Egy, pláne két magzat elvesztése egymás után – óriási fájdalom. Hát még, ha tetézi mindezt egy világjárvány. A nehéz helyzetben is van kapaszkodó! Íme a történet folytatása – többek között – a pozitív gondolatok erejéről.
Szerző: Chonjo Diana Bernadett, Babalansz alapító, Nemzetközi babamasszázs-oktató, csecsemő és gyermek szakápoló
Folytatás…
Mit éltél meg nehézségként a várandósság során?
Ami még nagyon nehéz volt, az a COVID maga! Én gyakorlatilag 35 hét karanténban éltem meg a várandóságomat. Pedig az ember jönne menne, tervezgetne. Találkozni lett volna kedvem a családommal, a barátaimmal. Szerettem volna kismama jogára járni, ami így sajnos kimaradt. A
családommal és a barátaimmal néha találkoztunk egy sétára az erdőben. Ezek nagyon feltöltöttek. Nehézség volt a két gyermekem kapcsán, hogy ők még az elején iskolába jártak. De később az online oktatásnak köszönhetően megnyugodhattam, hiszen biztonságban voltak velem otthon. Egy nehézség még volt, és az a férjem munkája. Izgultam miatta is, hogy ne kapja el a betegséget. Vártuk az oltást és
bíztunk benne, hogy addig megússzuk az egészet. Mikor a munkahelyemről hallottam az esetszámokat bevallom őszintén nagyon megijedtem. Tudtam, hogy a kismamák fokozottan veszélyeztetettebbek most és örültem, mikor én is megkaphattam az oltást, hogy így talán enyhébb lefolyású lesz a betegség, ha
elkapnám.
Így a várandóság alatt ezt a döntést is meghozni, hogy oltassam-e magamat vagy sem, borzasztó nehéz volt!
A saját környezetemből is kaptam hideget, meleget… A szülés előtt is aggódtam, hiszen, ha a férjem vagy én COVID fertőzöttek lettünk volna, akkor a szülés alatt nem lehetett volna velem. Első két gyermekünknél ő volt a legnagyobb támaszom és most is vele szerettem volna megélni az egészet. És hát sikerült! A szülés hihetetlen gyorsan zajlott. Igazi harmadik gyerek. Jött feltartózhatatlanul! Minden a legnagyobb rendben zajlott. 48 óra után mehettünk is haza!
A várva várt pillanat elérkezett! Hogyan teltek az első napok otthon?
Hát nagyon megnyugtató volt végre otthon lenni! Mindent lezártam!
Addig tudtam tartani magamat és erősnek lenni, de valahogy ott megkönnyebbültem és végre megélhettem a veszteségem teljes gyászát. A babám a gyászban fogant és még szinte el sem engedtem az előtte lévő picit, mikor kopogtatott, hogy itt van. Talán ez is oly nehéz volt, figyelni, örülni és pozitívnak maradni újra, mikor még ez előző babát sem engedtem el teljesen.
lett… Ki gondolná, hogy a szülőszobán a gyász és a születés csodáját meg lehet élni egyszerre.
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy minden rendben volt a babával, a várandóságommal és a szüléssel is. Öten az élet már más… Új dinamikája lett a családnak. Mindenki szeme a legkisebbért ragyog! A nagyok segítenek mindenben és nyugodtabb, meghittebb minden, mint amit a legmerészebb álmaimban
elképzeltem.
És mi lett a pozitív vizualizációval? A szoptatással és a babamasszázzsal?
Hát ez a legszebb az egészben! Minden, amit elterveztem megvalósult! Kizárólag szoptatok, bár voltak nehézségeim az elején. Sajnos nem túl jó technikával cicizett a babám.
A kisbabám szájpadlása enyhén buborékos és így nem volt jó a vákuum, illetve a mellre tapadása sem. Ezeket a problémákat napról napra megoldottuk és ma már minden rendben van vele. A babamasszázs pedig, amit szintén a Babalansz csapata segített újra feleleveníteni mindent megadott, amit elképzeltem még a várandóságom alatt.
A nap fénypontja
Esténként a masszázs már a rituálé része. Bár a babák elfogadó jelek után masszírozhatóak, de az én babám, ha kicsit nyűgős, ez megnyugtatja! Már tudja, hogy mi fog következni és nevet.
Most már gőgicsél is és ez a jutalom nekem a sok rosszért, amit átéltem. A fürdetés alatt mindenki gyönyörködik a piciben, és ez amolyan fontos családi esemény, amiről nem szabad lemaradni. Az összebújás pedig mindenért kárpótol! Azt hiszem jól sikerült a vizualizációm! Bár elég csöpögősnek tűnhet, de mi tényleg így éljük meg a minden napi babamasszázst és fürdetést. Szóval igen, a babamasszázs nekem sokat segített!
Elfogadni, elengedni és bízni a legjobban!
Mit üzennél a hasonló dolgokon átment anyukáknak?
Nehéz pozitívnak maradni, hiszen az ember sokszor azt gondolja okkal történt, ami történt és lehet meg sem érdemli, hogy anyuka legyen. Pedig sokszor csak az időzítés rossz. Én úgy gondolom, hogy a mi babánk háromszor kopogtatott! De csak egyszer sikerült ajtót nyitni neki, amin ő maga is szeretett volna bejönni.
És igen, a pozitív vizualizáció nekem minden tekintetben segített! Ezt ajánlom még a leendő anyukáknak, vagy annak, aki most nehéz helyzetben van. A babamasszázs oly sok meghitt pillanatot ad. A nap fénypontja! És ez nem túlzás….
Ismerd meg velünk a babamasszázst! Keress minket bátran és mi megtanítjuk neked a masszázs minden apró mozdulatát. Ha kíváncsi vagy még tanulmányokra, történetekre és még több szemszögből a babamasszázsra, olvasd el további cikkeinket itt az oldalon.
Írásunk első részét itt olvashatod:
Íme egy videó a babamasszázsról: