Összeállításunkban három édesanya tapasztalatait olvashatjátok Tenerifétől Angliáig, akik szülőföldjüktől távol élték meg a gyermekáldás, a szoptatás, és a kisgyereknevelés élményeit.
Károlyi Nati írása
Emő és Peti a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén lettek szülők Dani fiuk érkezésével.
– Miután sikeresen lehorgonyoztunk és sikerült beindítani a vállalkozásunkat, elkezdtünk tudatosan készülni a családalapításra. Kerestem magamnak egy szimpatikus nőgyógyászt, aki egyből elküldött egy ilyenkor szokásos teljeskörű kivizsgálásra. Ezen kiderült, hogy rubeola ellen nincs védettségem, így beoltattam magam, majd a türelmi idő lejárta után a tettek mezejére léptünk. Hamar siker koronázta próbálkozásainkat. Itt az egész rendszer teljesen más, mint otthon. Például nincs se fogadott orvos, se fogadott szülésznő. A várandósgondozás alatt egyszer sem vizsgáltak meg manuálisan, pedig a magyarországi, már szült barátnőim mind azt mesélték, hogy őket minden egyes várandósgondozáson megvizsgálta az orvosuk. Ezt egy kicsit nehéz volt elfogadnom. Itt nincs olyan társadalombiztosítási rendszer, mint otthon, mindenki magánkórházban szül, illetve az egyéb egészségügyi ellátásokat is itt intézik erre felé. Mivel spanyolul nem beszélek túl jól, egy angol nyelvű szülésfelkészítő tanfolyamot választottam. Ezt egy francia hölgy tartotta, akinek az akcentusa miatt nem sokat értettem az egészből. Amikor a várandósság alatt hosszabb időre hazalátogattunk, elmentem a János Kórház szülésfelkészítő tanfolyamának egyik alkalmára, amikor a szoptatásról volt szó. Ezenkívül ápolónővérként dolgozó édesanyám és védőnő végzettségű sógornőm volt segítségemre a felkészülésben. Emiatt nem is hiányzott a sűrűbb kapcsolattartás a szülészemmel az apró-cseprő kérdéseimmel. A kórházban azt javasolták, minél tovább vajúdjunk otthon, de alig két órával a méhösszehúzódások beindulása után vérzést tapasztaltam, így bementünk. Kiderült, hogy már nyolc centinél tart a tágulás! A férjem végig velem lehetett, sok privát időt kaptunk édes kettesben a szülőszobán a félhomályban. Végig szabadon kísérletezhettünk a testhelyzetekkel, de ülve esett a legjobban. Sajnos végül vákuumal kellett segíteni, így az egész évben megejtett három gátmetszésből én „nyertem meg” az egyiket. Amíg a gátsebemet ellátták, végig rajtam volt a baba, és utána sem vitték el a látóteremből. A bent töltött időben minden vizsgálatra elkísérhettem, magam fürdethettem. Egy hotelszobát kaptunk, ahol bent alhatott éjszakánként Peti is. A nővérek nagyon sokat segítettek, olyan kedvesen beszéltek velem, mintha barátnők lennénk. Hálás vagyok, hogy itt lettem anyuka, itt mindenki nagyon nyugodt és barátságos, ez nagyon jó hatással volt a saját lelki békémre is. Otthon háromszor is meggondolja az ember, csengessen-e a nővéreknek, itt még hajnali háromkor is széles mosollyal jöttek segíteni, és még nekem, harmadszor szülőnek is sok újdonságot tudtak mutatni.
Kata és Zoli egy négy- és egy hatéves, Magyarországon született nagyfiúval költöztek ki Svájcba, egy Zürich melletti kis faluba. Dani fiuk már itt látta meg a napvilágot.
