünk sokat sem az előkészületek alatt, sem miközben az ágyban vártam az orvosom. Néhány mondat és simogatások, összebújások. Így vártuk, hogy teljen az idő, miközben mindkettőnk megnyugtatására simogattam a párom haját, aki a szülés beindításakor távozott a szülőszobából.
Mindketten úgy éreztük, nem lenne jó, ha ott maradna, és számunkra utólag visszatekintve is ez volt a megfelelő döntés.
