Ha a baba egészséges és szépen gyarapodik, néhány hetes korától mégis nap mint nap hosszasan, akár órákon át keservesen sír, akkor arra gyanakodhatunk, hogy pocakfájás kínozza.
A csecsemőkólika korántsem ritka jelenség, és mind a gyereknek, mind a szülőnek sok nehéz órát
szerezhet.
Esténként
A fájdalmat – amely főként az esti órákban jelentkezik – nyugtalanság, ingerültség kíséri, emellett a pocak keményedése, puffadása észlelhető. Az is jellemző, hogy a baba felhúzza a lábát. Szerencsére mindez sokkal kellemetlenebb, mint amennyire veszélyes – de az aggódó szülőt ez
nemigen vigasztalja, amikor a gyereke szenved, ő pedig tanácstalannak, vagy egyenesen tehetetlennek érzi magát.
Mi a teendő?
A problémát kiválhatja – többek között – a szoptató édesanya által elfogyasztott élelmiszerrel szembeni túlérzékenység, táplálék-intolerancia, evés közben bekövetkező levegőnyelés, vagy akár stresszhatás is.
Mivel többféle az ok, a megoldások is eltérőek lehetnek.
Mindenekelőtt orvosi, védőnői közreműködéssel érdemes meggyőződni arról, hogy valóban egyszerű kólikáról van-e szó. Amennyiben igen: lehet, hogy az édesanyának változtatnia kell a táplálkozási szokásain, vagy a baba étrendjét kell újragondolni.
Ha a pocakot a felgyűlt gázok feszítik, gyógyszertárban kérhetünk megfelelő szert a kezeléshez.
A stressz oldásához hozzájárulhat a hordozókendő használata, a ringatás, a halk dúdolás, a zene, vagy egy óvatos, gyengéd babamasszázs, ami ráadásul a gázok távozását is elősegítheti.
És mi segíthet anyán?
Ezenkívül jól jöhet valaki, aki olykor felváltja az elcsigázott szülőt, valamint nélkülözhetetlen az
elszántság és a türelem. Ha az utóbbiak éppen fogyóban vannak, jusson eszünkbe, hogy a kicsik
néhány hónap alatt rendszerint ki szokták nőni ezt a fajta hasfájósságot!
Az írás megjelent a HelloBaby! magazin április-májusi számában
Légy te is HelloBaby! magazin előfizető!
A témában ajánljuk még:
https://hellobaby.hu/te-erted-amit-mond-avagy-miert-sirhat-egy-kisbaba/













