Amikor összeköltöztem a párommal, éreztem, hogy kell még egy baba. Hiszen mi Olival egy egységet képezünk,amibe nagyon nehezen férkőzik be egy harmadik személy. A másik oldalon pedig ott állt a szerelmem, akivel fantasztikus lehet az életem. De hiányzott az összekötő „kapocs”. Ami összeköt mindenkit mindenkivel. Oli régóta kért egy testvért, Szabi régóta vágyott egy gyerkőcre, én pedig tudtam, ha a fiam nagyobb lesz, már bennem is megérik újra a gondolat. És bár az élet eddig nem épp úgy rendezte, ahogy elterveztem, abban mégis nagyon szerencsés vagyok, hogy végül rátaláltam valakire, akivel újrakezdhetem. Én is megértem rá, hogy újra anya legyek. Szerettem volna látni a fiúk arcát, ahogy megpillantják Őt. Érezni a végtelen boldogságot, amikor a szerelmem kezében tartja a gyermekét, és amikor a fiam először megfogja a testvére kezét. Akkor induljon a babaprojekt!
Oli nagyon hamar jött, öt nap alatt beköltözött a pocakomba, elképesztően szerencsések voltunk, ezért reméltem, hogy a következő babánál is hasonlóképp lesz. Rá öt nap helyett öt hónapot vártunk, de tudom, ez is szinte maga a csoda a mai világban. A negyedik havi próbálkozás után szent meggyőződésem volt, hogy most sikerült. Vettünk hát egy tesztet, és vártuk az eredményt. Negatív! Micsoda? De hát minden tünetet produkálok! Szédülök, émelygek, hirtelen vagyok éhes. Kizárt, hogy negatív. Szabi elszaladt újra a drogériába. Vett egy újabb tesztet. Az is egy csíkot mutatott. Sebaj! Gondoltam, majd holnap reggel újra megcsináljuk. Hátha csak nem volt elég a HCG vagy esetleg még nem jelzi ki. Persze másnap is ugyanez volt az eredmény, aztán a szervezetem is jelzett… Hihetetlen, hogy amennyire örülünk tizenévesen annak, hogy nagylányok lettünk, ilyenkor legalább annyira lehangoló, hogy még mindig csak nagylányok vagyunk és nem anyukák.
Aztán jött a következő hónap. Semmilyen tünet nem jelentkezett. Biztos voltam benne, hogy nem sikerült most sem. De csak elmaradt a menzesz, Szabi pedig reménykedett. Titokban vett még egy tesztet. Szerintem már megismerték a patikában és a drogériában. Á, maga az, aki minden hónapban felvásárolja a terhességi teszteket! – vagy már meglátták az ajtóban és kezébe nyomták azonnal a legérzékenyebb típust. Szóval ott lapult a táskája mélyén. Újabb tesztelés! Vigyáz, kész rajt! Részemről reménytelenül. És láss csodát, azonnal megjelent a másik csík is! Vááááá!
Ott ültem azon a bizonyos egy négyzetméteren, kezemben a teszttel, és nem kaptam levegőt! Te jó ég! Mindaz, amit elképzeltem, amire vágytam, hirtelen valósággá vált, és ettől bepánikoltam! Most mi lesz? Két gyerekem lesz! Olinak lesz egy tesója! Hogy fogok én elbírni kettővel?
Igen, jogosan merül fel bennetek a kérdés: de ezt akartad eddig, nem? Bennem is megfogalmazódott, mégsem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Visszatekintve valahogy felültetett magára a hormonális hullámvasút és hirtelen semmit sem láttam reálisan. Vagy épp mindent túl reálisan láttam. El se mertem mondani a szerelmemnek, hogy mit érzek, nehogy megijesszem. Hogy valami miatt nem tudok ugrálni örömömben, hanem csak a nehézségeket látom és úgy érzem, hogy nem tudok majd megbirkózni ezzel a feladattal. A páromra mindenben számíthatok, de nagyon sokat dolgozik. Lehetetlen, hogy sokat legyen itthon.
Megszoktam, hogy a szüleimre mindig támaszkodhatom, nyilván el is mondtam nekik, hogy mi dolgozik bennem, és ők azonnal nyugtatni kezdtek. Éreztem, hogy nagyon örülnek és kicsit elkezdtem magam fölé szállni. Láttam kívülről, hogy ez valami hülye terhességi pánik, ami el fog múlni nemsokára. Így is lett. Eltelt pár hét, és elkezdtem nagyon várni, imádni, hogy újra terhes vagyok.
Mikor először megláttam az ultrahangon, melegséget éreztem a szívemben és csak annyit tudtam mondani: hát szia gyermekem! Az elkészült képekkel boldogan mentem Oliért, aki azonnal kiszúrta, hogy valami fura papír van a kezemben. Várni akartam még, bár a gyerekek előtt nincsenek titkok. Mikor puffadni kezdett a hasam, de még nem tudtuk, hogy azért, mert nő benne valaki, ő már simogatta és kiábált örömében, hogy anya terhes! Nem hittem neki. Nekem sokszor nagy a hasam. Pedig kellett volna. Így aztán miért is gondoltam én naivan, hogy nem fogja észrevenni a félbehajtott orvosi papírt a kezemben? Rögtön rákérdezett: Mit mondott az orvos, anya? Jól vagy? Válaszoltam, hogy persze. De akkor miért nagyobb egyre inkább a hasad? Sakk-matt. Mit mondasz egy hatévesnek, aki tudja, hogy orvosnál voltál és fotók vannak egy papíron a pocakodról belülről? Mindenesetre a 12. hétig sikerült eltitkolnom. Aztán egy reggelen leültünk és elmondtuk Olinak, hogy kistestvére lesz. Vágyott rá, pontosan tudta, hogy mi is szeretnénk, de mivel minden nap téma volt, hogy miben segít majd és mit játszik majd a tesójával, ezért szinte meg sem lepődött a bejelentésen! Azóta pedig madarat lehet vele fogatni, annyira boldog. Nagyon várja.
Következett a másik bejelentés. A Fem3Caféban is elmondtam, hogy babát várok. A legközelebbi kollégáim persze már gondolták, de próbáltam rejtegetni az egyre nagyobb pocakomat több-kevesebb sikerrel. Nagy megkönnyebbülés túl lenni az első 12 héten! Addig az ember babonából nem mondja el, és szurkol, hogy minden rendben menjen.
A második trimeszter a legjobb időszak. Az ember lánya felszabadultan, boldogan várja a babát és közben gondolkodik, tervezget, hogy mit hogy szeretne a baba körül. Ekkor tudja meg, fiút vagy lányt hord a szíve alatt, először érzi a magzatmozgásokat és láthatja a kis arcát.
Fiú-e vagy lány? Nos, igen. Azt hiszem, minden másodszorra szülő nőben van egy elképzelés arról, hogy mit szeretne jobban. Persze, mindennek örülünk és fő az egészség, de szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy egy bizonyos nemű gyermek után kipróbálnám a másikat is. Titokban vagy nem is titokban elképzeltem tütüben rohangálni a lányomat és az áruházak gyermekosztályán meghatódva néztem a kis rózsaszín cipőcskéket a szivárványos pónis pólócskák mellett. A nagy ráismerés pedig derült égből érkezett! A rózsaszín felhőcskén üldögélve és a lábam lógatva az ultrahangon megkérdezte az orvos: Akarják tudni a nemét? Hát persze! Fiú! Micsoda?-pattantam le a habos felhőről. Nézze meg még egyszer, kérem, mert az kizárt! Pattanásos vagyok, hányingerem volt az elején, teljesen mást érzek ennél a terhességemnél, tuti, hogy lány. Erre az orvos csak annyit mondott, elég egyértelműen megmutatta, hogy fiú. Nagyon látványos!
A hazafelé vezető utam nem volt egyszerű. Atyaég! Két fiú? Szétszednek darabokra, az egyszer biztos! Tele voltam kérdéssel. Gondoltam, legjobb lesz, ha beszélek több két-fiús anyukával, hogy mennyire kapaszkodjak meg mellettük. A mai napig látom lelki szemeim előtt, ahogy az egyiknek kiabálok, hogy ne tekerjen tovább a bringával, miközben a másikat szedem le a fáról. Elsőre ez nem volt vicces kép. Aztán mikor egyre többször gondoltam erre, kezdett nagyon megtetszeni. Két kis rosszaság, akik egymást tanítják és egymást húzzák ki a csávából. Két kis büdös disznó (a szó jó értelmében), akik gyönyörű kis fickók lesznek és nagyon jó haverok is. Akik mindenben kiállnak majd a másikért és felnőttként is összetartanak majd. Akikből szuper pasikat nevelhetek. Olyanokat, akikért őrjöngenek majd a csajok, mert okosak, szépek, sikeresek és nagyon udvariasak lesznek. Ezzel a kellemes gondolattal pedig szépen visszaültem a habos felhőre, amely immáron kékké változott alattam.
A Fem3Café műsorvezetője második babáját várja, első gyermeke Olivér
A szülés várható időpontja: november vége