– A férjem kapott egy jó állásajánlatot, nekem azonban jogászként fel kellett adnom a karrieremet, amikor meghoztuk azt a döntést, hogy kiköltözünk, hiszen ahhoz, hogy itt is praktizálni tudjak, itt is el kéne végeznem az egyetemet. Mégis örömmel mondtam igent, hisz a szívem mélyén nagyon vágytam egy harmadik gyermekre, és reménykedtem benne, hogy a változás segíti majd a férjem szívét is megnyitni ebbe az irányba. Kezdetben valamennyien küzdöttünk a nyelvtanulással, de mire két évvel később Dani babánk megfogant, már mindannyian folyékonyan beszéltünk németül. A várandósgondozásom és a szülésem kicsit máshogy zajlott, mint a legtöbb helyi anyának, ugyanis míg a protokoll szerint az alacsony kockázatú várandósság kísérése bábai kompetencia, én egy kedves gyerekkori barátomhoz jártam, aki egy magyar szülészorvos, és három-négy éve jött ki. Itt jóval kevesebb szűrővizsgálatot végeznek rutinból, ultrahangvizsgálat például csak az utolsó harmadban volt, a genetikai szűrést pedig annak ellenére sem ajánlották fel, hogy elmúltam már 40 éves. Én azért igyekeztem a szülészem támogatásával a magyar gondozási rendet követni. A szülést itt mindaddig bábák vezetik, amíg fel nem lép valamilyen komplikáció. Velem a saját kérésemre kivételt tettek: az orvosom is velem lehetett végig. A háttérből nyugodtan szemlélte a történéseket. Mivel a kisfiam nehezen illeszkedett be a szülőcsatornába, kértem tőle burokrepesztést, amit el is végzett a bábák nagy csodálkozására. Errefelé nagyon ritkán kerül sor erre a beavatkozásra, sok baba ép burokkal indul el kifelé. Szülés után három napot töltöttünk bent. A legnagyobb különbség a dolgozók hozzáállása volt. Otthon háromszor is meggondolja az ember, csengessen-e a nővéreknek, itt még hajnali háromkor is széles mosollyal jöttek segíteni, és még nekem, harmadszor szülőnek is sok újdonságot tudtak mutatni. A faluban a legtöbb édesanya nem dolgozik, amíg kicsik a gyerekek. Itt az a tipikus, hogy fiatalon vállalnak 3-4 gyereket, és amikor a legkisebb is tinédzser lesz, akkor indítanak karriert. Ugyanakkor van bölcsi három hónapos kortól is. A kötelező oktatás az óvodával kezdődik, ide 5,5 éves kortól járnak a gyerekek. Az első évben csak délelőtt járnak, a második évben hetente kétszer visszamennek ebéd után. Még az iskolások is hazajárnak ebédelni. Viszont már oviba is egyedül kell járniuk, a szülők be se mehetnek az ovi épületébe. Persze kisebb a távolság, és sokkal jobb a közbiztonság is, mint otthon, és ráadásul nagyon sokat foglalkoznak az oviban a biztonságos közlekedés megtanításával. Az elején az ablakból lestem, hogy biztonságban megérkeznek-e a fiúk, de aztán számomra is természetessé vált ez a korai önállósulás.
Zsófi és James két óvodás korú, otthon született kislánnyal hagyta ott Magyarországot és kezdett új életet a férj szülővárosában, az angliai Liverpoolban. Danika itt jött a világra.
– Itt az otthonszülés nemcsak legális, hanem a társadalombiztosítás által finanszírozott lehetőség. Semmilyen vizsgálat nem kötelező, de amire igent mondok, annak a nagy részére sor kerülhetett itt, a saját otthonomban. Itt a szülés helyszíne teljes mértékben az anya döntése, nem kizáró ok sem a farfekvés, sem az ikervárandósság, sem az előzetes császármetszés. Ugyanakkor a „birth centerekben” és a kórházakban is bábák kísérik az élettani szüléseket. Ezért az embereknek általában sokkal nagyobb a bizalmuk a szülés természetes rendjében, senki nem botránkozott meg rajta, hogy a terminus napján is még „egyben voltam”. Persze Danika is szépen, háborítatlanul megszületett otthon, amikor eljött az ideje. A szoptatás viszont annál egzotikusabbnak számít. Bár nagy országos kampányok zajlanak a népszerűsítés jegyében, nem nagyon érnek célt. Amikor letelt a hat hét, a védőnő nagyon csodálkozott, hogyhogy még nem jött meg a ciklusom. Mint kiderült, Dani volt az első szoptatott baba a praxisában. A lányokkal Budapesten lelkes látogatói voltunk az egyik budapesti La Leche Liga szoptatós csoportnak. Itt is ellátogattunk a szomszédos városba egy csoporttalálkozóra, valamint néhányszor a Liverpool Bambi nevű szoptatástámogató csoportnál is tiszteletünket tettük. Az átlag részvételi arány 2-4 anya-baba páros között mozgott. Errefelé nagyon magas a korán szülők aránya, teljesen bevált életstratégia 20 évesen családot alapítani. Minket a párommal emiatt gyakran néztek már a gyerekeink nagyszüleinek. Bölcsi, illetve „child care” pár hetes kortól van, éppen a fiatal szülők továbbtanulását segítendő, négyéves kortól pedig már iskolába járnak a gyerekek. Maga az iskolarendszer még a magyarországinál is poroszosabb: sötét egyenruha, egyencipő, nagyon kevés a mozgás és a szabad játék. Sajnos a viktoriánus gyerekkép máig érezteti a hatását: a gyerek legyen csendes, mozdulatlan, pedánsan öltözött. Szerencsére azonban nagyobb a szülői önrendelkezés is: dönthetsz úgy, hogy magad gondoskodsz a gyereked oktatásáról, és nem járatod iskolába. Az emberek és a rendszer is tiszteletben tartják a választásaidat, sokkal kevésbé jellemző, mint otthon, hogy beleokoskodjanak az emberek egymás családi életébe, nevelési elveibe. Maga az iskolarendszer még a magyarországinál is poroszosabb: sötét egyenruha, egyencipő, nagyon kevés a mozgás és a szabad játék.
A cikk a HelloBaby! magazinban jelent meg! Légy Te is előfizetőnk!
