A várandósság alatti stresszt olyan problémákkal hozták már összefüggésbe a különféle kutatások, mint a fenyegető vetélés, koraszülés, alacsony születési súly, szoptatási, kötődési nehézségek, sőt tanulási, viselkedéses zavarok. Nem csoda, ha egyre gyakrabban hallani olyan véleményeket, hogy a várandósoknak a pozitív teszt napjától voltaképpen fel kéne adniuk a munkájukat, hogy minél kevesebb stressz érje őket. Tényleg ennyire súlyos a helyzet?
Károlyi Nati interjúja Roszik Linda klinikai szakpszichológussal, a “Mamakör” csoportok egyik alapítójával
Vajon tényleg ártalmas, ha nem hasonlítunk minden pillanatban a reklámfotók napsütéses virágmezőkön heverésző, tökéletesre sminkelt, kisimult arcú, önfeledten mosolygó kismamáira? Hol húzódik a határ az élettel együtt járó egészséges, normális stressz, és a már kóros mértékű, egészségkárosító feszültség között?
R.L.: Az egyéni különbségek miatt nem lehet általános kijelentéseket tenni. Fontos szempont, hogy mennyire tartós, és állandó a stressz az adott ember életében. Néhány nap átmeneti szorongás teljesen normális, ha utána viszonylag hamar visszaáll az egyensúly. A lehető legrosszabb dolognak tartom, ha egy amúgy is nehéz élethelyzetben még a szorongás miatt is bűntudat ébred az édesanyában, hogy ezzel elrontja a “ gyerekét”, ráadásul végleg és visszafordíthatatlanul.
Kétségkívül nyomot hagy a gyermek lelkén a várandósság, és a születés körüli időszak, de utána még bő 18 év áll a rendelkezésünkre, hogy felülírjuk a kezdeti nehézségeket.
Hosszú hetekig, hónapokig tartó folyamatos feszültség esetén azonban, főleg, ha az aggodalom, félelem minden gondolatot ural, egyáltalán nincsenek örömteli pillanatok, akkor érdemes változtatni, segítséget kérni.
Megoldást jelenthet-e a túlzott stressz ellen, ha a kismamák már az első trimeszterben abbahagyják a munkát?
R.L.: Ez egyrészt munkakör, másrészt személyiség kérdése. Az állandó pörgést, készenlétet, azonnali reakciókat elváró munkahelyeket, ahol nyomasztóan felelősségteljes döntéseket kell hozni nap mint nap, ahol szorosak a határidők, és 10-15 órás a munkaidő, várandósságtól függetlenül sem lehet sokáig bírni egészségkárosodás nélkül. Könnyen juthatnánk arra a következtetésre, hogy az ilyen típusú munkát tényleg érdemes mielőbb teljesen felfüggeszteni. Azonban van, aki kimondottan élvezi az ilyen típusú kihívásokat. Az ő esetében érdemes inkább a rugalmasabb munkaidő, több pihenő irányában alkudozni a munkáltatóval. A 21.században már egyre több munkahely nyitott az egyéni megoldásokra – a technikai feltételek szinte mindig adottak a kompromisszumokra.
Amit még mindenképpen hangsúlyozni szeretnék, hogy rengeteg olyan stressz forrás létezik, amelyekkel kapcsolatban semmilyen döntési szabadságunk nincs: előfordulhat, hogy pont várandósan kell költözködni, megbetegszik valamelyik szülő, balesetet szenved a partner. Ezekre a helyzetekre természetes reakció a stressz, furcsa is lenne, ha nyugodtak tudnánk maradni. Szerencsére, ahogy ezekek a helyzetek rendeződnek, az első ijedtség elmúltával a stressz szintje is csökken. Viszont sajnos az sem ritka, hogy tartósan van jelen a kismama életében olyan stressz, amire nincs ráhatása: gyász, tartós betegség a családban, anyagi vagy párkapcsolati válság, esetleg válás. Ilyenkor mindenképpen érdemes keresni egy támogató, megtartó, ítélkezés nélkül elfogadó közösséget, ahol a problémák kimondhatók, megoszthatók. A Mamakörön például az édesanyák sokszor egymás tapasztalatát meghallgatva jönnek rá: nincsenek egyedül a problémáikkal. Sokkal könnyebbnek élik meg az élethelyzetüket, amikor kiderül, másoknak is vannak nehézségeik. Nem is beszélve a csoporton kívül is folytatódó baráti, anyatársi kapcsolatok támogató erejéről.
Milyen házi praktikák vethetők még be a stresszoldás érdekében?
R.L.: Bármi, amit élvez a kismama. Akár egy kis testmozgás, örömteli alkotótevékenység, főzés, kertészkedés, akár az, hogy a baba alvásidejében megnéz három részt a kedvenc sorozatából. Ne legyen senkinek lelkifurdalása a magára szánt idő miatt! Érdekes, hogy a táplálkozás vonatkozásában már nagyjából átment a köztudatba, hogy ami jót tesz a mamának, az a babának is. Az élet egyéb területeire sokkal nehezebben alkalmazzuk ezt a tudást: hogy egy jó masszázs , egy kiadós séta a napvégén, találkozás a barátokkal, éppolyan hasznos és jótékony hatással van a magzatra, mint a biozöldségek fogyasztása. Akinek nehezére esik ellazulni, sokféle módszer közül választhat: kismama jóga, anya-magzat kapcsolat-analizis, sokaknak beválik az autogén tréning, ez idővel otthon önállóan is végezhető. Másoknak inkább a vezetett relaxáció, imagináció segít, ilyesmiket a youtube-on is lehet találni szép számmal. Léteznek olyan technikák is, amelyek kimondottan a nagyon erős izgatottság esetén segítenek: összeszorított ököllel kezdeni a meditációt, és addig fokozni a szorítást, amíg spontán el nem kezdenek lazulni az izmok. Van, akinek egy intenzívebb gyaloglás esik jól. Már heti 2,5 óra séta is sokat segíthet a várandósság és a kisbabás hónapok idején a szorongásos és depresszív zavarok megelőzésében. A rendszeres testmozgás mellett nagy szerepe van a támogató párkapcsolatnak, és az olyan elfogadáson alapuló szülői közösségeknek, mint amilyen a Mamakör is.
Mikor lehet szüksége valakinek egyéni terápiára?
R.L.: Az anyacsoportok látogatása, hasonló helyzetű nők meghallgatása ennek eldöntésében is segíthetnek. Azt gondolom, ha valakiben ez az igény megfogalmazódik, azt jelenti, hogy mindenképpen jól esne neki a meghallgatás, így egy próbát mindenképpen megér, legfeljebb kiderül, hogy még sincs rá szüksége. A bizonytalanoknak jó kezdő lépés lehet az EMMA vonal felhívása. De sajnos a legtöbben csak nehezen jutnak el arra a pontra, hogy egyáltalán bármilyen segítséget kérjenek. A nehézségeink elismerése ugyanis nem egyeztethető össze azzal az elváráscsomaggal, amit a média és a társadalom sugallnak, hogy egy anyának állandóan boldognak kell lennie. Sokan emiatt még saját maguk előtt is tagadják nehéz, vagy ellentmondásos érzéseiket.
Pedig sosem a negatív érzések terhelik meg a szülő- gyerek kapcsolatot, hanem az őszinteség hiánya.
Amilyen gyakran lehet azt az intelmet olvasni a gyereknevelési könyvekben, hogy vállaljuk csak fel nyíltan az érzéseinket, nehézségeinket a gyerekek előtt, ugyanolyan sokat hallani a “szülősítés”, vagy az érzelmi túlterhelés veszélyeiről, aminek következtében a gyerek kezdi el feladatának érezni a nehéz élethelyzettel küzdő szülőjének megvigasztalását, megnyugtatását. Vajon mi segíthet belőni az arany középutat a tabusítás és a túlzott bevonás között?
R.L.: Azt gondolom, hogy mindenképpen szerencsésebb, ha beszélünk a problémákról, mint ha nem. Persze igyekszünk vigyázni a gyerekre, de ha annyit elmondunk, hogy most kicsit nehéz nekem, tudom, neked is, az mindig jobb a lelkének, mint amikor csak érzi, hogy valami nem kerek, és esetleg azt hiheti, hogy ő a hibás. És persze, van, amikor néha túlterheljük a gyerekeinket, de azt gondolom, ha egyébként nem ez az alapműködése az adott családnak, akkor lehetséges utólag korrigálni ezeket a hatásokat. Minden gyerek szerez egy “csomagot” felnövekedése során, minden negatív élménytől nem tudjuk megkímélni. Vannak terven kívül fogant meglepetésbabák, akiknek a híre először sokkolóan hat, van anya, aki esetleg az abortusz lehetőségét is fontolóra veszi, vannak nehéz várandósságok, koraszülések, traumatikus szülések, hosszú elkülönítéssel, sok aggodalommal induló újszülöttkor. Azonban ha ezeket a babákat végül szerető szülők viszik haza, akik esetleg tudatosan és együttérzéssel reagálnak is a baba nehéz életkezdetével kapcsolatos érzéseire, ha elmesélhetővé érleljük magunkban a történteket, hogy “igen, kicsit nehezen indult az eleje, de aztán túljutottunk a kihívásokon”, akkor már nagyon sokat tettünk azért, hogy a nehézségeken együtt, összefogva segítsük át gyermekünket, és saját magunkat is. Egyetértek Nils Bergman-nal, a Kenguru módszer atyjával, aki azt vallja, hogy egy kapcsolat nem attól lesz jó, hogy sosem szakad meg, hanem, hogy újra vissza lehet egymáshoz találni. Minél többször megadatik az élmény, hogy sikerül helyreállítani a harmóniát a lelkünkben és emberi kapcsolatainkban, annál erősebb lesz a bizalmunk az adott kapcsolatban.
