„És jó baba? Nem sír? Átalussza az éjszakát?” – ez a mosolygós nénik visszatérő kérdése az utcán, buszon, boltban, liftben, tulajdonképpen bárhol.
Sződy Judit pszichológus, szoptatási szaktanácsadó IBCLC írása
Eleve kérdés, hogy az a baba, aki sír és nem alussza át az éjszakát, rossz-e. De inkább nézzük meg, mi lehet a babákkal kapcsolatos elvárások mögött. Magyarország a mai nénik fiatalkorában az Anyák könyvét olvasta, az író Pikler Emmi pedig alapvetően remek, csecsemőotthonokra kidolgozott gyakorlatát ültette át családi viszonyok közé ebben a könyvben. Az eredmény mai szemmel legalábbis meglepő: korlátokat szab az egész családnak, beszabályozza, hogy hányszor nyúlhatunk naponta a csecsemőhöz, amikor a „gondozási feladatokat” végezzük, hányszor ehet a baba, hány fokban, hol kell aludnia, és így tovább. És, ha a család hajóját kemény és biztos kézzel kormányozzuk a könyv javaslatai alapján, akkor lesz a babából „jól tartott csecsemő”, aki nem tiltakozik, hanem szinte észrevétlenül belesimul az életbe. Csakhogy közben teljesen eltávolodunk attól, hogy felismerjük és kiszolgáljuk a babánk jelzéseit, szükségleteit, és attól, hogy mi magunk higgyünk az anyai ösztöneinknek, és annyit ölelgessük, babusgassunk a kicsit, amennyit csak jól esik. Ezen felül valószínűleg a szoptatás sikere is veszélybe kerül. A babánk pedig megtanulja, hogy teljesen fölösleges jelzéseket küldeni a szülei felé, ők úgyis az órát és a mérleget fogják figyelembe venni.
Bár ez a szigorúan beszabályozott gyereknevelési gyakorlat csak néhány évtizedre vert tanyát általánosan Magyarországon, a kisbabákkal szembeni elvárások nagyon is megmaradtak, és tovább élnek.
A legrombolóbb tévhit az, hogy tökéletes kontrollt tudunk gyakorolni a babánk fejlődése, gyarapodása és viselkedése fölött. Ez a törekvés kizárólag kudarchoz vezethet.
Teljes a káosz
A nénik szerint teljes a káosz a mai családokban. Az anyák szerint is teljes a káosz, mert mindenki mást javasol, és maguk sem értik, hogy valójában milyennek kellene lennie egy kisbabának. Mást mondanak a társadalmi elvárások, és megint mást az anyai szív. Valójában nagyon sok anya hiszi azt, hogy a babája azért nem alussza át az éjszakát, azért akar rendszertelenül szopizni, azért akar kézben lenni, mert valamit elrontott. Lehet, hogy tényleg a nagyira kellett volna hallgatni, aki azt mondta: „hagyd sírni, hadd táguljon a tüdeje”. Szerencsére egyre több helyen olvashatunk a kisbabák valódi szükségleteiről, és ezekben az írásokban szóba sem kerül az óra, a mérleg, a pontos napirend, az alvástréning, a sírni hagyás. A minden felelősséget az anyára terhelő, és neurózisokkal riogató klasszikus pszichoanalízis mellett szerencsére megjelent, és egyre láthatóbbá válik az evolúciós pszichológia. Ez utóbbi azt mondja, hogy számtalan szükségletünk, késztetésünk és viselkedéselemünk az emberiség hajnalából származik, vagyis a ma született kisbabáknak nagyjából olyan társas környezet lenne ideális, mint a kis ősembereknek. És olyan társas viszonyok is. Az ősbabákat soha nem tették le, amíg nem tudtak önállóan közlekedni: kézről kézre adták őket, mindig valakinek a testén voltak, az anyjuk (vagy más nő) megszoptatta őket, amint jelezték, hogy szopni akarnának. Senki nem akarta őket rendre szoktatni idejekorán, nem fejlesztették őket drága játékokkal, nem tanították ülni, állni, járni, sőt beszélni sem. Viszont mindezt nagyjából ugyanannyi idős korukra megtanulták, mint a mai, fejlesztő foglalkozásokra járó kisbabák.
Hogy lehet ez?
Úgy, hogy az idegrendszer egyszerűen megérik arra, hogy a baba képes legyen újabb és újabb kunsztokra. A baba elemi állapota a tanulni vágyás, az utánzás képessége. A gyerekek valójában még olvasni is megtanulnak anélkül, hogy szervezett oktatásban vennének részt. Ahhoz, hogy egy csecsemő okos, ügyes, önálló gyerekké váljon, és, hogy valamilyen rendszer alakuljon ki az életében, nincs szükség direkt nevelésre és oktatásra. A kezdetben kaotikus helyzet szépen elrendeződik, szó szerint.
Az anyák szükségletei
Természetesen nem élünk az őskorban, ma már másféle környezethez kell alkalmazkodnia a kisgyereknek. Nagyon fontos tehát, hogy amikor napirendről beszélünk, ne a gyerek igényeire hivatkozzunk, hanem az anya vagy a család igényeire. A gyereknek csecsemőkorban nincs igénye napirendre, az anyának viszont nagyon is lehet, főleg, ha már anyasága előtt is úgy érezte jól magát, hogy mindent előre megtervezett, és a tervei szerint élt. Ebben az esetben legjobb, ha az anya átgondolja, hogy mennyit tud engedni a rend és rendszer iránti vágyából legalább az első fél évben, hogy a baba elemi igényeit ki tudja elégíteni. Bíztató, hogy valójában főleg az első heteket érezzük káosznak, utána már szépen ráérzünk, hogy a babánk milyen természetű, mikor mennyit szeret aludni, mi nyugtatja meg, mennyire könnyen alkalmazkodik, illetve, hogy mi magunk hogy tudjuk az eltervezett feladatainkat mégis elvégezni, hordozókendő vagy külső segítség bevetésével.
Amikor már-már rend van
Azokban a családokban, ahol fontos a tervezés, és szeretnének minél előbb napirendet kialakítani, az első kapaszkodó az esti fürdés lehet, aztán a délelőtti és délutáni kimozdulások, séták, majd a második félévben: az ebéd. Amikor megkezdődik a hozzátáplálás, dönthetünk úgy, hogy nagyjából ugyanabban az időben adjuk néhány hétig az ebédet, majd utána az uzsonnát, és így tovább. A legjobb, ha továbbra is igény szerint szophat a baba, de ha ez meghaladja az anya tűréshatárát, elkezdhet a szoptatásba is rendszert vinni, bár ezzel könnyen lehet, hogy megrövidíti a szoptatást, és a baba egy év alatt elválasztja magát. Akinek az igény szerinti szoptatás továbbra is megfelelő, az persze a legjobban teszi, ha nem rendszabályozza a babát szoptatás terén. Ám ő is jól teszi, ha lassan beiktatja azt, hogy amikor a család eszik, a baba is asztalhoz ül. Így szépen, fokozatosan felveszi a ritmust a család legkisebb tagja is, és hipp-hopp kialakul a napirend, mégpedig olyan, ami csakis arra a családra jellemző.
Karácsony és napirend
A karácsony mindenkit kitérít a megszokott kerékvágásból. Felnőttként is megváltozunk: ki idegesen, ki átszellemülten veti bele magát az ünnepek körüli feladatokba, hiszen számtalan váratlan vagy szokatlan dolgunk akad. Természetesen mindenki a saját temperamentuma szerint navigálja az ádvent mindennapjait: van aki továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a baba ne érezzen semmit a felfordulásból, és inkább alacsonyabb hőfokon tartja a karácsonyi készülődést. Más pedig a babát is bevonja mindenbe, hordozókendőbe teszi, úgy főz, vásárol, alkot. Nagyon fontos, hogy úgy csináld, ahogy neked megfelel! Aki akkor érzi magát biztonságban, amikor a baba rendszere tiszteletben van tartva, az várja le a rokonoktól, családtagoktól is, hogy ezt tegyék meg, és ne toppanjanak be hívás nélkül, ne akarják látni az éppen alvó gyereket, és ne várják el a pici babás családtól, hogy végiglátogassa a rokonokat.
Ám aki eleve nagyon rugalmas, és szívesen jön-megy a babájával, nem zavarja, hogy mások előtt is szoptasson, az nyugodtan belevághat a szokásos karácsonyi családi nyüzsgésbe, biztosan mindenhol akad egy nyugodtabb szoba, ahová elvonulhatnak pihenni, ha kell.
Megjelent a HelloBaby! magazin 2017. decemberi számában.
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez