„Az én utam a gyermekáldásig nem volt egyenes, de még a lombikos utam sem.” – Egy hosszú és nehéz útról ír egy édesanya.
Szerző: Egy édesanya
A történet rövidített változata a HelloBaby magazin korábbi számában jelent meg. Szerzője szeretné megőrizni névtelenségét.
A meddőség útján a protokoll szerint haladtak, egyik lombik a másik után…, majd egy későn felismert lisztérzékenység is felülírta az addigiakat. Így emlékezik vissza a történet szereplője:
A második újratervezésre a 7. lombik után került sor.
Amikor leültünk a doktornővel ismét beszélgetni arról, hogy hogyan tovább, rákérdeztem, hogy nem okozhatta-e a magas TSH-érték a sikertelenséget. Ijedten visszakérdezett, hogy magas volt? Igen, 6 körüli. Sajnos átsiklott felette. Nem haragudtam, láttam, mennyire le vannak terhelve az intézetben, így is nagyon gondosan kezelt. Ezután vizsgáltattam ki a pajzsmirigyemet. Mivel a stimuláció befolyásolta a hormonszintet, várni kellett 2 hónapot az újabb vérvétellel. Akkor normál tartományban volt a TSH értéke. Akkor még nem tudtam, hogy a 3,5-ös érték jó ugyan általában, de beültetésnél sok. 1 és 2 között kell lennie, de ezt csak 2012-ben, a 10. lombik után tudtam meg. A 8. beültetés előtt elsajátítottuk az Aviva tornát.
A 3. újratervezés a 8. lombik után, 2011-ben vált szükségessé.
Még mindig úgy gondoltam, hogy van valami, ami felett elsiklottunk eddig, ezért a doktornő beleegyezésével elmentem egy másik meddőséggel is foglalkozó nőgyógyászhoz, hátha neki van még valami ötlete. A doktor úr javasolta, hogy nézessem meg az inzulinszintemet, mert ilyen jellegű vizsgálaton még nem voltam. Megfogadva a tanácsát, csináltattam egy 3 pontos terheléses vércukor és inzulinvizsgálatot. A lelettel visszamentem.
Mindkét tanácsát megfogadtam. Az elsőként felkeresett endokrinológus 140 grammos szénhidrátdiétát javasolt, de fogalma sem volt, ezt hogyan egyeztessem a magas szénhidrát tartalmú gluténmentes diétával. Ötlet híján jót kacarászott, hogy akkor majd zöldséget eszem hússal, majd fokozta azzal, hogy majd attól fogyni is fogok. Felálltam, és megkérdeztem, hogy honnan kéne fogynom?
Pár nappal később felkerestem egy diabetológust, aki kétségbe vonta, hogy inzulinrezisztenciám van, de azt mondta, ott kopogtatok a 2-es típusú cukorbetegség kapuján. Ő 200 grammos szénhidrátdiétát írt elő, sok mozgást, gyógyszeres kezelést és kontrollt fél év múlva.
A 4. újratervezésre a 10. lombik után, 2012-ben került sor.
Fizetés nélküli szabadságra mentem, hogy összeszedjem magam. Ekkor végre igazán jó kezekbe kerültem, a Mens Mentisben Breyer Helga doktornőhöz. Alapos kivizsgálás után konkrét tanácsokkal látott el, 160 grammos szénhidrátdiétát írt elő, gyógyszert kaptam a pajzsmirigyemre és másik gyógyszert a cukromra.
Ekkor kényszerültem orvosváltásra is, mert a doktornő elment az Intézetből. Házon belül nem sikerült a nekem szimpatikus orvoshoz bekerülnöm (utóbb azt mondta, ha közvetlenül őt keresem, minden további nélkül átvesz), ezért centrumot váltottam, mert mindenképpen szerettem volna azon a nyáron egy stimulációs beültetést. Azért azt, mert mindenhol úgy gondolták, a friss embriókkal nagyobb eséllyel lehetek várandós. A 6 fagyasztott embriót hátrahagyva (majd jók lesznek testvérnek, gondoltam) mentem az új helyre. Ez a váltás azonban hatalmas csalódást okozott. Közben a lelki oldalt is támogatva, elkezdtem egy egyéni terápiát.
A 11. sikertelen beültetéstől teljesen összetörve lettem ősszel egy pszichodráma csoport tagja, ami elindított az elfogadás és a gyógyulás útján.
Pszichodráma
Havonta egy alkalommal találkoztuk a csoporttársakkal. Sokfélék voltunk, sokféle tragédiával, sérelemmel, lelki teherrel érkeztünk.
Minden alkalommal két csoporttag témájával foglalkoztunk, az ő játékukban vettünk részt. Ez így könnyed szórakozásnak tűnik, pedig komoly lelki munka történik ilyenkor.
