Mintha csak ez a két véglet létezne: az egyik gyerek szívesen és örömmel eszik mindent, a másik meg jobb esetben csak turkál a finom falatok közt, hetekig, hónapokig csak ugyanazt hajlandó igen kis mennyiségben megenni, rosszabb esetben nem eszik semmit, csak szopik, vagy csak a megszokott tápszert, tejpépet fogadja el. Mi lehet emögött?
Az elejétől kell kezdenünk! Egy egészséges, jó állapotú újszülött esetében nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy tudja, mire van szüksége: jelentkezik, ha szopni szeretne, és alszik, amikor arra van szüksége. Ez nem feltétlenül három óránként történik, hanem úgy, ahogy neki a legmegfelelőbb. Kezdetben, különösen az első babánál, nem olyan könnyű feladat a baba jelzéseinek értelmezése, ezért az anyák kezdetben hálásak a támpontokért, hogy milyen gyakran és hányszor és mennyit kell szopnia/ennie a babának. Csakhogy az efféle támpontok könnyen akadállyá válnak a valódi, hatékony baba-mama kommunikáció kialakulása során. Az anya így kevésbé figyel arra, hogy mit jelez a baba, például ezt gondolja: most nem akarhat szopni, biztos a hasa fáj, hiszen fél órája volt mellen. Pedig egy újszülött, de akár egy idősebb kisbaba esetében is előfordulhat, hogy akár fél óra elteltével újból szopni szeretne. Vagy azért, mert tényleg ilyen hamar megéhezett – ez normális az első hetekben, vagy azért, mert a szoptatás egyéb fontos funkciói miatt szeretne megint mellen lenni: például szeretne kicsit cumizni, anyukájához bújni, kézben lenni. Érdemes ezeket az igényeket kielégíteni, mert segítik a megfelelő tejmennyiség kialakulását, az összeszokást, a kereslet-kínálat összhang megteremtését, és azt hogy a baba is jól érezze magát, és az anya is úgy érezze, képes arra, hogy pici minden igényét kielégítse. Mégiscsak más érzés egy mellkasunkon fekve békésen szunyókáló babával pihenni, mint egy síró babával fel-alá járkálni.
Mit jelez a baba?
Az összeszokás, egymásra hangolódás lényege, hogy egy idő után már nem lesz olyan nehéz válaszolni erre a kérdésre. Először csak próbálkozunk: a baba jelez valamit, mi pedig válaszolunk rá valahogy: mellre tesszük, dajkáljuk, hasra fektetjük. Vagy bejön a válaszunk, és a baba megnyugszik, vagy nem, és akkor tovább keresgélünk. Ez az a folyamat, amelynek során, ha minden jól megy, egyre több hatásos szülői válasz születik a baba jelzéseire. A szopások mérése, a külső normákhoz igazodás csak nehezíti, rossz esetben komolyan akadályozza ezt a folyamatot.
Amikor cumisüveg is van a képben
Elgondolkodtató az a kutatási eredmény, amely bizonyította, hogy akkor, ha lefejt tejjel vagy tápszerrel cumisüvegből etetik ugyanazt a kisbabát, aki amúgy szopik (és meg is mérik utána, mennyit szopott), cumisüvegből összességében többet eszik. Nem azért, mert abból könnyebb, hanem egyértelműen az etető személy miatt, aki valami régi beidegződés miatt akkor tekinti befejezettnek az étkezést, ha az üveg, (későbbiekben a tányér) kiürült. Vagyis újra és újra hajlamos a babát kínálni, akkor is, ha ő már jelezte, hogy elég volt. Mégis nagy a kísértés, hogy újra és újra a szájába toljuk, na még ezt a picit… Pedig ezzel a magatartással a későbbi evészavarok irányába toljuk a gyereket, hiszen az üzenet az: én jobban tudom, mennyit kellene enned, az a jó, ha többet és többet eszel.
Amikor már szilárd ételt etetünk
… akkor rendszerint eldurvul a helyzet a korábbiakhoz képest. Egyre változatosabb módon hagyjuk figyelmen kívül a gyerek jelzéseit, és próbáljuk a magunkét érvényesíteni:
– na még ezt a papa kedvéért!
– itt repül a kismadár – és hopp, betoljuk a kanalat a szájába
– egyik szülő eltereli a gyerek figyelmét, a másik etet.
Miért jó ez???? Azt feltételezzük a gyerekről, hogy ha nem trükköznénk, akkor nem enne? Vagy nem annyit és nem akkor, amikor mi szeretnénk?
Amivel nem foghatsz mellé
Kínáld meg hat hónapos kortól kezdve különböző, egyszerű ételekkel a babát. Figyeld meg, hogyan reagál, és ehhez alkalmazkodj. Ha kíváncsi, és kéri, adj többet, ha elutasító, ne erőltesd tovább.
Amikor esztek, engedd őt is az asztalhoz ülni, vagy ölben, vagy a saját etetőszékében, hogy lássa, hogyan esznek a többiek.
Nagyon lényeges kérdés, hogy te magad mit eszel és hogyan. Hogyan beszélsz az evésről. Mit szűrhet le ebből a baba? Azt, hogy enni jó? Vagy azt, hogy az evés probléma?
Amikor főzöl, engedd, hogy a maga módján és szintjén ő is részt vegyen a dolgokban. Így látja, hogyan készül az ennivaló, amit megeszünk, megfoghatja, megnyalogathatja, kóstolgathatja az alapanyagokat.
Bízz benne, hogy életrevaló, egészséges gyerek, aki érzi és jelezni tudja igényeit és képes arra, hogy annyit egyen, amennyire szüksége van. Így tehetsz a legtöbbet azért, hogy normális evésmagatartása alakuljon ki.
