Dow-szindrómáról szóló írásunk kapcsán merülhet fel egy nálunk még újnak számító fogalom.
Nem rosszabb, hanem más: a biológiai sokféleség fogalomkörébe tartozó neurodiverzitás jelensége közismertté vált az utóbbi időben, és gyógypedagógiai körökben is érezteti hatását. Megosztó téma, hiszen a hagyományos klinikai, orvosi-gyógypedagógiai gyakorlat általában csak a hiányosságokra, a betegségekre, vagyis arra összpontosít, hogy az illető mit nem tud, mi a betegsége. Ám egyre több Down-szindrómával élő gyermekről, majd felnőttről derül ki, hogy remekül megállja a helyét a mindennapi életben, diplomát, szakképzettséget szerez és kiegyensúlyozott életet él.
Zimmerer Anita gyógypedagógus véleménye
A neurodiverzitás ezzel szemben a tanulási zavarokat, a “fogyatékosságot”, pusztán az átlagostól eltérő agyi működésnek, az emberi génállomány egyik változatának tekinti.
Neurotipikusnak vagyis átlagosnak azokat az embereket tekintjük, akiknek idegrendszeri fejlődése és állapota normális, átlagos képességűek beszéd, szociális szerepkör és szociális kapcsolatok tekintetében. A neurodiverzitás képviselői az idegrendszeri különbözőséget, a megszokottól eltérő fejlődést a normális emberi különbözőségnek, biológiai eltérésnek tekintik. Gyógypedagógiai szempontból az egyén ugyanazon sajátossága lehet erősség vagy gyengeség is. Mint a hiperaktív gyermek, aki, ha segíthet, tevékenykedhet, alkothat és figyelmet kap valakitől, akkor szárnyal. Azonban ha szokványos helyzetbe kerül, sok problémát okoz a környezetének. Vagyis különleges figyelmet igényel.
Gyógypedagógiai praxisomban gyakran találkozom olyan gyermekekkel, akiket azért hoznak képességvizsgálatra, mert az oktatási intézményben nem tudtak alkalmazkodni az elvárásokhoz. Unatkoznak, viselkedésükkel zavarják a tanórát vagy foglalkozást. A vizsgálat eredményeként két dolog derülhet ki: vagy intellektuálisan pozitív irányban tér el az átlagtól a gyermek, és csak arra lenne szüksége, hogy képességeinek megfelelően pozitív irányban differenciálják. A másik véglet, hogy a gyermeknek problémája van bármely tanulási képességével, neki támogatásra és segítő differenciálásra volna szüksége. Valamiért ez nehezen működik. Többnyire nincs idő és kapacitás arra, hogy mindenkit önmagához mérten kezeljenek. Tisztelet azoknak a követendő kivételeknek, akik az oktatásügyet jellemző áldatlan állapotok ellenére kitartanak és megpróbálnak tenni valamit. Hiszem, hogy ha megkeressük azt, ki miben jó, és azt erősítjük, akkor lehet őt orientálni arrafelé amerre szükséges, mert az a terület, ahol megerősítést kap, egyfajta húzóerőként fog működni. Sajnos a jelenlegei gyakorlat, a magas osztálylétszámok, a túlzott követelményszintek miatt még nem olyanok a viszonyok a legtöbb oktatási intézményben, hogy a tanulási nehézséggel küzdőket vagy éppen az átlagon felülieket pusztán normális emberi különbözőségnek, biológiai eltérésnek tekintsék. Aki más valamiben, azt a többség nehezen tudja tolerálni.
A Down-szindrómáról szóló írásunkat ITT olvashatod el.
Megjelent a HelloBaby! magazin 2016. október-novemberi számában.
Hozzászólás ehhez a bejegyzéshez