Bizonyára sokan nem hiszik, hogy pusztán azzal, hogy eljátszunk bizonyos szituációkat, megoldhatjuk a gondjainkat. Én is kételkedtem abban, hogy ez működhet, és ettől majd jobban leszek. Azt végképp nem gondoltam, hogy más játéka ilyen hatással lehet rám. Ugyan mit mozgathat meg bennem az alkoholizmus, a válás, a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás, hiszen szerencsére soha egyikben sem volt részem. Mégis azt vettem észre, hogy bármi volt is a téma, valamit bennem is felszínre hozott, az embert mindig megragadta valami, egy szó, egy mondat, egy ismerős érzés, ami ráillett az ő életére. Minden alkalom után napokig, néha hetekig a hallottak, látottak hatása alatt voltam, és egyre rosszabbul éreztem magam. Az eltemetett fájdalmak kezdtek a felszínre törni, nekem pedig szembe kellett néznem velük.
Felszínre törő érzelmek
Tudtam, hogy elkezdődött valamiféle gyógyulás, de ez rettentő nehéz volt. Mély szomorúságot, gyakori sírást, erős szívdobogást, remegést tapasztaltam. Ez volt a mélypont. 2013 februárjában úgy döntöttem, nem csinálom tovább.
Mindenhova elmentem, mindent beszedtem, mindenről lemondtam, mert elhittem, hogy ha így teszek, elérem a célom. Nem így lett, a rosszullétek döbbentettek rá, hogy mennyire nem törődtem magammal, azzal, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Ekkor abbahagytam minden gyógyszert, akkor ettem, amikor jólesett. Közben pedig a pszichodrámával párhuzamosan elkezdtem egy egyéni terápiát is. Heti egy alkalommal mentem öt hónapon keresztül.
Egy dolog még hátra volt ahhoz, hogy tényleg magam mögött tudjam ezt a nehéz időszakot. El kellett engednem a beültetett, de meg nem született babáimat. Erre 2013 nyarán került sor, a pszichodráma keretein belül. Aznap nem is volt másik játék, csak az enyém. A csoportot vezető pszichológus és a segítője úgy vélték, itt az idő, készen állok erre a hatalmas lépésre. Máig hálás vagyok nekik ezért. 27 elvesztett babától kellett elbúcsúznom, miután ez megtörtént, arra kért a pszichológus, hogy vegyem fel a kapcsolatot a még meglévő 6 fagyasztott embrióval. Rettentő zavarban voltam. Ehhez tudni kell, hogyan történik egy játék.
Hogyan zajlik egy-egy pszichodráma játék?
Az adott szituációban én választom ki, hogy melyik csoporttárs kinek a szerepében álljon ott. Ő nem mondhat semmit, csak azt ismételheti el szerepcserével, amit én mondok. Ez egy kitalált példa azért, hogy érhető legyek. Az édesanyám (akit Bea személyesít meg) és én beszélgetünk. Azt mondom, félek. Ekkor Beával helyet cserélünk, ő elismétli, mintha én lennék, hogy félek. Erre én édesanyámként megkérdezem, mitől félsz? Ismét helycsere, mondom, hogy félek, Bea elismétli, hogy mitől félsz? Én válaszolok: attól, hogy … Helycsere, ismétlés és így tovább a játék végéig. Ennek az az értelme, hogy a psziché irányítja a párbeszédet, nem az ész, az érzelmek szabad utat kapnak. Itt nem lehet hazudni, mert ha valaki még nem áll készen arra, hogy szembenézzen a fájdalmával, még nem áll készen a probléma megoldására, annak egyszerűen félbeszakad a játéka. Ő nem képes tovább válaszolni, más meg nem teheti meg helyette. Azt is gyakran tapasztaltuk, hogy elindult valamerre egy játék, és teljesen más irányba vitte el a játékost a tudatalattija, mint amit gondolt. Egy korábbi alkalommal, az első játékom kiindulópontja az volt, hogy elképzeltem a kisbabámat a hasamban. Arra gondoltam, ő kuporog odabent, de ahogy haladtunk a játékkal, világossá vált, hogy én vagyok az, édesanyám méhében.
Mélyen felkavaró volt, de úgy gondolom, ezzel megszűnt egy pszichés gát is. A második nagyjátékom során tehát kiválasztottam 6 embert, akik az én fagyasztott embrióim voltak, egymás mellé ültek a kanapén, én pedig kérdeztem. Mindig leültem az adott baba helyére, és válaszoltam magamnak. Döbbenetes dolgok jöttek elő, szemrehányások, amiért lemondtam róluk, amiért nem tekintem őket embernek, amiért nem bízom bennük. Nagyon fájdalmas lelki munka volt ez. Elérkeztem az utolsó, hatodik, összesen harmincharmadik embrióhoz.
Egy évvel később megszületett a kis harmincharmadik.
Az írás első részét itt olvashatod:
