Aki elindul az önismeret útján, előbb-utóbb találkozik a belső gyermek fogalmával. De ha korábban nem is, a szülővé válás időszakában szinte biztosan. Miről van szó, és hogyan függ össze ez a szülői szereppel?
Szerző: Németh-Etessy Zsanett tanácsadó szakpszichológus, anya-magzat kapcsolatanalitikus, www.babamamakapcsolat.hu
Az anyaság és az apaság olyan mély lelki rétegeket érint meg, amelyek a tudattalanunkban gyökereznek, és gyakran visszavezetnek a múltunkhoz. Ha kapcsolódni tudunk a bennünk élő belső gyermekhez, képessé válunk arra, hogy valós gyermekünk valós érzelmi igényeire reagáljunk – ahelyett, hogy saját múltbeli sérelmeinket élnénk újra.
Múlttól a jelenig
A belső gyermek a pszichológiában azt a lelki részt jelenti, amely a gyermekkori élményeinket, érzelmeinket és szükségleteinket hordozza. Ide tartoznak a biztonságos pillanatok éppúgy, mint a hiányok, az elutasítások vagy a meg nem értett érzések.
Mindezek a tudattalanban rögzülnek, és később, bizonyos helyzetekben újra aktiválódhatnak. Egy-egy jelenbeli élmény összekapcsolódhat egy múltbeli eseménnyel, és az akkori érzések hirtelen, erőteljesen megjelenhetnek, triggerelődhetnek. Ha ez történik, fontos tudnunk, hogy a belső gyermek megszólalása nem kudarc, hanem jelzés. Azt mutatja, hogy van egy részünk, amely figyelmet és gyengédséget igényel. És ha ezt megadjuk neki, a valós gyermekünk is hasonló biztonságban részesül.
A gyógyulás felé
A gyermeknevelés különösen erősen hívja elő a régi érzéseket, így sok szülő tapasztalja, hogy a baba sírása, kiszolgáltatottsága, vagy éppen a saját tehetetlensége váratlanul intenzív érzelmeket vált ki belőle. A sírás, a szorongás, a düh, a bűntudat vagy a mély önvád nem mindig magyarázható pusztán az alváshiánnyal vagy a hormonváltozásokkal. Ilyenkor gyakran nem is túlérzékenységről van szó, hanem arról, hogy a lélek emlékezik.
Lelkünk tükre
Gyermekünk tükröt tart elénk. Egy-egy helyzetben nemcsak ő reagál, hanem a mi belső gyermekünk is. Ezért lehet olyan nehéz például a folyamatos sírás, az elutasítás, vagy az, ha nem úgy alakul egy nap, ahogy elterveztük. Ilyenkor nemcsak anyaként, hanem egykori gyermekként is jelen vagyunk.
Amikor észrevesszük, hogy egy-egy helyzet érzelmileg elsodor bennünket, érdemes megállnunk és feltennünk a kérdést: ez most valóban csak a jelenről szól? Vagy egy régi élményünk is megszólalt? A tudatos szülőség nem a tökéletességről szól. Sokkal inkább arról, hogy felismerjük: ami a lelkünkben zajlik, annak története van.
Út a belső gyermekhez
A belső gyermekkel végzett munka egyik első lépése a szándék és a célkitűzés. Ezt követi a kapcsolatfelvétel. Képzeletben felidézhetjük gyermekkori önmagunkat – ebben egy régi fotó vagy egy emlék is segíthet. Fontos empatikusan megfigyelnünk azt a gyermeket, akik egykor mi voltunk: milyen lelki állapotban van, mit érez? Gondolatban beszélgethetünk vele, kérdéseket tehetünk fel neki, értelmezhetjük a kapott válaszokat. Bár ez szokatlannak tűnhet, ilyen a belső munka alapja.
Vezetett meditációban vagy hipnózisban hasonló folyamat zajlik: belehelyezkedünk a gyermeki én helyzetébe, és onnan tapasztalunk meg új nézőpontokat.
Miután megismertük a belső gyermek szükségleteit, a hiányok pótolhatók. Jelképesen átölelhetjük, felvehetjük őt, elismerő szavakkal fordulhatunk felé. Figyelmet, támogatást, törődést adhatunk neki, megnyugtathatjuk.
Az eredmény nem látványos, nem gyors. Sokszor apró mozzanatokban mutatkozik meg: amikor abbahagyunk egy sírást, amikor kedvesebben beszélünk magunkkal, amikor megengedjük, hogy az érzéseink felszínre kerüljenek ítélkezés nélkül, amikor segítséget kérünk.
Figyelemmel, szeretettel
Sokan próbálják a belső feszültségeiket még nagyobb erőfeszítéssel ellensúlyozni: tökéletesebb szülők akarnak lenni, mindent jól csinálni, mindent kontrollálni. A belső gyermek azonban nem erre vágyik. Nem szabályokra, nem elvárásokra, hanem kapcsolódásra. Arra, hogy az érzéseit meglássák, elfogadják.
Ez a kapcsolódás önmagunk felé rendkívül fontos. Amikor kifejezzük az érzéseinket, akkor nem gyengülünk, hanem erősödünk. Mert azt adjuk meg magunknak, amit gyerekként talán nem mindig kaptunk meg: az együttérző figyelmet. Ha megtanulunk így, pozitív módon bánni önmagunkkal, akkor olyan mintát fogjuk tovább adni, amely biztonságot teremt.
A szülőség nemcsak ad, hanem tanít is. Néha fájdalmasan, néha gyengéden, de mindig lehetőséget nyújt arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Ha a belső gyermek részünk megkapja azt a szeretetet, amire vágyik, a szülői létezésünk is könnyebbé, élhetőbbé válhat.
9 HÓNAP – Szükséges alapinformációk a terhességről, szülésről és a babaápolásról
