Húsz évvel ezelőtt még általános gyakorlat volt Magyarországon a gátmetszés először szülőknél, sőt, javarészt a második babánál is. Manapság ez a téma lekerült a napirendről, vagy lényegesen ritkábban kerül szóba. Talán azért, mert a magas, 34 százalékos császárarány miatt inkább az a kérdés, szülhet-e az anya egyáltalán természetes úton.
W. Ungváry Renáta írása
Ennek ellenére érdekes lehet összefoglalni, mit is tudunk manapság a gátmetszésről, és főként, mire számíthatsz, ha természetes úton fogsz szülni. Abban minden szülészorvos és szülésznő egyetért, hogy előre nem lehet megmondani, hogy elkerülhető lesz-e a gátmetszés. Arra hivatkoznak, hogy a magzat méretére vonatkozó becslések pontatlanok lehetnek, a másik ok, hogy adódhatnak szülés közben olyan körülmények, amelyek miatt a gyorsabb megszületésre célszerű törekedni. Ugyancsak szükség van gátmetszésre akkor, ha a baba megszületését műszerek használatával kell segíteni.
Mennyi az ideális arány?
A szülészeti szakirodalomban különböző álláspontok léteznek arra vonatkozóan, hogy hány százalékos az ideális gátmetszés gyakoriság, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy mindenképpen jóval ötven százalék alatti. 2004-ben például az Egyesült Államokban 25 százalékos volt, azonban egy 2006-os szakmai ajánlásban erőteljesen a gátmetszés gyakoriságának csökkentése mellett foglaltak állást, mégpedig arra hivatkozva, hogy növeli a szülés utáni napokban a fájdalomérzetet, inkontinenciát okozhat, továbbrepedhet. Az ez utáni, 2012-ig terjedő időszakban több, mint kétmillió szülő nő és ötszáz kórház gátmetszés adatait elemezték. Nem vették figyelembe azokat a gátmetszéseket, amelyeket az ajánlás javaslatai alapján vállelakadás, magzati vészhelyzet vagy vállelakadás miatt végeztek, és arra jutottak, hogy egyéb okból a hüvelyi szülések 14,4 százalékánál került sor erre a beavatkozásra. Érdekes módon a gátmetszés gyakoriság szoros összefüggést mutatott a bőrszínnel (feketéknél fele olyan gyakran volt gátmetszés, mint fehéreknél) és a biztosítás típusával. A leggyakoribb az oktatókórházakban volt, ott a nők 34 százalékánál vágtak. A legalacsonyabb megfigyelt arány a 10 százalék volt.
Mi szól mellette?
A gátmetszés hívei úgy vélik, hogy a vágott sebszéleket könnyebb szépen összevarrni. Hozzáteszik, hogy segítségével megelőzhető, hogy rossz irányban, vagyis a végbélnyílás felé repedjél, esetleg olyannyira, hogy a záróizom is megsérül. A gátmetszést ugyanis kétféle irányú lehet. Ha oldalirányú, akkor a metszés legtöbbször a medencefenék izmait is érinti, ám ha továbbreped, az nem a végbélnyílást fogja veszélyeztetni. A középvonali gátmetszés kevésbé súlyos sérülést jelent, izmot nem érint, ám fennáll az a veszély, hogy a végbélnyílás felé reped tovább. A magyar gyakorlatban leginkább az oldalirányú metszés terjedt el.
Mi szól ellene?
A gátmetszést ellenzők úgy érvelnek, hogy azt elsősorban a természetellenes, hanyatt fekvő testhelyzet teszi szükségessé, mert így kevésbé képes kitágulni a medence és hüvelybemenet, mint a függőleges vagy részben függőleges pozícióknál, ahol a nehézségi erő is megteszi a magáét. Vagyis aki inkább a gátvédelem híve, sokszor előnyben részesíti azt is, hogy a kismama maga válassza meg a testhelyzetét kitoláskor – saját érzéseire, ösztöneire támaszkodva. A függőleges testhelyzetek esetében a tapasztalatok szerint ritkábban a súlyos repedések. Nagy esetszámú vizsgálatok szerint ilyenkor a repedések inkább a szeméremajkak irányában gyakoribbak. A spontán repedések gyakran csak a felső bőrrétegeket érintik, izmot szinte sosem, ezért könnyebben gyógyulnak akár maguktól, akár néhány öltéssel összeöltve. A rutinszerű gátmetszést ellenzők hivatkozni szoktak arra a megfigyelésre is, hogy a gátmetszés eleve fokozza a repedés kockázatát, mert megbontja az amúgy jól működő, rugalmas anatómiai viszonyokat. Ráadásul a következő szülésnél sokszor éppen a korábbi gátmetszés rugalmatlan hegszövete az, ami reped. A rutinszerűen alkalmazott gátmetszés létjogosultságát ugyanakkor a kutatások sem igazolták, mert nem csökkenttette a komoly gátsérülések és az inkontinencia kockázatát azokhoz a szülésekhez képest, amelyeknél csak meghatározott feltételek esetén végeztek gátmetszést, jóval kevesebb esetben.
Mit tehetsz, ha nem szeretnél gátmetszést?
Beszélj erről a szülészorvosoddal vagy a választott szülésznőddel, kérdezz rá a kórházi szülésfelkészítőn, jelenleg milyen a gyakorlat a választott kórházadban. Elegendő, ha jelzed, hogy szívesen szülnél gátmetszés nélkül, de jól teszed, ha nem ragaszkodsz ehhez minden áron. Közelebb visz a kívánságod teljesüléséhez, ha olyan szülésznőt vagy orvost kérsz fel, aki jártas a gátvédelemben.
Így lehet megelőzni a repedést
A gátvédelem mindig is a bábák művészete volt. A kismama ideális testhelyzetével, a gáttájék megtámasztásával, meleg, zsályás borogatásával segítik a kritikus percekben a tágulást, és próbálják megelőzni a spontán repedéseket. Abban megoszlanak a vélemények, hogy pontosan melyik az a testhelyzet kitoláskor, amelyik leginkább gátkímélő, de általában a guggoló pózt és a négykézláb levést szokták emlegetni, vagyis általában a függőleges pózokat. A repedés kockázatát növeli az is, ha a baba nem a maga természetes tempójában születik meg, hanem például a hasra gyakorolt nyomással siettetik, illetve az úgynevezett “nyomatással”, amikor a kismamának utasításra, teljes erőbedobással kell tolnia. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a kitolás a méh simaizomszöveteinek erőteljes, nem akarattal irányítható összehúzódásai miatt következik be. Ugyancsak vitatott, hogy az epidurális érzéstelenítés segíti vagy épp ellenkezőleg, akadályozza-e a gátmetszés mentes szülést. Aki szerint segít, arra hivatkozik, hogy mivel az anya megfelelően adagolt hatóanyag esetén fájdalmat nem érez, de a tolási kényszert igen, ezért nyugodtan, ellazult állapotban tud együttműködni magzatával a kitoláskor. Aki szerint viszont csak akadály az EDA, azokból a tapasztalatokból merít, amelyeknél az érzéstelenítés túlságosan erőteljesnek bizonyult ahhoz, hogy a kismama bármiféle együttműködésben gondolkodhasson, ráadásul maga a kitolás is elhúzódhat emiatt.
Annyi bizonyos, hogy manapság az internetnek és a közösségi médiának köszönhetően a kutatási eredmények nem maradnak titokban a miértek és hogyanok iránt érdeklődő kismamák előtt. Ezzel a jelenséggel már vadonatúj kutatások is foglalkoztak. Nyilvánvaló és jogos igény a kismamák körében, hogy ne tegyék ki testüket olyan rutin beavatkozásoknak, amelyek hatékonyságát nem tudták igazolni.
