Bögreteszt néven kering egy ideje az interneten az az életből merített példa, amely az elkényeztetés lényegét szemléltetné: a gyerek a piros bögrébe kap inni, de sírni kezd a kékért. Ha a szülő enged − írja a teszt − , elkényeztet.
Ha kitart a piros mellett, ügyesen szabja a határokat. Nos, bögre vagy nem bögre: az elkényeztetés jelensége valós és aktuális probléma. De mi az igazság? Hol húzódnak a valódi határok? Miért fontos az alkudozás a személyiségfejlődésben? És hogyan ne neveljünk kis diktátorokat? Geist Klárapszichológust kérdeztük.
Bevallom, anyaként, − aki igenis törekszik a következetességre, de biztos hibázik is – megérintett a bögreprobléma. Ugyanis hasonló esetben nem utasítanám el, hogy odaadjam a kék bögrét. Egy feltétellel. Amennyiben a kérés tényleg kérés lenne. Ha inkább hangzana visítva követelésnek, akkor pedig azt hiszem, addig dumálnék, amíg a gyerekeim kérést nem faragnak belőle. Mire ezt megállapítom magamban, fel is merül a kérdés: azért tennék így, mert a saját reggelemnek is megszokott pillanata, hogy kiválasztom a hangulatomhoz illő kávésbögrét, vagy egyszerűen elkényeztetem a gyerekeket?
„Ha engedjük a gyereket alkudozni, az nem kényeztetés. A kicsi így tanulja meg ugyanis, hogy fontos kifejezni az igényeit és nem kell mindent elfogadnia válogatás nélkül. Miért ne lehetne döntési joguk a gyerekeknek a hétköznapok apró-cseprő dolgaiban?
Jó módszer, ha eleve kínálunk nekik alternatívát, hiszen főleg dackorszak idején ez adhat számukra egy alapvető jó érzést. Viszont a szabályokban nem lehet pardon: a piros lámpán nem mehet át, fogat mosni kötelező. De hogy két, évszaknak megfelelő nadrág közül, melyiket szeretné felhúzni, az múlhat teljességgel rajta” – mondja szakértőnk.
Elárasztás helyett vigasz
No, és akkor mégis hogyan tudunk elkényeztetni? Melyek azok a kulcsmomentumok, amelyek kis zsarnokokat szabadítanak a világra? „Az elkényeztetés fő motívuma, ha nincs meg a kölcsönösség: amikor nem érzi a gyermek, hogy a dolgokért neki is kell tennie.
Szeretettel nem lehet elkényeztetni, a valódi gond, ha mindent a kicsik elé teszünk, ők pedig passzív befogadói a tukmálásnak. Tárgyi, illetve lelki értelemben így nevelünk kis fogyasztókat belőlük, ami hatalmas károkat okoz. Hiszen így később is meghittség helyett csak saját szükségleteit hangsúlyozva képesek létezni egy kapcsolatban, illetve elvárják, hogy partnerük kitalálja a gondolataikat”
– fejti ki Geist Klára.
Az említett „dolgokért küzdés” pedig egészen hétköznapi eseményekben tapasztalható. Például az otthoni feladatokban, amelyek során megtanulja, hogy őt nem csak szolgálják: segít megteríteni a vacsoránál, felel a saját dolgaiért, bepakolja az iskolatáskáját, vagy épp rendet rak maga után. Ha a gyerek nem teheti meg a korának megfelelő lépéseket az önállóságban, akkor bizony a sokat emlegetett helikopterszülőséggel állunk szemben. „A felnőtt feladata, hogy vigaszt nyújtson a bajban, düh esetén pedig megtanítsa az érzéseket kimondani és csillapítani. Ahelyett, hogy újabb tárgyat venne a keserűség oldására. A folyton követelődző gyerek ugyanis egyre eltolt igényhatárokkal működik, ezért állandóan boldogtalan” – figyelmeztet a szakértő.
Julie Lythcott-Haims, a Hogyan neveljük felnőtté? című könyv szerzője arról is beszél, hogyan ne legyünk helikopterszülők. A gyermek különböző tevékenységekre való megtanításának lényegét például 4 pontban határozza meg: 1. Csinálod nélküle. 2. Csinálod vele. 3. Csinálja veled. 4. Csinálja nélküled. Ha kíváncsi vagy ennek szemléltetésére és még további jó tippekre, nézd meg az alábbi videót.
A felszínességből türelmetlenség születik
Fontos kortünet még a késleltetés hiánya, amikor a gyerek képtelen türelmesen várni akár egy-két percet a szükségletre. „Egyrészt a szülők sokszor beleragadnak a csecsemőkorba, amikor még valóban a gyerek kimondatlan igényeit kellett folyton monitorozni. A kisgyermekkorral ennek fokozatosan változnia kellene. A felnőttről való lassú leválás mellett,
jó esetben a környezethez, családhoz való alkalmazkodás képessége is fejlődik. Másrészt a szülő az azonnali ugrással gyakran kompenzál. A kevés együtt töltött időt, a kapcsolatra fordított minimális energiát, a beszélgetések hiányát: amelyekről a statisztikák egyre szomorúbb számokat közölnek” – foglalja össze szakértőnk.
Ahogy Geist Klára mondja: létező probléma még, hogy a megfelelő szülői minta hiányában a felnőttek sorozatokból, filmekből veszik át a baráti/haveri viszonyra épülő anya-lánya, apa-fiú kapcsolatokat. Pedig ez nem egészséges. ”A gyerek hiába küzd olykor a szabályok ellen – hiszen ez is a személyiségfejlődés része – közben erősen meghúzott, de nem merev határvonalakra vágyik. Hétéves korig nincs valóságkontrollja, de az iránymutató felnőttre még később is szüksége van. Bármilyen furcsa, a kényeztetés épp az örömöt veszi el. A rend ugyanis stabilitást biztosít: a pillanat örömét megélni, a meglévőnek örülni pedig csak nyugalomban lehet” – hangsúlyozza a pszichológus.
Forrás: https://pszichoforyou.hu
