A születések alakulása több szempontból is érdekesen alakult az elmúlt évtizedekben. A gyermekvállalási kedv több mélypont után lassú emelkedésbe kezdett, majd megtorpant. A szülő édesanyák kora egyre nő, viszont a nagycsaládok száma is.
Szerző: HelloBaby magazin
Rövid visszatekintés
Az ’50-es évek közepén az egy nőre jutó termékenysége arányszám majdnem elérte a hármat (2,97)! Ezután a hatvanas évekelején történelmi mélypont következett: 1,79-re esett vissza a tényleges termékenység – holott a reprodukciós szint – azaz a szám, hogy ne csökkenjen Magyarország lakossága 2,20 fölötti. Majd a ’70-es évek közepe hozott nagy születési hullámot: a termékenység ismét – és azóta egyelőre utoljára – a reprodukciós szint fölé emelkedett, ’75-ben volt a termékenységi arányszám a legmagasabb: 2,38. Azonban 1981 óta csökken Magyarország lélekszáma; később 1999-ben majd, 2011-ben jelzett mélypontot a termékenységi mutató. 2018-ban a TTA (teljes termékenységi arányszám) egy nőre jutó értéke 1,49 volt, 2023-ban pedig 1,51.
Az anya életkora – a harmincasok
Amiben a legnagyobb elmozdulás figyelhető meg, az a szülő nő életkora. Míg 1990-ben a tervezett gyermekek 81%-a megszületett az édesanya 20-as éveiben, addig manapság a tervezett babák többségének világra jöttekor az anya 30 éves, vagy afölött van. Jól illusztrálja ezt az alábbi arány: Míg a rendszerváltás környékén a 30 éves nők fele már kétgyermekes anya volt (és csupán 13%-uk volt gyermektelen), addig 2019-ben a 30 éves nők 56%-nak nem volt még gyermeke és a harminc évesek 13%-a szült már kettő babát.
A negyvenesek
Az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a negyvenes éveikben gyermeket vállaló nők száma, érdekes, hogy elsősorban Budapesten. A késői gyermekvállalás azonban magával hozta a jóval több meddőségi problémát.
A legtöbb “halogatott” gyermek sajnos később sem jön világra. Szintén érdekes tendencia ezzel szemben, hogy a nagycsaládosok száma nőtt, illetve stagnál. Míg a gyermektelenek aránya növekszik, valamint az egyetlen gyermeket nevelőké is, addig azonban a két gyermekeseké csökken.
Kevesebb baba
Míg a ma negyvenes éveik végére érő nők csupán 17%-a nem szült egyetlen gyermeket sem, addig előreláthatóan a 10 évvel fiatalabbaknál ez az arány már 27% lesz, a 20 évvel fiatalabbak esetében – akik a húszas éveik végén járnak épp – már 30% lesz gyermektelen.
“Kevesebb potenciális anya azonos termékenységi szint mellett is kevesebb gyermeket hoz világra, sőt az is előfordulhat, hogy mérsékelten növekvő termékenységi szint mellett is csökken a születések száma az anyák létszámának visszaesése miatt. ” – fogalmaz a ksh.hu.
CSALÁDTERVEZÉS-BABATERVEZÉS könyvünkben minden fontos kérdésre választ adunk a családalapítás előtt állóknak és családbővítést tervezőknek, sok-sok hasznos információval kiegészítve.













