Jó pár apabloggert követek hol jobban, hol kevésbé. Az egyiküknél pár hete (is) megfogott egy gondolat, mégpedig, hogy apa ne segítsen be a gyerekkel. Később te is láthatod, hogy miért, de kezdjük az elején, az apaságról, anyaként, énidővel fűszerezve.

Szerző: Petrik Emese munkapszichológus, coach

HÍRDETÉS

Hidd el, nem könnyű anyaként cikket írni az apaságról anélkül, hogy valami sztereotipikus dobozba ne tenném az apákat – pedig eszem ágában sincs, de megvédeni se fogom őket, nincs rá szükségük.

Ahogy az anyáknak, az apáknak is szükségük van az énidőre. Otthon ülve – oké, vicceltem, viszonylag ritkán ü l ö k otthon a gyerekkel, de a négy fal közötti lét labirintusában töltve a mindennapokat – van olyan pillanat, hogy eszembe jut, apának mennyivel könnyebb, ő elmehet dolgozni. A kis kivételtől eltekintve viszont, aki tényleg szabadulásnak éli meg mindennap az otthonról eljövetelt, apa valószínűleg nem relaxációs programokon vesz részt munka címszó alatt, hanem keményen gürizik a család jó(l)létéért. (Mondom, nem védem őket, az otthoni gyereknevelés sem ér kevesebbet!) Viszont elengedve azt, hogy bezzeg apa elmehet otthonról, amikor hazajön, jó, ha hagyunk neki átkapcsolási időt arra, hogy ne csak testileg, de szellemileg-lelkileg is megérkezzen. Nem egy anyát ismerek, köztük magamat is, aki néhanapján apa megérkezésével azonnal “leadta” volna neki a gyereket, hogy “tessék, te eddig pihentél, most akkor te jössz!”. Apa bár nem pihent, de mást csinált, és ez a más sokszor a kulcs, amiből mindenki töltekezhet, mikor egyébként sokat van a gyerekével, és ez persze fordítva is működik: az az apuka, aki sokat dolgozik és keveset van otthon, a gyerekével, családjával töltődik fel a munkához. Emellett fontos, hogy apának is legyen, és bűntudat nélkül lehessen énideje, de ne essünk a következő csapdába:

Csak otthon ülni, és nem csinálni semmit?

Még egészen pici volt a kislányom, amikor elhatároztam, hogy én bizony mintafeleség leszek, és nem csúszom többet a fent említett hibámba – jaj de szép is lehetett volna! Ezért aztán minden programot a gyerekkel kettesben szerveztem, jöttünk-mentünk, mire apa hazaért a munkából mi is kellőképp elfáradtunk, így – feltételezésem szerint! – ugyanarra vágytunk: otthon ülni és nem csinálni semmit. Én annnnnyira vigyáztam a pihenőidejére ilyenkor, hogy gyakran nem mentünk sehova, lemondtam, vagy eleve meg sem szerveztem a közös dolgainkat. Aztán a tizensokadik ilyen alkalommal kiderült, hogy apát zavarja, hogy mi hármasban együtt keveset megyünk programokra, mert ő nem otthoni pihenéssel, hanem közös programokkal szeretne töltődni. Nagyon egyszerű dolgot tanultam ebből, ami mégis nagyon fontos: beszélgessetek, és persze mondjátok el, hogy ki mit szeretne, mire vágyik, és találjátok ki együtt azt, ami nektek a legjobb.

Hogyan mesélitek el egymásnak, mi újság?

A tipikus szülő-szülő szerepben tehát apa a kenyérkereső és anya van otthon a gyerek(ek)kel, így apa ki is maradhat sok kisebb-nagyobb mérföldkőből. Ezeket persze el lehet mesélni, véletlenül (vagy újramondatva/játszatva a kicsivel) fel lehet venni, így apa is része lesz az élménynek. Ezek a dolgok neki is fontosak, csak másképp. Lehet családi rituálét csinálni a napi történésekből például a vacsoraasztalnál, amíg kicsit hűl az étel, lehet játszva pár szóban elmondani a nap legjobb és legkellemetlenebb eseményeit, vagy bármit, ami nektek jó. Így sok élményt és érzést (milyen volt? miért volt olyan?) is megtudhattok egymás napjáról, nem csak naptárbejegyzés szinten (mi történt?), ami segít kapcsolódni egymáshoz, valódi támaszt kérni és kapni. Mondok egy példát: (csak események) Ma a befektetőkkel tárgyaltunk, aztán Jocival elmentünk ebédelni, utána meg volt még pár megbeszélés és hazafelé megint dekkoltam a dugóban. // (esemény És érzés) Ma a befektetőkkel tárgyaltunk, ami különösen sok energiámat felemésztette, ebédnél be is vágtam egy extra desszertet, meg Jocival jót beszélgettünk, adott is pár tippet a hétvégére… Bónusz, hogy később a gyerek is ezt a mintát követi majd és nem lesz mély hallgatás a “Mi történt ma az iskolában?” kérdésre.

Apasemmi

Ha már beszélgettek, ha értitek egymás érzéseit, akkor biztosan nyíltan is sokszor előjön anya és apa énideje. Az előzőekben leírt “szándékolt közös semmittevéstől” eltekintve hajlamos vagyok túltölteni a naptárat. Nem az enyémet, hanem a közös családit… jellemzően két hónapra előre. Mindenkinek percre pontosan mindig megvan a dolga, mint valami időérzékeny társasjáték. Ezek ellen is szokott szót emelni apa, hogy úgy mondjam joggal, és persze sejtem, hogy nincs egyedül. Van egy híres magyar pár, akik podcastolnak is; jómúltkor elhangzott az “apa semmi” fogalma, ami annyit tesz, hogy legyenek a naptárban idősávok, amikor apa nem kell, hogy bármit is csináljon. Mi bevezettük egyébként, apa és anya semmi is van és köszi, jó így és jól vagyunk tőle.

Az apaság, az apa énidő megteremtése sem mindig könnyű, szánjunk időt apaként magunkra, anyaként pedig apára, az ő apaságának megélésére is.

Szóval miért is ne segítsen be apa a gyerekkel, vagy a házimunkába? Egyrészt azért, mert ezek neki is hasznosak, hogy teljes valójában megélje az apaságot, másrészt – köszönöm az apabloggernek, hogy megfogalmazta: – azért, mert ő is itt lakik (mármint apa. Az apablogger hozzám képest máshol lakik). Az legyen természetes, hogy apa is játszik a gyerekkel, főz, takarít, leviszi a szemetet; ezek nem nemhez, vagy anyasághoz kötött feladatok; ahogy az is rendben van, ha apa marad otthon gyesen a kicsivel. Hajrá apukák!

Tényleg rendben van, ha apa megy GYES-re?

Persze, a szavak szintjén mindenképpen! A törvényes lehetőségek is adottak már több, mint egy évtizede. Magyarországon azonban kettős morál érvényesül ezen a téren. A kutatások szerint a magyarok több, mint kétharmada, 71 százaléka gondolja úgy, hogy az apa családcentrikussága nem jelentheti azt, hogy az apa otthon marad „háztartásbeliként” – összehasonlításként: Németországban a megkérdezettek alig több, mint negyede gondolkodik így. (Forrás: Makay Zsuzsanna, Spéder Zsolt: Apaság: A férfiak gyermekvállalása és családi szerepei. Demográfiai Portré, KSH. 2018.)