Amikor az első fiacskámat vártam, nem sokat tudtam a méhen belüli életről, pláne a magzattal való kommunikációról. De egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtam: ösztönösen kérdeztem a babám, és ő szóba állt velem.
Szerző: Szále Kata mentálhigiénés szakember
Tényleg válaszolt?!
Már a harmadik trimeszter elején járhattunk, amikor a munkában elmerülve egyszer csak átfutott rajtam, hogy de rég éreztem mozdulni a babámat… A kezem a hasamra tettem, és megkérdeztem tőle: „Jól vagy? Olyan rég éreztem, hogy mozdulsz!” És ő finoman tolt egyet a tenyeremen! Nagyon boldog lettem ettől az apró választól, ám azt is gondoltam, talán véletlen, hogy épp akkor moccant.
Egy kapcsolat kezdete
Ettől fogva szinte mindennap megkérdeztem, ha nem mozdult: „Minden rendben, babám? Küldj egy pacsit!” És küldött is!
Sosem kértem tőle jelet csak úgy, hogy megmutassam valakinek, milyen ügyes. Csak akkor, ha hosszú volt a csönd és megnyugtató lett volna számomra egy aprócska rezzenés, mozdulat. Az a cinkosság, ami akkor kialakult köztünk, úgy érzem ma – 14 év után – is elkísér minket.
Nyitrai Erika Az érintés hatalma című könyvében gyönyörűen ír erről a csodáról, és még más elképesztő kutatási eredményekről. Például arról is, hogy a bőr szerepe sokkal jelentősebb, mint gondolnánk, és fejlődése is egészen bámulatos.
A folytatást itt olvashatjátok:
A témában ajánljuk még:
