„Karácsony és Szilveszter között vártuk a fiamat.” – emlékszik Györgyi a huszonévvel ezelőtti ünnepre.
Csörgő Andrea írása
Karácsony – előre hozva
Mivel 24-én be kellett menni az orvosomhoz egy vizsgálatra, ezért úgy döntöttünk, hogy előző este fogjuk megtartani a Szentestét. Így is lett, megajándékoztuk egymást, megvacsoráztunk. A kislányom 6 éves volt akkor, egy szép babát kapott, hogy tudjon babázni, ahogyan én is ezt teszem majd. Emlékszem, az volt nekem akkor fontos, hogy a kislányomnak minél több szeretetet tudjak adni ahhoz, hogy az elválást, azt a pár napot, amit majd a kórházban fogok tölteni, át tudja majd vészelni.
Másnap délben aztán fölutaztam Budapestre, ahol megvizsgált az orvosom, és azt mondta, együtt fogunk majd szilveszterezni, nyoma sincs még a szülésnek.
Jó volt a vacsora, mise után nekiálltunk kártyázni a családdal, és kettő körül feküdtünk le. Fél óra múlva erős fájásokkal kezdődött a vajúdás, rögtön szóltam is a férjemnek, hogy indulni kell.
Édesanyám fogta a táskámat, nyitotta a nagykaput, a férjem kiállt a kocsival és el is indult, én pedig ott maradtam.
Persze hamar észrevette aztán, hogy engem ottfelejtett.
Ha egy baba elindul…
Úgy terveztük meg az útvonalat, hogy több olyan település is útba essen, ahol van kórház, Hatvan, Kistarcsa, de aztán útközben, Budapest határában elfolyt a magzatvíz. A férjem mentőt hívott, engem átettek a kocsiba, én pedig igyekeztem nagyon arra koncentrálni, hogy a baba biztonságban és jól legyen. Már tapintottam a haját, mégis beértünk a kórházba és teljesen egészségesen született meg végül.
Én a mai napig úgy gondolom, a kettőnk közötti erős kapcsolatnak volt köszönhető, hogy ez a hirtelen, rohamos szülés ilyen szerencsésen és jól alakult.
A történetet ismerik a barátok is, még a virágos is. Ugyanis kisvárosban lakunk, így a boltos kinyitott azért, hogy a férjem virágot hozhasson nekem a kórházba.
