A babaúszást nagyjából 3 hónapos korban kezdhetik a kicsik, míg úszásoktatásuk leghamarabb 3-4 éves korban indulhat. A foglalkozások neve tehát ne tévesszen meg senkit: a babák a babaúszáson nem tanulnak meg úszni.
Szakértők: Idrisz-Majbó Adrienn gyógypedagógus, HRG-terapeuta, Koltai Kinga óvodapszichológus, gyermek úszásoktató, Monok Sára Stoller Babaúszó Akadémia oktató; szerző: Szále Kata
Azt, hogy a víz, egy fejlesztő, jó közeg nem kérdőjelezi meg senki, ám arról, hogy mit szabad a vízben és mit nem, eltérőek a vélemények.
FOLYTATÁS
Rosszul rögzült mozgásminták
Koltai Kinga óvodapszichológus, a Darnyi Úszóiskola úszásoktatója szerint „Óvatosan kell bánni a babaúszással, mert olyan mozgásmintázatokat és reflexeket tarthat fenn – megakadályozva a fejlődés
során természetesen végbemenő reflexkioltódást –, amelyekből később problémák adódhatnak.”
Kinga szerint 6-15 hónapos kor között szigorúan tilos babaúszásra vinni a gyereket, mert az ún. búvárreflexnek ebben az időszakban kell kioltódnia, és ha ez nem történik meg, akkor az ehhez az időszakhoz kapcsolódó idegrendszeri fejlődés megkésik, nem tud végbemenni, vagy atipikus irányt vesz fel. Kingához többször vittek már korábban babaúszásra járt gyerekeket, és nem jók a tapasztalatai:
Vizes dilemmák
A klóros, és nem mindig makulátlanul tiszta uszodavíz nem való kisbabáknak, a legtöbb helyen kétéves
kor alatt nem is javasolt az uszodahasználat.
Tartani kell-e az uszodai fertőzésveszélytől?
Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy az egy év alatti babaúszásra járó kicsik körében gyakoribb az alsó
légúti fertőzés, az asztmás légzés és a középfülgyulladás – de ugyanezt más vizsgálatok nem erősítik meg.
Vannak szakértők, akik szerint kétéves kor alatt a klóros vízben való pancsolás növelheti a kishörgők
gyulladásának esélyét, ez pedig fokozza az asztma rizikóját, ám erről egyelőre kevés adat áll rendelkezésre. Tipikus uszodai fertőzés a hasmenés. Ez a piciknél, akik még többször nyelnek vizet, éretlen immunrendszerük miatt gyakrabban fordulhat elő – de az uszodai higiénia szigorú betartásával minimalizálható a veszély.
Pozitív hatások
A babaúszás során a rendszeres mozgás hatására erősödnek a légzőszervek, fokozódik a vérkeringés, fejlődnek az izmok. Ezenkívül a baba jobban tud alkalmazkodni a hőmérséklet-ingadozáshoz és erősödik
az immunrendszere is
Írásunk első részét itt olvashatod: