Hogyan változott az elmúlt pár évtizedben a farfekvés megítélése? Nem feltétlenül automatikus a császár.
Szerző: Károlyi Nati – Szakértő: Dr. Bálint Sándor szülésznőgyógyász, pszichoterapeuta
Aki mert és nyert
Zsuzsi története
Zsuzsi első gyermeke hüvelyi úton született, de a 33. héten. Amikor második gyermekével faros szülésre készült, az orvosok egy része úgy gondolta, az ő esetében nem annyira kitaposott az ösvény, mintha érett babát hozott volna világra. Választott segítői azonban bíztak benne és ő is magában.
“A 29. héten nagy mocorgás volt a pocakomban, a baba mégis faros maradt. Úgy éreztem ez egy jelzés: nem tud megfordulni. Ezért nem is próbálkoztam tovább semmivel megfordítani őt. Tudtam, hogy így is meg tudom szülni, olyan biztos voltam benne, mint még soha semmiben. Szerencsére a szakemberek mind támogattak: az orvosom szeme valósággal felcsillant az elszántságom láttán, a védőnőm pedig, aki három gyerekéből egyet maga is farosan szült, azt mondta: Zsuzsikám, egyetlen különbség lesz: a végén adnak oxitocint. Oxitocin infúzióra valóban sor került, de gátmetszésre nem. Miután megszülettek a kislányom lábai, kicsit alábbhagyott a méhösszehúzódások ereje. Segítőim biztattak: Hogy kalimpál a kis lábaival, ez a baba már nagyon meg akar születni! Ez a mondat akkora erőt adott, hogy egyetlen nyomásra megszültem a teste többi részét is” – emlékezik vissza az édesanya.
Változó ajánlások
A szakmában töltött fél évszázad alatt dr. Bálint Sándor testközelből volt tanúja a faros szüléssel kapcsolatos protokoll változásának.
“Pályakezdő koromban nem volt külön kiemelve veszélyes helyzetként a medencevégű fekvés. Még nem volt ultrahang, és főleg erősebb testalkatú édesanyák vagy több magzatvíz esetén nem volt egyszerű kitapintani a baba fekvését. Nem egy példa volt rá, hogy csak kitoláskor vált nyilvánvalóvá, hogy faros baba érkezik! A 70- es évek elején, amikor szülőotthonban dolgoztam, nagy tudású bábák voltak segítségemre a faros szülések vezetésekor is, akik még bábatáskával járták Érdet annak idején”
“A 80-as évek végén jött ki egy németországi nagy tanulmány, mely azt vetette föl, hogy először szülő édesanyák esetében, vajon nem csökkenthető-e az újszülötteket érintő sérülések száma, amik ez esetben az elhúzódó faros születés illetve az azt megoldó műfogások szövődményei lehetnek, ha nem engedjük őket bele egy faros szülésbe. Ennek hatására három generációnyi orvos automatikusan császármetszést végzett ilyen esetekben Köztük azok is, akik még megtanulták a faros szülésvezetés művészetét a képzésük során. A műhiba perek már a rendszerváltás előtt is komoly eltántorító erőt jelentettek. Senki nem merte vállalni a felelősséget. Akkoriban a műtéti technikák is mások voltak még, sokkal nagyobb volt a méhrepedés kockázata. Ezért, ha császár után újra várandós lett az anya, csak császárral szülhetett, a második műtét után pedig sort került a petevezetők elkötésére is az anya élete védelmében. Mára hála Istennek, sokat változott a helyzet. Biztonságosabbak a műtéti technikák, bizonyos feltételek mellett meg lehet próbálni a természetes szülést császármetszés után vagy farfekvés esetén is. A tudás átadásának három generációval ezelőtt megtört láncolata újjáéledőben van – bár sajnos nem mindenhol van rá fogadókészség. Egy-egy idősebb, tapasztalt kolléga azonban sok helyen akad, aki szívesen megosztja a tudását azokkal, akik nyitottak rá. A technika azonban nem elegendő, nagy jelentősége van a pozitív, megerősítő kommunikációnak. Ha a nő biztonságérzete elvész, védekező üzemmódba kapcsol, bezárkózik. Pedig a szülés a nyitásról szól” – ecsetelte Bálint Sándor.
Ma már fejlettebb az orvosi technológia, ezért az anya és az orvos is fel tud készülni rá, ha faros szülés ígérkezik.
A cikk a HelloBaby! Magazin korábbi számában jelent meg.
Légy Te is előfizetőnk!
Írásunk első részét itt olvashatod:
